A FEZEN második napja a hazai nagyágyúkról szólt, egy kivétellel. Érkezett a Tankcsapda, a Road, és a Hooligans is, de az Aurora koncertjére is bulizhattunk. Egyetlen nemzetközi zenekar volt érdekelt a tegnapi napban, mégpedig az Andy LaPlegua vezette industrial-agrotech Combichrist. Ráadásul a bulietap pont velük is kezdődött délután ötkor.
Na, Combi bulin sem voltam még fényes nappal, ekkora színpadon, hőségben. Valahogy nekik a klubbulik fekszenek jobban, így a kezdésre oda sereglett igen gyér nézőszám még Andyből is elhozta a viccesebb formáját, mikor is megjegyezte, hogy mindenkinek külön dallal készültek ma. Szerencsére ahogy beindult az ipari gépezet, egyre több embert vonzott oda a produkció. A Combichrist néha már annyira industrial, hogy az inkább techno, így nem egy elektronikus zenére érkező fesztiválozó is leragadt a Harman színpadnál, és nézte végig érdeklődően a kb egy órás zakatolást. Végére kb 300 ember tapsolhatta meg, az amúgy magát nagyon jól érző zenekar produkcióját, akik simán belakták az óriási színpadot. Hálásak voltak mindenkinek akik ilyen korán megtekintették őket, és nem látszott egyáltalán csalódottság az arcukon, hogy lehettek volna többen is. Én inkább raktam volna amúgy őket a sátorba éjfélre, garantáltan óriási bulit toltak volna Andyék. És mint később kiderült, még rá is értek volna, hiszen a bulijuk után az egész banda kint szambázott a fesztivál területen késő éjjel is. Jamie Cronander gitáros például végigtáncolta a teljes Tankcsapda koncertet a közönségből. Mi ez ha nem igazi fesztivál érzés?
Az egyetlen nemzetközi fellépő után aztán a Hooligans robbantotta a színpadot. Pirotechnikával telepakolt produkciójukat már jóval többen bólogatták végig. Noha a Királylány-korszak dalai sosem lesznek a kedvenceim, az újabban egyre agresszívabb és modernebb metál hangzást megvillantó banda kezdi végre igazán kiélni a benne lakó vadabb énjét, amiért a szőrösebb szívű közönség is egyre hálásabb.
Ha az előbb azt írtam, hogy a huligánok produkciója volt televágva piróval, akkor az utánuk érkező Roadé már inkább háborús állapotokat idézett. Az idén húszéves zenekar egy igazi, minden albumra kiterjedő best of műsort hozott a FEZEN közönségének, ahol az első sorokban bulizóknak valószínű olyan melege lehetett, hogy még a december 28-i budapesti Road koncertre is ujjatlan pólóban fognak menni. Végtelenül kimért maximalizmus, ez jellemzi Molnár Mátéék zenekarát. Nem hiába tartják őket jelenleg itthon a legnagyobbnak, vagy legalábbis az egyik legnagyobbnak, hiszen mindig volt, van és lesz egy Tankcsapda, akik tegnap utánuk léptek színpadra. Kedves kis gesztus volt a Roadtól, hogy az utolsó dalukat egy TCS 35 feliratú pólóban nyomták el, hiszen Lukács Laciék is szülinapot ünnepelnek idén. Ez pedig egy tisztelgés volt a hazai ideálok előtt.
A Tankcsapda pedig hozta azt amiért 1989 óta mindig ott vannak az elitben. Senkinek nem kell őket bemutatni. Mindegy, hogy a Combichrist bulijára érkeztél fesztiválozni, vagy a Road a kedvenced, esetleg a másik színpad volt tegnap érkezésed oka, hiszen inkább a t danny vonal rajongóit erősíted, a Mennyország Tourist neked is alapvetés volt. Ez pedig meg is látszott. Rengetegen érkeztek Laciék koncertjére, zenei ízlésről függetlenül, és minden generációból, hogy együtt ünnepeljük az ország leghíresebb rockzenekarának harmincötödik születésnapját.
A Petőfi sátorban két koncertbe volt szerencsém belenézni. Előbb Vigiék toltak egy igazi táncos punk bulit az Aurorával, majd hazánk első számú Korn tribute zenekara a gRain hozta el Johnatan Davisék legnagyobb slágereit a FEZEN-re.
Ma pedig már harmadik napjával indul újra a bulivonat a FEZEN-en. Érkezik a Crownshift és a Sodom is, de itt lesz a Depresszió a Moby Dick és a Lvzarus is.
Cikk és képek: Pásztor Csaba *Kieron
További képek IDE KATTINTVA.