Finn portya a Nemzeti Ünnepen. Ensiferum Koncerten jártunk!
A tőlem egy köpésre lévő Barba Negrában a 6 órás kapunyitás után sem voltak valami sokan, bár az első sort befoglalták már páran. Pár pohárka után nagyjából 7 körül el is borított az Omnium Gatherum szürkeségével, és meglepően minőségi zenéjükkel. Első fellépőnek én azt mondanám, hogy túlkvalifikáltak, bár az Insomnium és az Ensiferum bizton állíthatom, hogy előkelőbb helyen állnak. Az Omnium a két utóbbi klasszishoz képest kicsit lassabb, kicsit...
Thrash Volt a Dürerben! Suicidal Angels / Dr. Living...
Tedd a szívedre a kezed, és mondd, hogy „én a SUICIDAL ANGELS miatt jöttem”… Na ugye, hogy nem! Akkor igazán underground az underground, ha magasról leszarod, hogy egy négy zenekaros bulin ki a kijelölt headliner. Már az elején tudtuk, hogy egy ilyen lineup mellett ez gyakorlatilag lényegtelen, ugyanúgy ahogy az is, hogy a bulit egy nagyjából tömött kisteremben tartják, bármennyire is nagyszínpadra való. Bár hozzáteszem, a kisterem a kezdeti...
At the Gates koncerten jártunk – Dublin, Academy 2015....
A '90-es évektől kezdve, Skandinávia fokozatosan alakult át a nehézfém ipar legszilárdabb regionális bástyájává Európában. Sohasem voltam ugyan a göteborgi metal nagy rajongója, noha nem vitás, mindig is tiszteltem azokat svéd ifjakat, akik akkoriban újszerűnek számító zenei vérfrissítéssel vittek életet kontinensünk metal színterébe. Ha mégis ki kellene emelnem egy zenekart a legklasszikusabbak közül, akkor az egyértelműen az At the Gates lenne. Rokonszenvemet pedig csak növelte a tavalyi At War with...
Megnéztük az Őrült gitár mestert- Michael Angelo Batio beszámoló
Emlékszem, mikor egy cimborám először mutatta a No Boundaries-t úgy 10 éve. Nem értettem mi történik. Pumukli megragadott egy Dean-t, és olyan tempókat játszott le, hogy elsírtam magam. Nem beszélve arról, hogy konkrétan nem látod a bal kezét a cirkuszi mutatványok közepette. Nekem ugyan nem sok közöm van a gitározáshoz, de már akkor éreztem, hogy emberünk nem szarral gurigázik. Majd eztán belehallgattam a többi dalába és leborultam a székről,...
Rajongói koncertbeszámoló a Slipknot buliról!
Be kell, valljam ez az első koncertbeszámoló amit írok, ezért elnézést kérek, ha nem teljesen szakmai szemmel néztem az egész műsort, de igyekszem. Furcsa cikkíróként résztvenni egy koncerten egy koncertfotós számára, persze mindez pozitív irányban, de nagyon hiányoltam a fényképezőgépet a kezemből. A KING810 zenekar számomra nem mutatott fel túl sok mindent az eddigi múltamban. Ismertem őket, volt pár dal amelyiken nem egyszer buliztam, de konkrétan ennyi. Mikor megtudtam,...
Slipknot/Korn koncerten jártunk – Dublin, 3Arena, 2015.01.14.
Vajon mennyire nevezhető nyugati színvonalú rendezvényközpontnak egy olyan aréna, ahol nincs ruhatár? Sebaj, az acélszívűeknek az sem jelent gondot, ha szétizzadják magukat a télikabátban, vagy ha a több kilós dzsekivel a kezükben őrjöngenek. Ezt a kis felvezetőt leszámítva, semmi okom sincs a panaszra, hiszen cirka 10 év után a legrettegettebb 9 tagú metal zenekar tért vissza Dublinba, nem akárkikkel, mint az őket is inspiráló adidas-metal keresztapáival, a Korn-al. A...
Sabaton – Delain – Battle Beast – Tales Of...
Még hogy nincs igény nálunk metal muzsikára, és különben is a rock halott! Aki így gondolja, annak ki kellett volna látogatni a PeCsa környékére tegnap. Legalább megnézhette volna, hogy a kapunyitás előtt fél órával nagyjából 500 méteres sor várakozott a bejutásra. Komoly fejlődést volt szerencsém tapasztalni a közösségi kultúra terén, legalábbis ennek tudom be, hogy nem hegyén-hátán egy kupacban taposta egymást halomra, a fémzenére éhes csorda, hanem tényleg sorban...
Black Metal, Slowly We Rot- Venom féle sötétség és...
Két dolog foglalkoztatott, miközben a Dürer Kert felé vettem az irányt szerda este. Az egyik az volt, hogy vajon hányan érnek oda a már fél hétkor a színpadot tépő első zenekar koncertjére, hiszen kicsit túlzásnak éreztem ennyi zenekart. A másik pedig az, hogy én, aki fotózik is, hogyan éli majd túl az Obituary zúzdáját azon a helyen, ahol nincs számunkra elkülönített árok, hanem a tömeg elejéből kell legjobbunkat nyújtani....
Nem Kell Más!- Beszámoló a december 27-i Road buliról!
Ez lesz az első tudósításom a már sokadik Road koncertről, amin tiszteletemet tettem. Szeretem a téli koncerteket méghozzá azért, mert általában zárt és fűtött helyen vannak, így nem eshet meg olyasmi, mint ami egy nyári koncerten vagy fesztiválon igen, hogy elmos minket az eső. Mint ahogy történt ez a Rockmaratonon, ahol ennek ellenére is baromi jó bulit csináltak, amíg a színpadon lehettek, majd utána egy kis pálinkát osztottak a...
Seether koncertbeszámoló: 2014.12.05. Dürer Kert
Nagy izgalom előzte meg a Seether (ZA) első magyarországi koncertjét, legalábbis az ismerőseim azon részéről, akik rajonganak a zenekarért. Így magam is várakozással néztem a naptár lapjai hogyan fogynak és közeledik a kitűzött dátum, amikor élőben élvezhetjük a Seether dalait a Dürer Kert kiváló hangosításában, melyben még sosem kellett csalódnom. Eljött a várva várt időpont. Magam ugye sajtós belépővel, vendéglistán vártam az estét, párom, rajongó lévén, VIP...


















