2009. szeptember 26., szombat. Csörög a telefonom, és feltesznek egy kérdést: – Kell-e két darab tiszteletjegy a ma esti Karthago koncertre? – Természetesen igen – feleltem én. Nem sokkal később újra csörgött a telefon, és korrigálnak: Öt tiszteletjegyet tudunk adni, ha van, akinek elpasszold…
Az előzenekar a Géniusz volt, akikből sajnos nem sokat hallottam, mert nagyon rövid ideig játszottak. Nyolc után pár perccel mentünk be a BS-be és 20:25-kor már el is köszönt a zenekar… Vettünk magunknak némi sört, megvártuk a többieket és közösen mentünk be, mikor megszólalt az induló és egy hang bemondta Hölgyeim és Uraim! Színpadon a Karthago!
Tizennyolc évesként szerintem nem kell magyaráznom, hogy mért nem voltam ott ’79-től a zenekarral és miért nem ismerem minden egyes dalukat. De magam is meglepődtem, hogy mennyi dal van, amiket ismerek és szeretek, és azt ők játszák. De még én is – aki nem ismerem annyira a zenekart, sőt! – észrevettem – mert egyértelmű volt – hogy a srácok – öhm, a bácsik a színpadon – mennyire egyben vannak, és mennyire jók. Így öten fantasztikus zenekar, és lendületes, jó koncertet adtak. Mondjuk fiatalságomra vall, hogy nem tudtam, kik is alkotják a Karthagot. (Igen, a mai fiatalokat már csak a szex, a drog meg a Britney Spears élteti…) Meg is lepődtem, mikor sorra bemondták a neveket: Gidófalvy Attila, Kiss Zoltán Zéró, Szigeti Ferenc, Kocsándi Miklós, Takáts Tamás. Azon lepődtem meg leginkább, hogy egyenként már mindegyik nevet hallottam, de így együtt…
Az első “felvonásban” az újabb dalokat játszották, amikről sokat nem tudok elmondani. Ott és akkor nagyon jók voltak, és nagyon tetszettek, de azóta nem hallottam őket. Aztán egyszercsak valami tunéziai nyaralást emlegettek, meg Discot, meg remixet és levetítették ezt a videót:
Miközben a közönség ezen a felvételen röhigcsélt a közönség mögött – pont ahol mi áltunk – kigyulladt két reflektor, majd megfordultunk és jééé a hátunk mögött kis szinpadon – amire mindenki azt hitte, hangtechnikusi emelvény – billentyűk mögött Gidófalvy, Kiss Zoltán egy elektro-akkusztikus basszusgitárra hasonlító hangszert pengetett, a többiek pedig gitároztak. Szóval egy “unplugged” akkusztikus koncert is volt (így már kettő az egyben). Amíg a zenekar visszament a nagyszínpadra, mi megnéztünk egy klipet aztán pedig elénekelték, hogy nem lesznek Árulók. És jöttek a nagy Karthago dalok, így például a Requiem, az Apáink útján és a Senki lánya.
Nagyon tetszett az egészben, hogy minden tagja a zenekarnak egyenrangú volt, mindenki énekelt, vagy bemutatta, hogy tud más hangszeren is játszani. A közönség is jó volt; Idősektől gyerekekig mindenféle korosztály, és azt kell mondjam, nem csak a vérrockerek jelentek meg, volt ott “plázás” csaj, konszolidált harmincasok…
Örülök, hogy ott lehettem, és részt vehettem életem első – és talán nem utolsó – Karthago koncertjén.
