Előfordulhat egy zenekar életében, hogy saját útját járva 1-1 kitűzött célra koncentrál, s egyszer csak nem várt módon felpörögnek az események? A Words of Blood esetében valahogy így történt. Túllépve egy kritikus ponton, hosszan tartó, de megfontolt és alapos munka következett, távol a színpadok világától. Ennek eredménye egy kiforrottabb, letisztultabb nagylemez lett, melyet nem sokkal később az egyik legerősebb dalára, az „Útvesztő” címet viselő tételre forgatott klip követett. A nyár végétől indultak be az események, a kiadvány terjedése mellett több felkérés is érkezett, így a tervekkel ellentétben több alkalommal, nem várt helyszíneken is újra színpadra lép a banda. Mindezekről valamint a további tervekről a zenekar vezetője, Füge mesélt egy rövid interjú formájában.

Miért épp erre a dalra esett a választás a kliphez, volt-e más ötlet, elképzelés?

Valahogy komoly aurája van a dalnak, ami zeneileg és gondolatvilágában is fog bennünket és úgy vettük észre, hogy a közönséget is. Erős riffek és dallamos hangszerelések követik egymást, helyenként doomos tempóban, amitől rengeteg energia szabadul fel. Erre a masszív alapra festik rá a szavak a jelenkor emberének útkereső, botladozó világát, ahol még mindig a legerősebb támasz a belső remény, ami ha megvan, akkor előbb – utóbb kitalálhatunk a labirintusból. Tehát a dal nemcsak kérdéseket tesz fel, hanem válaszokat is ad, amit nagyon fontosnak tartunk és ezért esett a választás az „Útvesztő” – re.

Várható további képi világgal ellátott anyag, ill. Milyen terveitek vannak a nagylemez dalaival?

Természetesen volt és van más ötlet is, még két klip várható a lemezről, a „Még nem fáj” és a „Gyűlöllek, ember!” dalokhoz mindenképpen lesz képi megjelenés. Emellett a címadó dal, az „Én démonaim” is a listán szerepel, reméljük, belefér időben és anyagilag is.

Nem terveztetek aktív őszi-téli szezont, a lemezre és a klipre összpontosult a figyelem, ehhez képest egész jól alakul a koncertlista. Gondoltátok volna korábban, hogy így is mehet?

Jól látod, stratégiát váltottunk és próbálunk a klipekre és a reklámra koncentrálni. Azt terveztük, hogy megpróbálunk digitálisan minél szélesebb táborhoz eljutni, építgetjük a Words of Blood brandet és majd tavasszal tolunk egy nagyobb turnét. Persze a fontosabb bulikon igyekszünk ott lenni és az élet ránk mosolygott e téren is: játszottunk a ROCK.ON! FEST – en, most jön a Moby Dick 35. éves jubileumi bulija és egy komoly év végi bulin is ott leszünk, amiről még nem árulhatunk el részleteket. Valahogy most dobja a gép…

Ha már szóba került a Moby Dick nagykoncert, ott jelen lenni azért megtiszteltetés…

Abszolút az. Nagyon boldogok vagyunk, hogy ott lehetünk, példaképek számunkra és rettenetesen várjuk a koncertet. Erős műsorral készülünk, amit a rajongóink is nagyon várnak, számunkra is ünnep lesz! És persze – mint említettem – lesz egy karácsonyi nagy buli is, amiről még nem beszélhetünk.

Eltelt némi idő az új nagylemez megjelenése óta. Milyen a visszajelzés ill. a ti elvárásaitokhoz képest hogyan alakult?

Az új lemez keményebb és dallamosabb, ahogy azt a Helland stúdióvezetője, Czébely Csaba megfogalmazta. A közönség szerint egységesebbek dalok, elégedettek a hangzással, szeretik, hogy a komplexitásunkat megtartottuk, hiszen átlagosan öt percesek a számok, és Jacsó Balázs csodálatos grafikáit is nagyon kedvelik. Persze a földön járunk és tudjuk, hogy ez a műfaj – akár bevalljuk, akár nem – egyre inkább perifériára szorul kishazánkban, így nem dédelgettünk túlzott elvárásokat sem a média, sem a szélesebb értelemben vett közönségsiker irányában. Talán szerencsés volt ez a hozzáállás, mert ennek ellenére a visszajelzések kifejezetten jók és biztatók. Belülről is érzünk zenei fejlődést, szakmai előrelépést, de persze pénzt az emberek zsebébe mi sem tudunk rakni, így a lemezvásárlások és koncertlátogatások adatai hűen tükrözik a rockzenerajongók helyzetét Magyarországon.

Talán egy kicsit lerágott csont, de érdemes röviden szót ejteni róla: a tagcsere, de főleg az énekesváltás mindig éles pont egy banda életében. Ti hogy éltétek át s milyen reakciók érkeztek?

Nehezen hoztuk meg a döntést és nehezen is estünk túl rajta. Egy idő után be kellett látnunk, hogy a korábbi énekes, Devil hangja, stílusa és zenei elképzelései eltérnek a Words of Blood útjától, így el kellett válnunk. Az új frontember, Tybe megtalálása bő fél évig tartott, de úgy érezzük, hogy személyében megtaláltuk azt a képzett énekest, aki a dallamos éneklésben és a kemény hörgésekben is egyaránt passzol hozzánk. Jobban érti a világunkat, hasonló zenéket hallgat, és mint költő, a szövegek megírását is magához ragadta. A visszajelzések általában nagyon pozitívak a közönség részéről, mert ők is érzik, hogy azonos rezgésszámon vagyunk és ezzel hitelesebbé váltunk. Persze volt egy – két olyan arc is, aki a régi énekest inkább hozzánk illőnek gondolta. Ez van.

Van-e bármi, amiről úgy érzitek, változtatni kellene, akár a saját akár a közönség elégedettségére?

Végigmegyünk az úton, amit elterveztünk, hagyva benne zenei fejlődést és előrelépést és reméljük, ez mind több embernek tetszik majd. Amin változtatni szeretnénk, az elsősorban a zenekar megjelenése, imidzse, ezen már dolgozunk. Emellett szeretnénk minél szélesebb rétegnek megmutatni magunkat, ezt is komoly kihívásként éljük meg.

A zenekar felállása:

Fabók Tibor (Tybe) – ének
Krisztián Tamás (Füge) – gitár
Kiss Károly (Kaarle) – gitár
Ónódi József  (Joe) – basszusgitár
Seiben Sándor  (Alex Drum) – dob