Phil Campbell még a Motörhead tagjaként kezdett el feldolgozásokkal koncertezni három fia, Todd (gitár), Tyla (basszusgitár) és Dane (dob) társaságában. A felállást egy családon kívüli énekes, Neil Starr egészítette ki. Lemmy sajnálatos halála óta a hobbiprojekt egy teljes értékű, rendszeresen turnézó zenekarrá érett, amely a napokban We’re The Bastards címmel adta ki második lemezét. Humel a dobos Dane Campbell-t kereste fel kérdéseivel.
Hogy vagy Dane? Hogy telnek a turnémentes hetek és hónapok?
Köszönöm, jól vagyok. Próbálom magam lefoglalni. Mivel a koncertezés biztosan nem indul be a közeljövőben, ezért szereztem magamnak a zeneiparon kívül is egy állást, illetve elkezdtem egy podcastot is csinálni. Talán még sosem voltam ilyen elfoglalt! Mivel nincs időm unatkozni, ezért az agyam sem jár semmi olyanon, amivel szétstresszelném magam. Próbálok a pozitív dolgokra koncentrálni, és sokat zenélni.
Phil Campbell’s All Starr Band néven kezdtetek el zenélni ebben a felállásban, elsősorban feldolgozásokat játszottatok. A saját szerzemények megjelenésével párhozamosan váltottatok nevet Phil Campbell and the Bastard Sons-ra. Teljesen természetes folyamat volt félállású koncertzenekarból teljes értékű zenekarrá érni?
Jól összefoglaltad a történetet, az egész egy projektként indult. Phil-nek ott volt a Motörhead, és nekünk is megvoltak a saját zenekaraink. A kezdeti koncerteken feldolgozásokkal léptünk fel, de ahogy elkezdtünk több időt együtt tölteni, illetve elkezdtünk saját zenével is előállni, egyre komolyabbnak éreztük a dolgot. A Phil Campbell’s All Starr Band nevet sem találtuk már megfelelőnek, elkezdtünk más zenekarneveken gondolkodni. Phil nevét meg akartuk tartani, egyrészt a simább átmenet, másrészt a nyilvánvaló extra figyelem miatt. Hogy őszinte legyek eleinte nem rajongtam a Bastard Sons-ért, de ezzel a véleménnyel egyedül voltam, idővel én is megbarátkoztam vele. A névváltás a vártnak megfelelően nagyon simán ment, talán azt leszámítva, hogy a médiában párszor visszafelé sült el a dolog. Ezt a „fattyúzást” pár rádióállomás cenzúrázta, illetve a Facebook is szeret belőle néha ügyet csinálni… Már hozzászoktunk.
Márciusban még az előző lemezetek, a The Age of Absurdity anyagával turnéztatok, és a nyári fesztiválszezonra is tele voltatok tervekkel. Mikor kezdtetek el dolgozni a We’re The Bastards dalain?
Az idei nyár lett volna a zenekar indulása óta a legsűrűbb időszak. Ezen kívül terveztünk egy kisebb turnét az év végére is. Ezeket mind le kellett mondanunk… Viszont a sűrű programtól függetlenül tervben volt az új lemez. Ha jól emlékszem az anyagot január és február folyamán írtuk meg, sikerült a dalokat az első karantén bevezetése előtt befejeznünk. A stúdiót március végétől foglaltuk le. Akkoriban még nem tudtunk sokat a vírusról, próbáltunk a lehető legkörültekintőbben dolgozni… Egyszerre csak ketten voltunk a stúdióban, és amennyire lehetett, korlátoztuk a személyes érintkezést. Nem volt egyszerű, de ezek ellenére sikerült egy baromi jó anyagot összehoznunk!
Mesélnél egy kicsit részletesebben a dalok megírásáról? Van már egy adott munkafolyamat, amihez ragaszkodtok?
Annyiban volt most más a helyzet, hogy Neil (Starr – énekes) nem tudott személyesen csatlakozni a zeneszerzéshez. A korábbi anyagok mind úgy születtek, hogy a teljes zenekar jelen volt. Most megírtuk a zenei alapokat, feldemóztuk őket, Neil pedig ezek alapján dolgozta ki az énektémákat és a szövegeket. Nem mondom, hogy így jobb, vagy rosszabb volt dolgozni, egyszerűen más volt a helyzet. Az összeszokottsággal nálunk nincsen gond, már gyerekkorunk óta együtt zenélünk, inkább a zeneszerzés területén érzem azt, hogy sikerült tovább fejlődünk. Rátaláltunk a saját hangzásunkra. 13 szám van az új lemezen, próbáltunk változatos dalokkal előállni. Illetve nagy hangsúlyt fektettünk a dalsorrend kialakítására, nem raktunk egymás után két hasonló tempójú számot. Vannak a lemezen keményebb, gyors, Motörhead stílusú témák, AC/DC féle hard rock, de ugyanúgy találsz rajta southern rock vagy akár bluegrass hatású szerzeményeket is. Aztán vannak itt olyan dalok, amiket nem is tudom, hogyan jellemeznék… Ott van például a Promises Are Poison. Todd volt a lemez producere, sosem volt oda ezért a számért, úgy érezte, hogy kilóg a sorból. Pont ez benne a jó! Dallamos, megjegyezhető. Szeretem, ha egy lemezen keverednek a stílusok és hangzások, így nem lesz unalmas sokadik hallgatásra sem az anyag. Talán lesznek, akik nem értik majd, miért választottuk ezt az irányt, és miért nem szólunk úgy, mint a Motörhead… Nyilván hatalmas hatással vannak ránk, ez hallható is a zenénkben, továbbra is játszunk tőlük a koncerteken, de nem szeretnénk az ő hangzásukat lemásolni.
Honnan jött a lemez címe? Illetve miért pont ezt a címet adtátok az albumnak?
A We’re The Bastards című dal már megvolt, amikor elkezdtünk a lemez címén gondolkodni. Az ehhez készült videóból is jól látszik, hogy ezt a rajongótábornak írtuk. Mindig is nagyon közvetlen volt a kapcsolat a zenekar és a közönség között, és ezzel szerettünk volna köszönetet mondani, hogy kialakulhatott egy ilyen közösség. A refrén egyébként Todd ötlete volt. Azonnal tudtuk, hogy ezzel kezdjük majd a lemezt! Hogy őszinte legyek nem volt semmi jobb ötletünk, ezért lett ez a lemez címadója is, haha!
A videó ötlete kitől jött?
A Son Of A Gun volt a lemezhez az első klip, egy farmon vettük fel a semmi közepén. Azon a videón mindenki láthat minket zenélni, tehát valami teljesen más koncepcióban gondolkodtunk a We’re The Bastards esetében. A karantén miatt elég komolyan leszűkültek a lehetőségeink, ezért is adta magát az ötlet, hogy a közönségünktől és a barátainktól kérjünk segítséget. Van egy Phil Campbell and the Bastard Fans nevű Facebook csoportunk, ahová felraktuk a dal refrénjét, és megkértük a tagokat, hogy engedjék szabadon a kreativitásukat! A videó nagyon jól visszaadja a szöveg mondanivalóját, kiválóan sikerült! Az alapötletet egyébként egy walesi zenekar, a Feeder Just a Day című számához készült klip adta, nézzetek utána, nagyon klassz zene!
Az albumot több csomagban is meg lehet rendelni, ha jól számoltam csak a nagylemezes formátumból lesz négyféle színválaszték. Milyen szempontok alapján rakjátok ezeket össze?
Már a The Age Of Absurdity-hez is csináltunk hasonló csomagokat. A közönségünk nagy része szereti fizikai formátumban megvenni a lemezeinket, többen gyűjtik is a különböző színben kiadott nagylemezeket. A különleges kiadásokat nem is hallgatják, dedikálásokra szokták őket hozni. Mi pedig próbáljuk ezeket a lehető legkedvezőbb áron adni a weboldalunkon keresztül. Mivel a koncertezésből semmi bevételünk nincs, szeretnénk minél több megrendelést saját magunk kézbesíteni, és nem az Amazon-nál hagyni a nyereséget… Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki tőlünk rendelte meg a lemezt, pontosan tudják ők is, mennyit segítettek ezzel a zenekarnak. Neil-nek van egy merchandising cége, több zenekarnak is dolgozik, az ő tapasztalata nagyon sokat segített!
Kockázatos lépés a jelen helyzetben turnétámogatás nélkül új lemezt kiadni?
Hogy őszinte legyek én jobban örültem volna annak, ha elhalasztjuk a megjelenést 2021-re, ezzel sem a kiadó, sem a zenekar többi tagja nem értettek egyet, tehát én is beálltam a sorba… Próbálunk minél több interjút adni, hogy a lemez híre a lehető legtöbb emberhez eljuthasson. Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e majd legalább annyit eladnunk, mint a The Age of Absurdity-ből. Nem mi vagyunk az egyetlenek, akiknek ez a vírus betett anyagilag…
Mi a véleményed a zenehallgatási szokások változásáról? Te mit részesítesz előnyben, a fizikai formátumokat, vagy a streaminget?
A mai napig megveszem fizikai formátumban azokat a lemezeket, amik érdekelnek. Sosem töltöttem le zenét, a Spotify-t viszont nagyon régóta használom. Hogy őszinte legyek már én sem veszek annyi CD-t, mint régen, és ez nem egy tudatos döntés eredménye, egyszerűen így alakult. A zeneiparnak tartania kell a lépést a technika fejlődésével, alkalmazkodnunk kell. Egyre kevesebb fizikai terméket tudunk eladni. Ma már sokkal kényelmesebb streamingen keresztül hallgatni valamit, és ez a fogyasztó szemszögéből egy nagyszerű dolog. A hiányzó láncszem a bevételek egyenlőbb elosztása, a zeneszerzők és a zenekarok a bevételek morzsáit kapják csak. A többszázezres Spotify lejátszások után konkrétan pár pennyt kapunk… A mi szintünkön tehát nem működik jól a rendszer, a platformok üzemeltetőinél marad a bevétel nagy része…
Drum For The Song címmel indítottál egy podcastot, amelyben dobosokkal készítesz interjúkat. A vírus miatti kényszerszünet miatt jutott erre időd, vagy egyébként is tervben volt ez a projekt?
Az ötlet már tavaly nyáron megvolt. Szeretem a műfajt, több nem zenével kapcsolatos podcastot hallgatok. Egyébként ezeket a Spotify-on keresztül érem el, hahaJ Tavaly nyáron olyan zenekarokkal együtt léptünk fel fesztiválokon, mint a Megadeth, vagy a Limp Bizkit, jobbnál jobb zenészekkel találkoztunk. Akkor kezdtem el gondolkodni a lehetőség kihasználásán. A dolog technikai részéről akkor még nem tudtam semmit, csak az ötlet volt meg. Aztán jött a kényszerszünet, és láttam, hogy Zoom-on és Skype-on keresztül is lehet jó minőségű podcastot csinálni. Nem tűnt bonyolultnak a dolog, elkezdtem összeírni, hogy milyen témákról szeretnék beszélgetni. Hosszú interjúkról van szó, próbálom a vendégem teljes pályafutását átbeszélni, és nem csak egy-egy időszakra vagy témára összpontosítani. A legrövidebb interjúm Matt Sorum-mal volt, csak egy órát tudtunk beszélni, de még így is sikerült rengeteg részletet megtudni az életéről. A dolog technikai részével még mindig csak ismerkedem, minden egyes résszel sikerül javítanom a minőségen, remélem, hamarosan elérem azt a szintet, amit megcéloztam! Ezen kívül rengeteg időt töltök promócióval, még elég alacsonyak a letöltések, nagyon nehéz közönséget találni egy újabb podcasthoz. Eddig nagyrészt brit dobosokkal beszélgettem, kéthetente jelentkezem az újabb részekkel. Egészen addig szeretném csinálni, amíg szórakozásnak érzem a dolgot, és élvezem vele a munkát.
Kikkel szeretnél mindenképp interjút készíteni?
A telefonomban már van egy kívánságlista. Próbálok olyan zenészek felé nyitni, akik reálisan elérhetőek, tehát vagy eljutok hozzájuk Phil-en keresztül, vagy személyesen ismerem már őket. Vannak rajta teljesen egyértelmű nevek, mint például Mikkey Dee, aki most az új Scorpions lemezen dolgozik. Aztán szeretnék más műfajból is vendégeket hívni, hogy minél változatosabbak legyenek az interjúk. Illetve szeretnék majd producerekkel és technikusokkal is beszélgetni, mert az megint más megvilágításba helyezi majd a dobolást! És remélem jövő nyáron már személyesen is sikerül összehozni pár interjút valamelyik fesztiválon!
