Biztosan vannak páran akik ezt a beszámolót látva, olvasva felteszik majd a kérdést, hogy egy rock zenei média miért foglalkozik a Depeche Mode budapesti koncertjével? Mi köze lehet Dave Gahan-ék zenéjének a mi portálunk műfajához. Nos, rögtön a legelején leszögezném, hogy nagyon is sok. A Depeche Mode legalább akkora hatással volt a rock zenére, mint az a DM-re. Vitathatatlan tény, hogy a zenekar meghatározó hivatkozás az új-hullámos rock zenekarok ezreinél. Az is vitathatatlan tény, hogy a popkultúrában megkerülhetetlen oszlop a banda, és egyetemes hatása a zenére az egyik legnagyobb. Elég annyit írni, hogy minden műfajt egybevéve az egyik, hanem a legtöbbet feldolgozott előadó a Mode , ez pedig már önmagában akkora elismerés, hogy megkövetelte azt, hogy ott legyünk a Puskásban a mostani Depeche Mode koncerten.
De igazából műfaj tekintetében is simán itt a helye a bulinak. Lehet persze dobálózni az olyan réteg stílusokkal mint a szintipop , a darkwave vagy a newwave, de az alap itt is a Rock és a Pop. Ebből a két műfajból kevert egy különleges hangzást a nyolcvanas évektől kezdve a Mode, ami olyannyira egyedivé tette őket, hogy a Depeche Mode nem csak egy zenekar név, hanem egy hivatalosan is elfogadott stílus irányzat. Aztán persze mindenki döntse el magának, hogy ez az elegy mennyire befogadható, mennyire szerethető vagy mennyire illeszthető bele a csak és kizárólag rockon és metálon érlelt zenei értékrendjébe. Viszont aki ott volt, aki átélte, az szerintem egyetért velem abban, hogy egy műfajokon átívelő és azok határait porig romboló buliban volt részünk. Egy olyan este volt ahol a DM bebizonyította, hogy minden generáció és minden zenei irányzat kedvelőinek egyformán szól, létjogosultságuk pedig megkérdőjelezhetetlen.
Nehéz szavakba önteni mindazt amit itt kb 130 percben átélhettünk. Szinte minden tekintetben tökéletes produkciót láthattunk és hallhattunk. A zenekar nagyon elemében volt. Azt is bátran le merem írni, hogy a turné alatt most voltak a legjobb formába, nézegetve az eddigi koncertek videóit. Persze lehet, hogy ez csak az élő-show varázsa, de öröm volt nézni azt az energiát, lelkesedést amivel Dave Gahan és Martin Gore belakta a színpadot és amit átadott a Puskás Aréna kb 50 000-es közönségének. Ráadásul egy 61 és 62 éves zenészről beszélünk, akik fiatalokat megszégyenítő vitalitással tolták végig ezt hosszú koncertet. Jó oké, főleg Martin arcán már nagyon látszik a kor, de fizikálisan nagyon fiatalosak még mindig. Gahan mozgáskultúrája pedig annyira egyedi és lebilincselő, hogy órákig tudnám csak azt nézni ahogy mosolyogva pörög és táncol a színpadon. Az egyik legjobb frontember akit valaha élőben láttam. Ráadásul a hangja sem kopott meg az évtizedek alatt, hibátlanul hozott minden dalt amit énekelt, ahogy Martin is, hiszen neki is ugyanúgy hangszere a torka mint Dave-nek csak kevesebbet használja.
De nem csak az énekek voltak nagyon rendben, hanem a komplett zenekar is egyben volt, illetve a hangzás is. Meglepően jól szólt ma a Puskás, és nem csak középen az álló részből, de a karzatokról oldalt is több mint kielégítő volt ma minden.
De mégsem a technikai részletek, vagy az utolsó hangig profin felépített produkció volt az ami miatt ez az este eddig simán pályázik az év bulijára. De még csak nem is Dave Gahan tánca vagy éneke. Hanem az az emocionális töltet amit a Depeche Mode zenéje zsigerből tud és hordoz, és ami élőben még inkább magával ragad és letaglóz. Nem tudok rá mást írni csak azt, hogy ez egy csoda volt. Olyan érzelmi fentek és lentek voltak, hogy sokszor csak az állam kapargattam a földről miközben tekintetemmel csak bámultam a színpadot, vagy az épp egy kollektívaként hullámzó és lélegző közönséget, és csak annyi járt a fejemben, hogy na ez igen: Ezt hívják zenének. Mert a zene ott válik ZENÉVÉ amikor a hangok egymásutánisága nem csak ritmikus mozgásra készteti a végtagokat, hanem kitölti azt az ütemet is amit a szíved hagy ki két dobbanás között. A Depeche Mode pedig ezt nagyon tudja..
De ehhez az is kell, hogy az ember ezt be tudja fogadni. Én 28-29 éves koromban kezdtem rákattanni erre a zenére. Persze addig is tudtam a létezéséről és az összes örökérvényű slágert én is kívülről fújtam, de valahogy nem tudott elkapni… Aztán egyszer csak letaglózott. A Live in Berlin koncertjüket látva úgy fogtam padlót mint forint az inflációs-válságban, és ez azóta csak szippant be jobban és jobban. Van olyan zene amire meg kell érni. Nekem a Depeche volt az egyik ilyen… De miután sikerült, az egyik legnagyobb szerelemmé vált… Valahogy mindig is a sötétebb, komorabb hangulatú zenék vonzottak mert olyan eleganciával képesek az emberek legnagyobb félelmeit prezentálni, hogy már csak attól is sokkal könnyebb lesz az elfogadásuk. A DM pedig mind közül a legelegánsabb. Ez az elegancia pedig ma átjárta a Puskást és szomorúszép feketeségében úgy engedte útjára az 50 000 hívőjét a koncert végeztével, hogy legalább most egy kis ideig szebbnek és jobban tűnik minden..
És, hogy miért írtam azt, hogy “szinte” tökéletes buli volt?… Mert Andy nélkül az a szinte szócska már mindig ott lesz. Viszont nélküle is van Depeche Mode, és ez a zenekar ma is bebizonyította, hogy műfaji határokat nem ismerve az egyik legnagyobb a világon..
Köszönjük a LiveNation-nek, hogy ismét elhozták őket.. és aki lemaradt az se csüggedjen, márciusban ismét visszatérnek.. Egyszer őket tényleg látni KELL.
Cikk és képek: Pásztor Csaba ‘Kieron’
