Elgondolkodtató és sokat sejtető címmel jelent meg a Kalapács József vezette Kalapács és az Akusztika formáció harmadik nagylemeze. A Válaszúton albumon egy kisebb koncepcióváltás érhető tetten, nevezetesen, ezúttal hat saját szerzemény is képviselteti magát az eddig megszokott feldolgozások mellett, illetve a hangzásvilág is karcosabb, mint az előző két anyagon.

Kalapács József összefoglalója a lemezről:
Nem akartam még egy ‘csak’ feldolgozós albumot. Eddig lényegében az volt a dolog koncepciója, hogy átiratokat csináltam közösen Závoti Zolival, amiben az addigi munkásságom volt érintve, illetve egy-két olyan rockoperai dal, ami közel állt a szívemhez. Aztán most volt egy olyan affinitás, hogy belekerüljenek olyan dalok is más irányból, amiket más előadóktól kedveltem. Ezen kívül született még jó pár új saját is. A feldolgozásoknál megmaradt az akusztikus hangszerelés, ami pedig saját… Hát, igazándiból sosem kerestem ezeket a skatulyákat, nem nagyon tudnám besorolni. Talán hard rockosnak mondanám, de lehet még azt sem.

Kalapács és az Akusztika: Válaszúton – album ízelítő




Közreműködők:
Kalapács József – ének
Závoti Zoltán – gitár
Tempfli Erik – billentyű
Talabér László – basszusgitár
Fehér Lili – vokál
Hegedűs Bori – ének, vokál

Kalapács és az Akusztika – Válaszúton (H-Music Hungary 2022)
Dallista:
01. Ez az út a pokolba tart
02. Keresztút
03. A szabadság jegyében
04. A haza nem eladó
05. Gyönyörűségek völgye
06. A korona hatalma
07. A kard ereje
08. Ami a szívemen…
09. Rocker vagyok
10. Lassan ébredő
11. Szelíd metálosok

A felvételek az Ecseri Vasmű stúdióban készültek 2022-ben.
Hangmérnök Weisz László, zenei rendező és hangszerelés Závoti Zoltán.

Rudán Joe is szintén egy csendesebb, bensőségesebb kiadvánnyal jelentkezett az ünnepek előtt – egy akusztikus koncert felvételével örvendezteti meg rajongóit, amit idén szeptember 21-én rögzítettek a Zsolnay Negyedben. A 13 tételes korongra a műsorban felcsendült RJ szólólemezek dalai, illetve egy Coda, és egy Pokolgép szám került fel.

Rudán Joe az album koncepciójáról és a felvételről:
Pár éve a Barba Negrában spontán felvették a kettőnk (Joe partnere Tóth László gitáros) kis duó koncertjét, és hát a YouTube azóta is mutatja, hogy mekkora nézettséget hozott, rengetegen látták. Akkor kezdtünk el gondolkodni, hogy vegyünk fel rendesen egy bulit. Ez a rendes zenekarok mellett tényleg csak egy kis időtöltés, egy kisebb projekt. Nem azt mondom, hogy félvállról vesszük, de nem is túl komoly, ez feeling, inkább hangulata van. Ezért nem is akartam stúdióba bemenni, és ott külön felvenni… bementünk itt a Zsolnay Negyedbe, meghívtunk harmincegynehány barátot, hogy mégis legyen közönség, és adtunk egy koncertet, amit rögzítettünk. Minimális utómunkával készült az egész. Arra azért figyeltünk, hogy főként az utolsó három albumom, a szólólemezek anyagai legyenek rajta. Hogy inkább saját dalok szerepeljenek, és szinte csak azok is vannak.”

Közreműködők:
Rudán Joe (ének – Pokolgép, P. Mobil, Mobilmánia, Dinamit, Coda)
Tóth László (gitár)
Gyenes Máté (gitár)
Sára Zsófi (hegedű)
Friskó “Fidó” Péter (vokál)
Tóth “Csülök” Zoltán (ütőhangszerek)

Rudán Joe – Akusztik (H-Music Hungary 2022)
Dallista:
01. Voltam levetett
02. Kopott ház
03. Van még miért
04. Feketén fehéren
05. Veled vagyok
06. Házunk mellett
07. Az utolsó nap
08. Én ez vagyok
09. Gyönyörűségek völgye
10. Várj az égben
11. Még egy tárral
12. Hol van a szó
13. Vadlúd voltam

Mindkét digipak tokos CD egy 32 oldalas – exkluzív interjúkat (Kalapács József, Rudán Joe, Alcohol, Dr. Weisz, Vasmacska, Omen, Telegram, Lord, Török Ádám, OM), valamint két posztert tartalmazó – tematikus H-Music magazinnal együtt jelent meg.

Fontos, hogy azonos újsággal, de külön-külön CD melléklettel kapható ez a kombó, az egyik változatban a Kalapács és az Akusztika Válaszúton lemezével, a másik verzióban pedig Rudán Joe Akusztik albumával. Mindkét megjelenés mellé – ajándék korongként – az Alcohol zenekar friss válogatáslemeze is bekerült.

A CD+kiadvány pár napja már minden Relay / Inmedio árusítóhelyen kapható.
Természetesen online is megrendelhető – akár rajongói csomagban is, valamint több más merchandise termékkel együtt a https://kalapacsjozsef.hmusic.hu/, illetve a https://rudanjoe.hmusic.hu/ oldalakról.