Abban az esetben, ha dirty rockról beszélünk, akad néhány zenekarnév, akik kihagyhatatlanok a felsorolásból. Ilyen például a The Cult is. Annak ellenére, hogy a trió (erről majd bővebben) a ködös, esős Angliából származik, nagyobb feelinggel tolta a rock’n’roll-t, mint a napfényes L.A. környékéről származó jenki hajbandák. Az 1987-ben Electric címmel megjelent harmadik nagylemezük már előrevetítette, hogy itt bizony egy sikeres banda körvonalazódik. A dollármilliókat hozó áttörést végül a két évre rá érkező Sonic Temple érte el. Ez a mai napig a banda legnagyobb példányszámban elfogyott nagylemeze.
A ’80-as évek első felében a punk és a disco után a new wave (új hullám) zenei stílusa vette át a hatalmat. A Bradford-ból származó The Cult muzsikusait annak idején szintén a punk-hullám inspirálta, ösztökélte a zenélésre. Kezdetben a Southern Death Cult névre hallgattak. Ilyen néven jelent meg az első kislemezük is. A két dalt tartalmazó korong hónapokig vezette a független kiadók listáját, és a 43. helyig jutott a brit top-listán. Az eredeti formációból itt még csak Ian Astbury énekes szerepelt. Mivel komolyabb tervei voltak, így 1983. február 26-án, egy Manchester-i koncerten feloszlatta a csapatot. Ezután összehaverkodott Billy Duffy gitárossal és Jamie Stewart basszusgitárossal, akikkel megalakították a The Death Cult nevű bandát. A legtöbbször csak gót rock csapatként aposztrofált zenekar két kislemezt jelentetett meg, majd 1984. január 13-án, egy tévéfellépés előtt hirtelenjében The Cult-ra rövidítették a nevüket. A bevezetőben említettem, hogy trióként funkcionáltak. Ez azért is helytálló, mert az első négy lemezükön öt (!!!) dobos váltotta egymást. Ha már a lemezeiket szóba hoztam, muszáj megemlíteni, hogy minden albumuk más és más volt. A kezdeti darkos, new wave stílus után áttértek a hagyományos dirty rock-ra, amellyel már a siker sem kerülte el őket. Mit siker, gigasiker! A Sonic Temple lemezükkel a brit csapat meghódította az amerikai piacot is. Mind a közvélemény, mind a rajongók tízezrei a lábaik előtt hevertek. Olyan dögös, nyers, súlyos és a szabadság ízétől átfűtött dalok kerültek rá a korongra, amilyeneket a kiadók által összetákolt hajbandák képtelenek voltak megírni. Ilyen természetes erővel és érzéssel lenne csak szabad ezt a stílust játszani.
A mai napig lehet azon elmélkedni, hogy ilyen dalok komponálása után miért nem tartoznak a legnagyobb zenekarok közé. Talán a két alaptag, Ian Astbury énekes és Billy Duffy gitáros közti örök súrlódás, marakodás okozta a vesztüket. Kisebb- nagyobb megszakításokkal újra összehozzák csuklóból kiráznak pár dögös albumot, de a hiányérzet mindig velünk marad. Kivéve a Sonic Temple korongot, amelynek legjobb dalait Ti is átélhetitek újra szerdán, a 17 órakor kezdődő KlasszikuShockban!
