The Road To Hell címmel június 8-án jelenik meg az ex-Rainbow, ex-Deep Purple, ex-Malmsteen énekes, Joe Lynn Turner dallamrock projektje, a Sunstorm ötödik nagylemeze. Joe Lynn Turner ismét Alessandro Del Vecchio billentyűs/producer és Simone Mularoni gitáros segítségével írta és rögzítette a dalokat, a basszusgitárt Nik Mazzucconi, a dobokat pedig Edo Sala nyomta fel.
A lemez megjelenését még az sem hátráltatta, hogy április közepén Fehéroroszországban (egész pontosan Minszkben) Joe Lynn Turnert enyhébb infarktussal szállították kórházba. Az énekes egyébként azért tartózkodott Minszkben, mert felesége, Maja Kozireva fehérorosz származású, így Turner is sok időt tölt az országban, sőt, nemrég bejelentette, hogy állandó jelleggel is ide szeretne költözni. A 66 éves Turner egyébként összes közeljövőben esedékes koncertjét lemondta a történtek miatt, lábadozása minden bizonnyal beletelik majd néhány hónapba.
Turner 2006 környékén alapította a Sunstorm együttest, miután a Frontiers kiadó elnöke, Serafino Perugino megtudta, hogy az énekes legtöbb, ’80-as / ’90-es években írt dala mindeddig semmilyen formában nem látott napvilágot. A Sunstorm debütáló albuma, majd az azt követő két nagylemez rendkívül nagy sikereket aratott hard rocker / AOR-körökben, de a projekt néhány éve egy időre leállt, miután Turner belevágott az all-star Rated X projektbe.
A Rated X albumának megjelenése után Joe vissza szeretett volna térni a dallamosabb témákhoz, de ugyanakkor a keményebb, hard rockosabb muzsikát sem akarta mellőzni, ezért felkérte a Frontiers “házi” producerét, Alessandro Del Vecchio-t (Hardline, Edge Of Forever), hogy írjon számára ilyen típusú dalokat. Del Vecchio ennek érdekében összeállt a szintén olasz DGM zenekar mesterével, Simone Mularoni-val – ketten (valamint néhány további dalszerző – Soren Kronqvist, Daniel Palmqvist, stb. – segítségével) pedig összehozták a következő Sunstorm albumot, amivel Turner teljes mértékig meg volt elégedve. A legutóbbi Sunstorm-anyag Edge Of Tomorrow címmel jelent meg, 2016 májusában.
Sunstorm – The Road To Hell
(Június 08 – Frontiers)
01. Only The Good Will Survive
02. The Road To Hell
03. On The Edge
04. Blind The Sky
05. My Eyes On You
06. Future To Come
07. Everywhere
08. Resurrection
09. Calling
10. State Of The Heart
11. Still Fighting