1995. június 14-én, 47 éves korában hunyt el az európai blues egyik legnagyobb alakja Rory Gallagher. A kiváló muzsikus 1948. március 2-án született Ballyshannonban, Írországban. Annak ellenére, hogy mindössze 47 évet élt, egy teljes életművet hagyott hátra.
A blues zenéhez korán megtalálta az utat. Mindössze 9 éves, amikor kézbe veszi első gitárját. 15 évesen az elemi iskolái elvégzése után egyenesen hivatásos zenésznek áll. Tagja lesz az akkor Írország szerte ismert Fontana Showbandnek. Három év múlva, 1966 nyarán megalakítja saját, The Taste névre keresztelt zenekarát. 1968-ban robbannak be igazán a zenei köztudatba. Sikereikre példa, hogy ennek az évnek a végén feloszló Cream együttes őket hívja búcsúkoncertjük egyik előzenekarának. Két sikeres stúdió és két koncertlemez elkészítése után, 1971-ben saját néven újra zenekart szervez maga köré, ezzel egyértelművé téve zeneszerzői, szövegírói és előadói kvalitásait. Albumai rendszeresen jelennek meg, amelyeken mindig tetten érhető a kísérletező kedv és a másfajta műfajok iránti nyitottság.
Rory Gallagher második nagylemeze, a Deuce idén ünnepli ötvenedik évfordulóját (bizonyos országogban már 1971-ben is kapható volt az album), ennek alkalmából szeptember 30-án kibővült verzióban újra elérhető lesz. A 4 CD-t magába foglaló jubileumi kiadvány az eredeti album újrakevert változata mellett 28 eddig nem ismert felvételt kínál még, plusz 13 koncerten rögzített nótát, ebből 6 a BBC, 7 a brémai rádió archívumából való. Továbbá egy 64 oldalas keménykötésű könyvet is lapozhatunk, benne Johnny Marr, a The Smiths vezéregyénisége előszavával, eddig nem látott fotókkal, valamint az album történetével. A 2 CD és a 3 LP formátum ennél kevesebb műsort tartalmaz, valamint megjelennek egy színes szimpla LP-n a már említett BBC élő felvételek BBC In Concert 1972 címmel.