Új videoklippel jelentkezett az I’m Dorothy – az áprilisban kiadott, megjelenésének hetében a Mahasz Top 40-es lista 1. helyén nyitott Legyen X album Kidobós című dalához forgattak egy hangulatos, (megérdemelt) fricskákban sem szűkölködő kisfilmet a minden részletre ügyelő Hajnal Ádám és Epos Tomi vezényletével. Ennek elkészítéséhez előzetesen rajongókat is invitáltak – mint ahogy ez már egy korábbi számuk esetében megtörtént -, így jó néhány Dorothy-fan ebben a ‘moziban’ is feltűnik a zenekar tagjai mellett.

I’m Dorothy – Kidobós (official music video):




A csapat a dalról, és a klipforgatásról:
“A Kidobós egy igazi lendületes punk rock tétel, tulajdonképpen klasszikus Dorothy szteroidokon, az egyik kedvencünk a Legyen X lemezről. A Hűségriadó után ez a második dal, amire a rajongótáborból toboroztunk szereplőket, ezért szinte garantált volt a remek hangulat a forgatáson. A kisfilm egyik főszereplője Mendi, szintén nagy Dorothy-fan szinte a kezdetektől, aki immáron második alkalommal vett részt velünk klip készítésben!”

Dodo, azaz Gere Dorottya tavaly januárjában jelentette be, hogy I’m Dorothy néven folytatja a zenélést, és hamarosan új zenésztársak csatlakoztak hozzá: Bartha István és Rinkács Péter gitárosok, valamint Győri Ádám dobos. A Legyen X című első nagylemez velük készült el, 9 új dal, és a Feró 75 Tribute CD-n megjelent Ez csak Rock and Roll Beatrice feldolgozása hallható rajta.

A zenekar az előzetes tervek szerint augusztusban még négy fesztiválon játszott volna, a legfrissebb hír viszont, hogy most szombaton ők ugranak be a Phoenix RT helyett Dunaszerdahelyen, így ott is el lehet őket csípni:

08.12. Tokaj-Hegyalja – Wild East Rock
08.13. Dunaszerdahely – Rockfeszt
08.24. Hajdúnánás – XIV. Moto-Rock Weekend
08.26. Alsóörs – Tábor Fesztivál 2022
08.27. Sitke – Rockfesztivál