Ellentétben a műsorainkkal, ezúttal kifejezetten egy dologra fókuszálunk majd, ez pedig nem más, mint a július 9-én startoló, és immár X. alkalommal megrendezésre kerülő Nightbreed fesztivál lesz. 16 évvel ezelőtt, 2000-ben keresztelték át Nighbreedre a korábban Rock-Alföld néven futó fesztivált, mely minden évben a magyar underground rock és metal zenekarok fontos országos seregszemléjeként jelentkezett a Dél-alföldi falu, Ecsegfalva művelődési központjának udvaráról. A helyszínválasztás amúgy nem véletlen, hiszen a legismertebb magyar dark zenekarok, a De Facto, a Garden Of Eden, ill. a PG Csoport zenészeinek nagy többsége innen származik. Talán éppen ennek köszönhető az, hogy a helyi lakosok minden évben nagy szeretettel fogadták a fesztiválra érkezőket, akik így valóban baráti közegben tölthettek el közösen egy hétvégét, eme vadregényesen szép természeti környezettel körülvett, a Hortobágy-Berettyó partján fekvő községben. A hétfői műsorunkban vendégül látunk az idei fesztivál fellépői néhány muzsikust. Kiss Peti (Autumn Twilight, Cantara), Molnár Lujó (Cantara), Dömötör Balázs (Dying Wish), Molnár Robi (Áryakusztik), Sallai Peti (Bornholm) és Tóth Gyula főszervező (De Facto). A műsor a megszokott időben, 17 órától 19 óráig tart. Két óra tömény Nightbreed!

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!