Utak nélkül címmel a Nail Records gondozásában jövő év elején jelenik meg a Twister harmadik lemeze. Ezen a korongon mutatkozik be a februárban csatlakozott új énekes, Fehér Zsolt (Flood In The Desert, Scorpions Tribute), illetve Puskás „Pusi” Máté basszusgitáros. A Kovács “Wisdom”Gábor hangmérnökkel készült lemezt a tavaly elhunyt Güzünek (Gondosch János) ajánlják, az album utolsó dala az lesz, amit ő szeretett volna megcsinálni, a Crossholder felállásban. A korong előfutára volt az Utak nélkül című dal és a hozzá tartozó klip. A videó premierje stílusosan október 21-én, 18 órakor volt, mert a srácok az új dallal a legendás Vissza a jövőbe filmtrilógia indulásának 30. évfordulója előtt tisztelegnek. Műsorunk első órájában a klipforgatás és a lemez munkálatai mellett kitérünk majd egy karácsonyi őrületre is, hiszen december 19-én a szigetszentmiklósi Rock Lyukban zenél majd a Twister.

Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!










