Műsorunk első órájában vendégül látjuk a 2007-ben alakult budapesti GRB zenekart. A GRB név egy rövidítés (George Rose Band), Rózsa Gyuri nevét az együttes toldattal fordították át angolra. Első hivatalos kiadványuk a Kék 2010-ben jelent meg, erről több dal is a Mahasz Single Track listájára került. A második kislemez a Rózsaszín 2011-ben látott napvilágot. A harmadik kiadvány a Névtelen hozta meg az első folyamatos rádiójátszást a zenekarnak, a Névtelen dal (amely több héten át vezette a Mahasz Single listáját) bekerült a rádióba. A zenekar felállása átalakult, ennek következtében a következő EP a Szabadon vendég énekesnőkkel készült el. A Wild side bébi c. dal rádiós ismertségre tett szert. A zenekar új felállása 2016 elején alakult ki Kiss Szilvia énekesnő csatlakozásával. A dalszerző-alapító Selmeczi Péter (gitár) mellett Markó János (dob), Medgyesi János basszusgitár és Kis Tibor Sztivi (gitár) alkotják a zenekart. 2016 június elején jelent meg az új lemez Rádió címmel. A GRB egyedülállóan a zenei palettán garázspop zenét játszik. Gitárokra épülő, modern hangzás, fogós refrének, lendületes dalok a zenekar védjegyei.
Korábbi Dawncore, Nadir, Blood Is Fire és Sepoq tagok egyesítették erőiket, az új banda pedig Enter The Void névre hallgat. Az Ádám basszusgitáros, Paca és Rol gitárosok, Viktor énekes és Zsolt dobos alkotta csapat alapötlete már 2011-ben megszületett, ám a Cure For Ulcerated Wounds című debütáló anyag létrejötte azonban lassú folyamat volt. A dalokat még 2013-ben kezdték rögzíteni a Revolver Stúdióban, a nóták pedig az idő előrehaladtával folyamatosan csiszolódtak, mire elnyerték végleges formájukat. Az EP szabadon meghallgatható, de 500 forint ellenében le is tölthető a csapat bandcamp oldaláról. A Cure For Ulcerated Wounds EP elkészítése óta újabb dalok is íródtak már, hamarosan ezek is ki fognak kerülni a nagyközönség elé. Az Enter The Void élő bemutatkozása május 7-én volt a Dürer Kertben, a Thulsa Doom Fest II. rendezvényen. Minderről bővebben műsorunk második órájában tudhattok majd meg.
Hétfőn 17 órától tehát ismét Rockpanoráma. Az élő műsor során lehetőségetek lesz kérdéseket feltenni a vendégeinkhez, illetve ezúttal is teljesítjük majd zenei kéréseiteket. Tartsatok velünk!