Resist & Bite néven fut az a zenekar, amit a Tesla egykori gitárosa, Tommy Skeoch hozott össze még tavaly év elején. A bandát Skeoch mellett az ex-Lynch Mob énekes Nathan Utz, a gitáros Steve Stokes, David Parks dobos és Brian Powell bőgős alkotja. A zenekar első nagylemeze valamikor idén várható, és a tavaly kiadott első daluk, a The Myth I’m Livin’ után most a Fate is meghallgatható tőlük.
Skeoch annak idején alapembernek számított a Teslában, a kezdeti időszaktól kezdődően ott zenélt a csapatban, ám heroinproblémái miatt végül távozni kényszerült a sacramentói hard rockerektől 1994-ben, hogy aztán egy évvel később visszatérjen. A banda ezután nem sokkal már feloszlott, és az újjáalakulás Skeoch-t is visszahozta, de 2006-ban végül ismét búcsút mondott társainak. Távozását arra fogta, hogy több időt szeretne tölteni családjával, illetve kezeltetné alkoholfüggőségét.