2019-ben megújult felállással és energiával tért vissza a metalcore-ban utazó budapesti Inhale Me zenekar. A srácok Renegade címmel pénteken egy vadonatúj videóval is jelentkeztek. A klipet saját maguk forgatták a harmadik hullám miatti teljes lezárás alatt, és Sergey Stovba (Northlane, Being as an ocean, stb.) vágta. Csiki Dávid dalszerző-gitáros így beszélt új daluk kapcsán.
“Ez egy kőkemény metalcore dal, de szerintem több szempontból egy olyan új oldalát mutatja meg a zenekarnak, amit eddig nem nagyon lehetett látni. A megszületése egybeköthető azzal az időszakkal, mikor elhatároztam, hogy elhagyom az országot és továbbtanulok. Sok barátom furcsán reagált (azóta is felemás visszacsatolásokat kapok a döntésemből kifolyólag), szóval ez a dal azokról és azoknak is szól, akik kénytelenek nehéz döntéseket hozni, és a barátaiknak, akikre csak támaszkodni szeretnének, de csak a hátukat látják. A végső formát az első kint töltött félévben nyerte el, ahol rendkívül termékeny voltam zeneileg a végtelen szabadidőmből kifolyólag, amit az okozott, hogy nem ismertem itt kint senkit.
A Renegade, mondjuk úgy, előfutár csupán, de ezekről majd később fogtok hallani. Mindannyian úgy gondoljuk, hogy a Renegade a legjobb dalunk és legjobb klipünk, amit valaha megjelentettünk. Azt pedig alig várjuk, hogy végre élőben is megmutassuk nektek!“