A beszédes szmókermetál műfaj egyedüli képviselőjeként az idén hat éves Red Swamp ezúttal sem hazudtolja meg önmagát: legújabb, “Goddamn” című daluk a banda legerősebb stílusjegyeit vegyíti – bólogatásra késztető, súlyos déli riffek, füstös verzék és orbitális refrének, valamint az elmaradhatatlan katartikus kiállás is jelen van.

A “Goddamn” másodikként jelenik meg az új dalok közül a zenekar harmadik nagylemezéről, a “Time to Die”-ról (az első, címadó nóta (link: https://youtu.be/hnDIxKfw67o ) még tavaly nyáron jelent meg), amelynek munkálatai már a finish-ben vannak a budapesti Pinewood Studio-ban.

A lemezt a svéd metálguru Jens Bogren (Opeth, Sepultura, Soilwork, Dimmu Borgir, Amon Amarth, Arch Enemy, At The Gates, Devin Townsend) mastereli, akivel a srácok már az első, “Tiszassippi” című albumukon is együtt dolgoztak.

A covid-időszak késleltette az eredetileg tavalyra tervezett lemezmegjelenést, azonban ez idő alatt a dalok semmit nem vesztettek súlyukból, az album üzenete pedig sajnos csak aktuálisabb lett. A “Time to Die” nagylemez hét tétele a zenekar eddigi munkásságának minden oldalát bejárja majd: a megszokott tonna-riffek és karcos/dallamos ének a trash-es őrületekben, a grunge-os húzásokban és az elmerengő sötétségben is megtalálja a helyét.

A Red Swamp május 20-án ingyenes nagyszabású online stream koncertet ad az Open Music Channel vendégeként, full HD képpel és analóg masterelt, stúdió minőségű hanggal. Az új dalok és az elmaradhatatlan koncert-slágerek mellett ritkán játszott számok is helyet kapnak majd a repertoárban, sőt, a zenekar külön meglepetéssel is készül majd azon rajongók számára, akik feliratkoznak az Open Music Channel támogatói közé. A livestream után ugyanis eljátszanak egy olyan plusz új dalt az érkező nagylemezről, amit korábban soha nem játszottak még élőben. A feliratkozással a zenekart és a csatornát egyaránt támogatjátok: https://www.patreon.com/openmusicchannel .

A “Goddamn” videoklipet az Open Music Channel operatőre, Horváth Richárd (Polecat Films – https://www.facebook.com/polecatfilms ) készítette.

RED SWAMP “Goddamn” videó




Az új dal letölthető és megvásárolható a zenekar Bandcamp oldalán: https://bit.ly/redswamp_bandcamp

Az év során érkező új videókért iratkozzatok fel a YouTube csatornájukra: https://bit.ly/redswamp_subscribe

Facebook: https://bit.ly/redswamp_fb

Instagram: @redswampband

Web: http://redswampband.com/