Klipet kapott az új Judas Priest dal a Trial...
Invincible Shield címmel tavasszal érkezik a veterán Judas Priest következő nagylemeze. Előbb a Panic Attack, majd a Trial By Fire dalt ismerhette meg a nagyérdemű. Utóbbihoz most pedig klipet is megjelentettek Rob Halfordék.
„Határozottan több csavar és fordulat lesz ezen a lemezen. Pár zenei résszel bővebb lesz. Már korábban is használtam a ’progresszív’ kifejezést – árulta el a gitáros Richie Faulkner még pár hónappal korábban. – Abban az értelemben progresszív, hogy nem...
Januárban 10. születésnapját ünnepli a Your Last Steps
Január 27-én Nagykanizsán a Medgyaszay Házban tartja tizedik, jubileumi koncertjét a Your Last Steps. A zenekart még 2013 év elején alapította Bognár Máté gitáros, az elmúlt tíz évben a csapat pedig szerte az országban megmutathatta már, hogy fiatalos lendületükből mit sem veszítve az egyik legígéretesebb modern-metál zenekarrá váltak. Az elmúlt egy évtized megünneplésére pedig otthon tartanak egy nagyszabású bulit, ahol a zenekar kétszer is fellép majd az este.
Különleges alkalomhoz...
Táltos-Új klip érkezett a Kylfingartól
Még májusban jelent meg Vadak útján a H-Music gondozásában a Kylfingar zenekar harmadik nagylemeze. Erről az albumról kapott most klip formájában vizuált a Táltos című dal.
A Táltos/sámán egy nagy becsben tartott személy volt az északi, de akár a magyar néphagyományban is. Természetfeletti erővel bírt, gyógyított, szertartásokat vezetett, és lelke messzire szállhatott, Egy ilyen kis „lélek kirándulást” mutatunk be erdőn-mezőn keresztül, találkozva az ott élő állatok szellemeivel. - írja a...
Pénteken már a negyedik Total Breakdown buli lesz a...
Pénteken már a negyedik Total Breakdown buli indul a Metro Club színpadán. "Kezdjük a Decembert egy óriási dühöngéssel amit nem más, mint a Sleeping Serpent fog beindítani! Ez az este egy kicsit keményebb lesz, de ugyan olyan szerethető, mint az eddigi metal discóink, ami ez a koncert után sem marad el! Készítsétek fel magatokat és barátaitokat is egy deathcore-al teli éjszakára, mindenkit várunk hatalmas szeretettel, gyertek-gyertek!"
A koncert után hajnalig...
STING 2024-ES VILÁGKÖRÜLI TURNÉJÁBAN ÚJABB KONCERTTEL MAGYARORSZÁGON MÁJUS 31-ÉN...
A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting visszatér egy különleges koncerttel a Budapest Arénába 2024. május 31-én Sting, akit egy elképesztő rockbanda kísér, dinamikus koncertprogrammal készül, eljátszva legnépszerűbb slágereit, amelyek akár a The Police tagjaként, akár szólóban részei illusztris karrierjének. A koncerten többek között olyan időtlen klasszikusok csendülnek fel, mint a Fields of Gold, a Roxanne, az Every Breath You Take, vagy a Message in a Bottle.
Sting legutóbbi fellépéseit a The...
Szívfacsaró témát dolgoz fel a Hooligans legújabb dala: egy...
Az év utolsó hónapjait sem tölti tétlenül a Hooligans. Decemberben érkezik a zenekar új nagylemeze, ezt követően pedig négy év után visszatérnek a Papp László Sportarénába is, ahol egy nagyszabású show keretében búcsúznak a 2023-as évtől.
A 'Fekete Szivárvány' címet viselő album első dalát október végén már megismerhették a rajongók, a 'Körforgás' ismét a zenekar keményebb oldalát mutatta meg. Most pedig itt is a folytatás: az új Hooligans korong második...
Nest of Plagues, Pennhurst, Mirror-Közös buli a Barba Negrában
Az ide Wacken Metal Battle Hungary három különdíjasa, a második, harmadik és negyedik helyen végzett Nest of Plagues, Pennhurst és a Mirror ad december 15-én egy hatalmas bulit a Barba Negra Blue Stage-en. A különdíjért járó koncertre extra-olcsó regisztrációs jegyek érhetőek el november 15-ig, mellyel a buli napján majd este hat és hét óra között tudtok belépni a Barba Negrába.
Nest Of Plagues:
A Nest of Plagues 2014-ben alakult modern deathcore/metalcore zenekar. A kezdeti elképzelések alapján a súlyosabb deathcore stílust keveri...
Mike Portnoy nyitott a Mangini érás dalok eljátszására is.
Október végén érkezett a hír, hogy 13 év után némileg váratlanul Mike Portnoy visszatér a Dream Theaterbe, ezzel egyidejűleg Mike Mangini pedig távozik. Most Mike Portnoyt kérdezték a New York-i Rock & Roll fantasy keretein belül, hogy fog e dalokat játszani az elmúlt időszakból, ő pedig nem zárkózott el előle.
"Túl korai megmondani. Amikor 13 évvel ezelőtt kiléptem a bandából, én írtam a setlistet és hasonlókat. Most még nem is...
Öt év után a harmincadik – 2024-ben visszatér a...
Jövőre végre ismét lesz Rockmaraton! A 2024-es újrakezdés egyben új fejezetet is nyit a fesztivál történetében: az öt éve várt, 30. jubileumi rendezvény, ami az előzetes információk szerint minden eddiginél komolyabb nemzetközi fellépőgárdát vonultat majd fel, a Barba Negra szakmai támogatásával valósul meg, 2024. július 11 és 15 között Dunaújvárosban, a Szalki-szigeten.
A 30. jubileumi Rockmaratont jövőre pontosan fél évtizede várja a közönség és a fesztivál csapata egyaránt. A 2019-es,...
Budapestre jön Corey Taylor
Idén szeptemberben jelent meg Corey Taylor második önálló stúdióalbuma, a CMF2. Ez tovább szélesítette sokrétű zenei univerzumát – és segített megtalálni önmagát. „Ez áll a legközelebb az igazi énhez, ami mindig is voltam” – mondta róla.
Az album megjelenését követően négytagú zenekara kíséretében újra útra kelt, bejárva a fél világot, hogy nyáron visszatérjen Európába, és beiktasson turnéjába egy budapesti koncertet is, 2024. június 5-én a Barba Negrában
Esemény: https://www.facebook.com/events/701868895223899/
A megalkuvást nem...


















