Senki nincs már ébren- Klippel egy új AWS dal.

Finisben az AWS májusban érkező új lemeze. Itt a harmadik és egyben utolsó felvezető dal az ‘Innen szép nyerni’ albumról, a videóklip pedig Sáfrány Levente nevéhez köthető aki többek között olyan hollywoodi produkciókban dolgozott korábban mint az Oscar díjas “Poor Things” a “Witcher” vagy a “Constellation”. Elindult a lemez előrendelés is, amiből megtudhatjuk, rendhagyó módon társasjátékkal készült a kiadvány. “Szerettünk volna kipróbálni egy teljesen más képi formátumot, mint amik az...

A Guano Apes koncertje a Barba Negrába költözik

2022-ben telt ház előtt léptek fel az Akvárium Klubban, november 16-i visszatérésükre pedig fél évvel korábban elkeltek a jegyek, így a nagy érdeklődésre való tekintettel a Guano Apes koncertje átkerül a Barba Negrába. A Guano Apes nem hagyja magát a trendek által befolyásolni: ahelyett, hogy alávetették volna magukat a piaci mechanizmusoknak, a németországi zenekar megszabadult azoktól. Ahelyett, hogy minden évben új lemezt adnának ki, inkább akkor lépnek színpadra, amikor a...

Április 23-án Budapestre érkezik a sokat mondó elnevezésű 1914,...

Az ukrajnai háborús helyzet miatt korábban kénytelen volt törölni tervezett Európa-turnéját az ukrán illetőségű alakulat, ám most itt az alkalom, hogy mi is részesei legyünk az első világégést történelmileg hűen feldolgozó, a korszak nyomasztó hangulatát és elkeseredett harcait Black/Death műfaji keretek között hitelesen felelevenítő, fájóan aktuális eseménynek a Robot “lövészárkaiban”. 

A Rise Against visszatér a Budapest Parkba

A chicagói punk-rock zenekar két éve járt utoljára Budapesten, most pedig itt az idő, hogy visszatérjenek egy ütős koncerttel és a legutóbbi nagylemezük, a Nowhere Generation folytatásaként kiadott kislemez dalaival, valamint legnagyobb slágereikkel augusztus 13-án Budapest Parkba. A Rise Against 1999-ben alakult Chicagoban, jelenlegi tagjai Tim McIlrath (ének, ritmusgitár), Joe Principe (basszusgitár, háttérvokál), Zach Blair (szólógitár, háttérvokál) és Brandon Barnes (dobok, ütőhangszerek). A kvartett első két lemeze egy kis...

Új EP-vel jelentkezett a Skybeast-Pénteken koncert Budapesten

Új EP-vel jelentkezett a 2019-ben alakult budapesti Skybeast zenekar. A három számos anyag nem hagy időt elkalandozni. Egymást követik a klasszikusabb megközelítésű és a kísérletezőbb megoldások a keményebb zenék széles repertoárjából, amik mégis egy egységet alkotnak. Hangzás tekintetében egyszerre van jelen a frissesség és a nagy öregek előtti tisztelgés. Legközelebb április 12-én az S8 klubban találkozhattok a Skybeast-tel, ahol olyan kiváló bandákkal tartanak közös bulit, mint a Wacken fesztivált...

Jövőhéten Lord of The Lost.

Jubileumi 15 éves turnéjával érkezik 2022 után ismét Budapestre a Lord of the Lost. Több mint 500 koncert közel 40 országban, 8 studio lemez, 3, nagyzenekarral közös album és majd’ 60 videóklip. A Lord Of The Lost egy kreatív erőmű, amely önerőből és mindig a saját útját járva, magát nem beleszorítva egyetlen stílusba immáron 15 éve a pályán. Az este vendégeként érkezik az Iron Maiden legenda Steve Harris fia, George...

40 éves születésnapi turnén érkezik a Portnoy-jal kiegészült Dream...

A progresszív metal meghatározó zenekara, a Dream Theater 14 év után újra ikonikus felállásában működik: James LaBrie, John Myung, John Petrucci, Mike Portnoy és Jordan Rudess Budapesten november 1-én játszik a Papp László Budapest Sportarénában. Sokan 14 éve várják ezt a hírt: a Grammy-díjas, progresszív zenei titánok, vagyis a Dream Theater bejelentette 40. évfordulós, kétéves turnéját, ami az első koncertsorozat Mike Portnoy visszatérése óta. Az európai szakasz 23 városban áll...

Budapestre jön a Future Palace is

A Concerto Music erős őszt hoz nekünk. Budapestre jön az Analog Music Clubba a  német post hardcore trio a Future Palace. Jegyértékesítés hamarosan indul. A CONCERTO Music bemutatja: FUTURE PALACE - Europe Headline Tour 2024 -support: OUR PROMISE2024. Október 19. 19h, Analog Music Hall Jegylink: https://tixa.hu/future_palace_amh_2024early bird: 6900  / 7900 / koncert napján 8900 A 2023-as év és a Run turné sikerei után idén ismét útra kel a Future Palace. A berlini post-hardcore trió...

Újabb single a Without Frames zenekartól.

Megjelent a nagykanizsai Without Frames zenekar harmadik single-je, Trauma címmel. Az eddigi két dalt, név szerint a Revange-t és a Bloodbath-t ismét egy húzós, riff központú, melankolikusabb témájú tétel követi a sorban, mely az érkező első nagylemez előtt az utolsó különálló tétel. A számot a vad éneken kívül viszonylag technikás, zúzós riffek és dallamok jellemzik, de a sebesség se került háttérbe. A szöveg hozza a szokásos borongós hangulatot és az...

Cradle of Filth és három hazai bejelentés a FeZeN...

A márciusi teltházas Dürer Kertes buli után Székesfehérvárra tér vissza a Cradle Of Filth. A FeZeN fesztiválon ad majd egy felejthetetlen koncertet a brit extrém metál alapvetés. Mellettük három hazai nagyágyú, a Depresszió, a Down for Whatever és az Omega Diatribe érkezését jelentette be a fesztivál. Az eddig bejelentett, folyamatosan bővülő lineup-ért katt ide.. https://fezen.hu/fellepok/

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...