Egy hét múlva Rise Against és Ignite a Budapest...
A chicagói punk-rock zenekar két éve járt utoljára Budapesten, most pedig itt az idő, hogy visszatérjenek egy ütős koncerttel és a legutóbbi nagylemezük, a Nowhere Generation folytásaként kiadott kislemez dalaival, valamint legnagyobb slágereikkel augusztus 13-án Budapest Parkba. Vendégnek érkezik a Cali-punk egyik nagy alakja az Ignite. Jegyek: IDE KATTINTVA VÁSÁROLHATÓAK.
Nem csak a szél volt hatalmas erejű a FEZEN...
Óriási energiákkal búcsúzott a 2024-es FEZEN. Ahogy azt előre lehetett sejteni a szombati napra rendesen megtelt a fesztivál, sőt pár órával a kezdés után márt a Sold Out tábla is kikerült a bejáratokhoz. Persze ez nyilván szólt inkább az olyan előadóknak mint Majka és Scooter, de a rock és metál színpadokon is messze az előző napokon túlmutató nézőszámok voltak.
A szombatot a Petőfi sátorban kezdtük, ahol a Don Gatto HC...
Nyakizomtorna a FEZEN harmadik napján.
Kemény riffekkel volt tarkítva a FEZEN harmadik napja. Ezúttal a metálzene átköltözött a Fehérvár színpadra, ahol egymásnak adták a kilincset a hazai és a nemzetközi produkciók.
Kezdésként a hazai thrash veterán Moby Dick volt felelős a nyakizmok rendeltetésszerű átmozgatásáért. Smiciék pedig a korai kezdés, és a felhősebb délelőtt után hirtelen előbújó tűző nap ellenére, rendesen fel is verették a port a színpad előtt bulizó sokasággal. Hiába van a deszkákon négy...
Visszavonult az Aerosmith
Még tavaly kezdte meg búcsúturnéját az Aerosmith az Egyesült Államokban de Steven Tyler hangszál problémái miatt pár állomás után fel kellett függeszteni a turnét. Ugyan úgy volt, hogy idén ősszel folytatódik a koncertsorozat, de hiába minden orvosi kezelés Tyler hangja nem javult, így a banda hivatalos közleményben tudatta rajongóival, hogy több mint 50 év karrier és rock & roll után nem folytatják tovább a koncertezést.
Alább olvashatjátok a zenekar...
Premieren a HAIKURA bemutatkozó klipje.
A Haikura egy új, de már tapasztalt zenészekből álló zenekar a hazai könnyűzenei piacon, mely most készülő bemutatkozó kislemezéről, Flare címmel klippes formában hozta első saját szerzeményét. A Haikura zenekar 2023-ban alapította meg Gubicza István gitáros, Gubicza Péter dobos és Varga László gitáros, a felállás pedig Kovács Barbara énekessel vált teljessé. Laci és Peti korábban az Inhale Me zenekarban játszottak együtt, Barbi pedig a The Tumor Called Marla egyik...
Zakatoló indusztriál, és szülinapos hazai nagyágyúk- Ilyen volt a...
A FEZEN második napja a hazai nagyágyúkról szólt, egy kivétellel. Érkezett a Tankcsapda, a Road, és a Hooligans is, de az Aurora koncertjére is bulizhattunk. Egyetlen nemzetközi zenekar volt érdekelt a tegnapi napban, mégpedig az Andy LaPlegua vezette industrial-agrotech Combichrist. Ráadásul a bulietap pont velük is kezdődött délután ötkor.
Na, Combi bulin sem voltam még fényes nappal, ekkora színpadon, hőségben. Valahogy nekik a klubbulik fekszenek jobban, így a kezdésre oda...
Új dal az Opeth-től. Érkezik az új lemez is.
The Last Will and Testament címmel október 11-én érkezik a legújabb Opeth lemez, amit tavasszal majd turné is követ. Egyelőre budapesti állomásról nem tudni. Azonban most egy kis előzetes is érkezett a friss korongról, ahol a legnagyobb öröm lehet sokak számára, hogy Mikael Åkerfeldt-et újra lehet hörögni hallani. Az első előzetes dal a nyitó szám, a §1 lett, illetve annak egy rádióbarát rövidített verziója. A dalban egyébként hallható a...
Avantasia varázslattal startolt az idei FEZEN Fesztivál.
Tegnap elstartolt a 2024-es FEZEN Fesztivál és rögtön a nyitónapra érkezett is az egyik rock/metál húzónév az Avantasia. De ne rohanjuk ennyire előre, vegyük szépen sorban mi is történt ezen a szerdai napon, ahol a Rockmaratonhoz hasonlóan nem spóroltak a hőmérséklettel.
Rendszeres FEZEN-re járónak mondhatom magam, hiszen már a tizenharmadik fehérvári fesztivál amin részt veszek. Voltak jobban sikerültek, és kevésbé jobbak is, így kíváncsian vártam a 2024-es kiadás mit tartogat...
A FeZeN után Budapestre is visszatér az Avantasia
Még le sem zajlott az Avantasia fehérvári bulija, ami holnap (07.31. ) lesz a FEZEN fesztiválon, máris bejelentésre került, hogy 2025 április elsején visszatér Budapestre Tobias Sammet zseniális formációja. Hogy azon a turné épp melyik sztár sereglettel érkezik énekesi fronton a zenekar egyelőre ég nem tudható. Jegyek augusztus elsejétől válhatóak. MInden további infó az eseményben.
A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a Cobra Agency bemutatja:Avantasia - “Here Be...
VARÁZSLATOS NÉGY NAP A DEBRECENI NAGYERDŐN
"A Campus bátor, hogy egy kvázi mainstream popra épülő fesztiváltér nem eldugott sátrat, hanem valódi nagyszínpadot ad az érvényes alternatív elbeszéléseknek is." (Beck Zoli, 30Y)
Vasárnap hajnalban véget ért a 16. Campus Fesztivál Debrecenben. Magyarország egyik legnagyobb nyári kulturális eseményére összesen mintegy 121 ezren látogattak ki, a legtöbben a pénteki napon Dimitri Vegas, illetve Majka fellépésén szórakoztak a fesztiválon. Idén 21 programhelyszínnel várták a szervezők a látogatókat, a teljes zenei...


















