Avantgarde – Klippremier – Ne hazudj

Abszolút friss formációnak tekinthető a honi metal mezőnyben az idén szeptemberben alakult Avantgarde zenekar. A bandában Kelemen József - ének/gitár (ex-Akela), Szántó Tamás - gitár (ex-Nemzeti Hang) Tóth Ervin - basszusgitár (ex-Akela), Czomba Zénó - dobok (ex-És Én Mit Szóljak?!) egyesítették erőiket. Meg is érkezett az első daluk, a klippel kísért Ne hazudj. https://www.youtube.com/watch?v=gR22aV63aUA

Nightwish – Egy év múlva új lemezt mutatnak be...

Lassan már hagyománnyá válik, hogy az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb metal zenekara, a Nightwish a Papp László Budapest Sportarénában várja a hazai rajongókat egy-egy nagyszabású koncertre. Így lesz 2020-ban is, hiszen a napokban bejelentésre került az finn szimfonikus metal együttes következő turnéja: Budapesten bő egy év múlva, 2020. december 7-én játszanak majd, több előzenekar kíséretében. A zenekar most is javában dolgozik: a holland származású énekesnő, Floor Jansen egy interjúban nemrég...

Stone Sour – Koncertkiadvánnyal jelentkeznek

Hello, You Bastards: Live In Reno címmel december 13-án jelenik meg a tavaly Budapesten is megfordult Stone Sour történetének első hivatalos élő nagylemeze, amely a zenekar tavaly október 5-én, a nevadai Renóban adott koncertjét örökíti meg. A kiadvány érdekessége, hogy Josh Rand gitáros állítása szerint egyáltalán nem volt utómunka vele, ezáltal a felvétel 100 százalékosan élő. Fontos adalékinfó, a felvétel egy 2500 darabra limitált, 180 grammos vinly kiadásban is elérhető...

Deftones a Budapest Parkban – tizennégy év után ad...

A sacramentoi Grammy-díjas alternatív rock zenekar 1988-as megalakulása óta két utat választ egyszerre – a kőkemény metál határait feszegeti shoegaze és pszichedelikus elemekkel. A Chino Moreno vezette csapat hosszú évek után hozza újra Magyarországra a káoszt. A Deftones az egyik első olyan zenekar volt, akik a kemény gitártémákat és az üvöltő vokált árnyalták légiesebb zenével és visszafogottabb énektémákkal. Bár a zenekar gyökerei valahol a heavy metalban keresendők, a ’90-es években...

Defiled – Januárban új album a brutális japánoktól

Infinite Regress címmel január 24-én jelenik meg a brutális death metalt játszó japán Defiled hatodik albuma. A csapat legutóbb Towards Inevitable Ruin címmel adott ki új soralbumot 2016-ban. Az 1992 óta létező banda hatodik soralbumáról elsőként Tragedy nótájuk hallgatható meg. https://youtu.be/6LXABEN-j0o Defiled - Infinite Regress (Január 24 - Season Of Mist) 01. Intro 02. Divide And Conquer 03. Tragedy 04. Systematic Decomposition 05. So Blind 06. Legacy 07. Masses In Chaos 08. Centuries 09. Aftermath 10. Invisible War 11. Ignorant 12. Slaverobot 13. Infinite Regress 14. Outro

Egy évet vártunk az Annihilator koncertre: két albumot is...

Egy előnye biztos van annak, hogy az Annihilator az egész turnéját egy évvel elhalasztotta 2018-ban: mire idén ősszel ideérnek a 2017-es For The Demented című lemez bemutató koncertjével, addigra a Ballistic, Sadisctic című friss album is elkészül lassan. Ily módon egy sajátos, dupla lemezbemutató koncertre készülhetünk november 21-én a Barba Negra Music Clubban, ahol a kanadaiak mellett a kaliforniai Archer Nation is bemutatkozik. A kanadai veterán thrasherek nemsokára kihozzák legújabb...

CoreLeoni – Gotthard dalok is felcsendülnek majd december 11-én...

Decemberben Budapesten játszik a Gotthard alapító gitárosa, Leo Leoni és zenekara, a CoreLeoni. Az évtizedes pályafutást maga mögött tudó Leo mind a mai napig egyike a legnagyobb szenvedéllyel játszó rockzenészeknek. A tavaly alapított CoreLeoni klasszikus, időtlen rockslágereket és Gotthard dalokat játszik, igazi nosztalgiahangulatot teremtve, s tagjai közt találjuk a Rainbow énekeseként ismert Ronnie Romerót is. Szeptember 27-én jelent meg második, CoreLeoni II című albumuk, ami korai Gotthard dalok modern...

5 éves a ZINFIELD, hazánk egyetlen modern népdalmetal zenekara

A ZINFIELD zenekar alapítása már 10 éves múltra tekinthet vissza, azonban a mai stílust 2014-ben találta ki a csapat, innentől számolható a zenekar indulása. A zenekar bemutatkozó albuma 2014-ben jelent meg Elindultam szép hazámból címmel. Hazánk egyetlen modern népdalmetál zenekarának az 5 éves jubileumi ünneplésére  2019. november 23-án kerül sor Budapesten, az S8 Underground Klubban. Hogy mitől modern népdalmetal? A csapat népdal metalt játszik, de nem olyan klasszikus értelemben vett folk-metalként kell...

The Devil Wears Prada – Decemberben budapesti koncert, itt...

The Act címmel október 11-én jelent meg az ohiói The Devil Wears Prada hetedik nagylemeze. Az albumot a Solid State kiadó gondozta, a produceri munkálatokat pedig a banda billentyűse, Jonathan Gering látta el. A december 17-én Budapestre is ellátogató, a Stray From The Path, a Gideon és a Loathe társaságában egy masszív bulit hengerlő csapat most a Numb című dalt filmesítette meg. https://youtu.be/BlZm1vXMBFU https://youtu.be/RmiDH6V6xH8?list=PLCslpjrb7cYiZ1jlxCD5FuygsNs2vHUl8 https://youtu.be/TQT8nSMGV58 https://youtu.be/97VP_Trdej0 https://youtu.be/QpEU2Vqz7zk

Zenetanárokat és előadókat díjazott az Artisjus

Tíz zenetanárt és tíz előadót díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban 2019. november 5-én. Az Artisjus olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra és visznek sikerre, valamint azokat a zenetanárokat díjazta, akik nélkül nem születhetnének és szólalhatnának meg új magyar zeneművek.  A szerzők közös jogkezelő egyesülete ezzel a két, tavaly alapított díjjal kíván köszönetet mondani a kortárs darabok elkötelezett terjesztőinek. A díjak pénzjutalommal járó szakmai...

Friss hírek

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...

ROD STEWART THE FINAL ENCORE CÍMŰ TURNÉJÁVAL BÚCSÚZIK A KÖZÖNSÉGTŐL

Budapest – 2026. szeptember 28. – Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb...

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...