Idegőrlő kötéltánc élet és halál között – Tenside és...

A Tenside legutóbbi, Come Alive Dying című lemezén az apokalipszis és a kreatív újjászületés közötti egzisztenciális szürkezónában mozog, új mércét állítva fel a modern metal műfajában. A lendületes koncertjeiről ismert Tenside előzenekarként már többször járt hazánkban, most azonban az egyedi, reggaecore hangzásáról ismert aurorawave-vel közös turnéjával tér vissza a Suger Spine-nal kiegészülve szeptember 20-án, az Analog Music Hallba. A 2005-ben alakult német zenekar több mint tizenöt éve nyűgözi le...

A LOVEBITES először játszik Budapesten

A LOVEBITES elemi erővel csap le a közönségre. A csak csajokból álló japán power metal banda nem sokat tétovázott az elmúlt évek során és sorra vették be a neves rock- és metal fesztiválok színpadait, idén nyáron pedig új lemezük turnéjával végre Budapestre is eljutnak július 23-án, az Analog Music Hallba. A LOVEBITES 2016-ban alakult, tagjai Asami (ének), Midori és Miyako (gitár), Fami (basszusgitár), valamint Haruna (dobos). Már első kislemezüket...

Poppy: Constantly Nowhere Tour – Barba Negra Red Stage...

Szerintem néha tök jó, ha az ember kilép a zenei komfortzónájából és nyit olyan előadók felé, akiket, ha nem is feltétlen pörget a mindennapokban, mégis gyötri a kíváncsiság, vajon élőben milyet dörren az adott produkció. Mondom ezt azért, mert - habár igyekszem képben lenni, vagy inkább maradni a rock/metal szcéna friss generációjának munkásságával - Poppy esetében a Knocked Loose-zal való közös dalig, a “Suffocate”-ig jutottam, amit egyébként szeretek is,...

19 év után jött az új Clawfinger album-Zak Tell...

19 év hallgatás után új lemezzel jelentkezett a rap-metal stílus megalkotásában kulcsszerepet játszó Clawfinger. Zak Tell, a zenekar frontembere nem sokat változott az elmúlt években. Dühös, mindenről megvan a markáns véleménye, viszont továbbra is törekszik arra, hogy mindennek megtalálja a pozitív oldalát. Beszélgetésünkben szóba került a dalszerzés pszichológiája, a technológia fejlődése, a közösségi média emberközeli oldala és hogy miért tartja az emberi fajt egyszerre csodálatosnak és elveszettnek. A kikerülhetetlen kérdéssel...

Negyedévszázad Dark&Roll – 25 éves jubileumát ünnepli az OVERCAST

Negyedszázados jubileumát ünnepli az OVERCAST. A hazai underground egyik legsötétebb legborúsabb zenekara március 28-én, a Robotban ad egy ingyenes koncertet, megünnepelve az első huszonöt évét. A tettestársak Debrecenből érkeznek az eseményre, a Lowlanders és a Gate69 személyében. "1998 nyarán egy baráti társaságban, Agárdon találkozott először a borúlátó és a lázadó. Különösebb figyelmet nem fordítottak egymásra, egészen addig amíg a borúlátó minden kérdés nélkül be nem tett egy Fear Factory kazettát...

Des Rocs visszahozza a rock aranykorát

Két évvel ezelőtti erőteljes bemutatkozása után az Analog Music Hallban, Des Rocs visszatér Budapestre, hogy ezúttal az A38 Hajó deszkáit rengesse meg rock and roll dalaival október 18-án. Des Rocs – azaz Danny Rocco – egy igazán karizmatikus előadó, olyan, akit nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha fellép a színpadra. Ahogy pedig hangszert ragad, egyértelmű, hogy itt valami izgalmas dolog van készülőben. Des Rocs negyedik generációs New York-i zenészként azt...

“Coreszakváltás” és új dal: Megérkezett a Flout legfrissebb felvétele,...

A modern metal/metalcore határmezsgyéjén egyensúlyozó budapesti formáció, a Flout közzétette legújabb, ’Kerengő’ című dalát. Fontos mérföldkő ez a zenekar életében, hiszen itt debütál az új énekes, Udud Levente, illetve a “Kerengő” az utolsó közös munka a csapat alapító gitárosával, Matula Dáviddal. A 2017-ben alakult formáció egy EP, és ’A lét határán’ című debütáló nagylemeze után sem pihen, ugyanis A ’Kerengő’ hűen viszi tovább a zenekarra jellemző stílusjegyeket: a mélyre hangolt, szaggatott...

Egy hét múlva Lord of The Lost

Pontosan egy hét múlva ad koncertet Budapesten a német gothic metal csapat a Lord of the Lost. Velük érkezik az Ad Infinitum Melissa Bonny énekesnővel, illetve egy magyar előzenekar is lehetőséget kap: Az estét Septima nyitja majd! A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és az EXTRATOURS bemutatja:LORD OF THE LOST - TOVR NOIR 2026Különleges vendég: AD INFINITUMVendég: Septima2026.03.25. Barba Negra Blue StageKapunyitás: 18:00 ❒ LINKEK:https://www.facebook.com/lordofthelosthttps://www.facebook.com/AdInfinitumMusichttps://www.facebook.com/band.septima ❒ JEGYEK:https://jegy.rock1.hu/lord-of-the-lost_20260325  

A Judas Priest újra megrengeti a Budapest Arénát

A Judas Priest a heavy metal egyik ősatyja, akik közel 60 év után is fáradhatatlanul ostromolják a legnagyobb színpadokat. A legendás zenekar ezen a nyáron Faithkeepers elnevezésű turnéjával járja Európát, szeptember 1-jén pedig Budapestre is begurul a banda turnébusza, hogy ismét megrengessék a Budapest Arénát rock himnuszaikkal. Kevés heavy metal zenekar jutott olyan magasságokba, mint a Judas Priest több mint 50 éves pályafutása során. Jelenlétük és hatásuk erősebb, mint...

Biohazard és Death Angel buli Budapesten!

Headliner turnén tér vissza hazánkba a Brooklyn HC legnagyobb alakja a Biohazard! A turnén a Death Angel és a Sworn Enemy kíséri el Billy Graziadei-éket! A H-MUSIC, a ROCK1, a BARBA NEGRA és a K2 Agency bemutatja:BIOHAZARDvendégek:Death AngelSworn Enemy2026.07.26. RÉSZLETES PROGRAM ÉS TOVÁBBI ZENEKAROK HAMAROSAN! ❒ LINKEK:https://www.facebook.com/BiohazardDFLhttps://www.facebook.com/deathangelhttps://www.facebook.com/SwornEnemyNYC/ ❒ A jegyértékesítés március 13-án 11 órakor indul.❒ Tickets on sale: 13th March - 11am CET

Friss hírek

Ilyen volt a Metallica első napja

Budapest pár napra metalba öltözött.Minden szezonban jut Budapestnek egy-egy olyan esemény, ami mörcsökbe öltözteti a lakosságot. Ellepik az utcákat a hosszú évek porát kitartóan álló...

Az Of Mice & Men lemondta turnéját, de a Vended így is fellép

Az Of Mice & Men lemondta közelgő európai turnéját, így a Dürer Kertbe meghirdetett július 29-i koncertjét is. A zenekar vendége, a Vended azonban...

Magyar underground, hazai hip-hop és a legendás P. Mobil Ilyeneket hoz a június a...

STENK stábja. A szinte „kötelező” VB vetítések mellett a jól bevált Tribute Thursday most a Led Zeppelin és a Mötley Crüe magyarhangjait hozza el,...

10 nap múlva Budapesten a 60 éves Scorpions!

A legendás német rock banda, a Scorpions idén ünnepelte fennállásának 60. évfordulóját egy hatalmas koncerttel szülővárosukban, Hannoverben, jövőre pedig ismét turnéra indulnak, hogy megünnepeljék...

Alig két hét és előszőr játszik Budapesten az A Perfect Circle!

Az A Perfect Circle zenéje egyszerre drámai és felemelő. A Billy Howerdel és Maynard James Keenan által alapított zenekar 25 éves fennállása alatt négy...