Tankcsapda – Most ki a ♠♣♥♦ csinál rendet?
Most, hogy Sidi tizenhárom év után kivált a Tankcsapdából, meghallgattam a korszak alatt kiadott albumokat, hogy végülis milyen volt ez a hármas?
Amikor 2009-ben kijött az utolsó album Cseresznyével, akkor nagyon elkeseredtem, – nem tudtuk még ekkor, hogy az utolsó Cseresznye lemez – mert valahogy nagyon puding lett.
Szeretném leszögezni, hogy ízig-vérig Tankcsapda rajongó vagyok és leszek. Rengeteget köszönhetek a zenekarnak rajongóként is, pláne azon túl, hús-vér emberi minőségükben. Nem fikázni...
Az első saját budapesti bulijára készül a Halestorm
A Halestorm az egyik legkeményebben turnézó banda, van olyan év, hogy 250 koncertet is adnak, így Magyarországon is többször elcsíphettük őket, hiszen jártak itt többek közt a Three Days Grace és a Black Veil Brides társaságában is, de az Iron Maiden előtt is ők melegítenek be május végén. A lendületes banda most azonban végre saját budapesti koncertjére készül, - ráadásul legújabb lemezük turnéjával érkeznek- november 6-án a Barba Negrában,...
Félév múlva jön az Offspring
A The Offspring 1984-ben alakult a kaliforniai Garden Grove-ban. Negyvenéves pályafutásuk során 11 stúdióalbumot adtak ki és nekik tulajdonítják a – szintén kaliforniai – Green Day és Rancid zenekarokkal együtt, hogy ismét népszerűvé vált a rockzene a ’90-es években. A banda az évek során több mint 40 millió lemezt adott el világszerte, amellyel egyik legnagyobb eladást produkáló rockzenekarává vált.
A csapat azonban ennyi év után sem elégszik meg az olyan...
Budapesten indítja turnéját a Three Days Grace
A többszörös platinalemezes hard rock csapat idén ősszel európai és angliai turnéra indul. A 21 állomásos koncertkörút első állomása a Budapest Aréna lesz, november 14-én, így nálunk robbantják be turnéjukat a Badflower társaságában.
A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói tagjai válthatnak jegyet április 30-án, 10 órától, míg a regisztrált Live Nation tagok ugyanaznap 12 órától csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. Majd a Spotify elővásárlási lehetőség indul május 1-jén 10 órától,...
Pontosan fél év múlva ér Budapestre a Helloween negyvenéves...
Jubileumi turnén érkezik október 26-án Budapestre a Helloween. A fennállásának 40. évét ünneplő német heavy metal legenda 2025. október 26-án is Andi Deris és Michael Kiske vezényletével áll majd színpadra a Papp László Budapest Sportarénában, a Beast In Black felvezetése után.
A 2021-es év egyik legnagyobb durranása volt, hogy a legendás metalzenekar, a Helloween tizenhatodik, cím nélkül kiadott albumával és egy hét tagú felállással, több frontemberrel tért vissza. Ez aztán világszerte nagy...
Mához három hétre érkezik Anneke
Az énekesnős metál alfája, aki anno a Gatheringgel egy teljesen új irányzatot tett világhírűvé, azóta többször bizonyította, hogy neki mindegy, hogy metál, rock, pop vagy szalonzene. Mindegyikben ő az egyik, hanem a legnagyobb. A Fekete Zaj szervezésében május nyolcadikán az A38 hajón ezt pedig megint bizonyítani fogja. Jegyek még kaphatóak a TIXA hálózatában
Esemény: https://fb.me/e/4lbXl1EFS
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Május 4-én először játszik headlinerként Budapesten az olasz-francia pop-rock formáció, a Halflives. A koncert apropóját az áprilisban érkezett új EP, a How Much A Heart Can Take Before It Breaks megjelenése adja. A Dürer Kertben az olasz Lost Zone is fellép majd előttük.
A Halflives egy olasz gyökerű, de Franciaországban működő pop-rock zenekar, amelynek középpontjában Linda Battilani áll énekesnőként, dalszerzőként és producerként. Zenéjük a modern alternatív rock, pop-punk és elektronikus...
Különleges bulival zárja közös tavaszi turnéját a Your Last...
Január végétől folyamatosan együtt turnézott a Your Last Steps és a Mirror. A tőlük már megszokott energikus koncerteket a turné lezárásaként valami egészen más váltja fel. Most pénteken (április 18-án), Budapesten a BarHole Music-ban egy akusztikus koncerttel ér véget a közös tavaszi kaland. A koncert teljesen ingyenes, De ha nem akartok lemaradni a különleges buliról érdemes időben érkezni.
Esemény: https://fb.me/e/5Yl5ZRYxS
Kapunyitás: 19:30
Your Last Steps: 20:00
Mirror: 21:00
A Palaye Royale lesz az Avenged Sevenfold előzenekara
A Los Angeles-i trió legújabb, Death or Glory című lemezével szántja fel a színpadot az Avenged Sevenfold régóta várt budapesti koncertje előtt június 19-én a Budapest Parkban.
A lendületes Los Angeles-i Palaye Royale nem ismeretlen hazánkban, hiszen tavaly is önálló koncerttel jártak nálunk, most viszont egy igazán ütős párosításban láthatjuk őket ismét, ugyanis ők játszanak az Avenged Sevenfold előtt a Budapest Parkban.
A Palaye Royale három testvérből áll: Remington...
Elhunyt Les Binks
73 éves korában elhunyt a Judas Priest egykori dobosa Les Binks. A zenész játéka olyan legendás albumokon hallható mint a Stained Class és a Killing Machine. Utoljára 2022-ben lépett színpadra, épp egykori zenekarának a Judas Priestnek a Rock n Roll Hall Fame-be való beiktatásakor.
https://www.youtube.com/watch?v=lJ04NG2oXHQ


















