DirtyDogs flyer 20131114

Dirty Dogs – Ma este a Roxxyban évzáró ugatás...

Ma este a tatabányai Roxxyban tartja évzáró buliját a stúdiónkban is járt Dirty Dogs. A szokásos év végi ugatásra két vendégzenekart hívtak, a budapesti Flúgot és a tatabányai Kaucsuk zenekart. Az estén fellép még Preil Tibor (Ideas) is, aki gitáron fog besegíteni. A beugró 500 forint lesz és a koncerten kapható lesz a Dirty Dogs második nagylemeze, a Fekete Mámor is. "Szeretettel meghívunk titeket a már hagyományosnak mondható évzáró ugatásunkra a Roxxy Music...
middlemist-red 20141220

Middlemist Red és Képzelt Város évzáró koncert a Trafóban

A Middlemist Red és a Képzelt Város pont úgy zárják az évet, ahogy elkezdték: közös koncerttel. 2014 mindkét zenekar számára mozgalmas év volt, a különleges évzáró koncertet pedig izgalmas vizuállal teszik feledhetetlenné. A Middlemist Reddel január óta megfordult a világ: a zenekar alig több mint egy éve jelentette meg első kislemezét, mely egyből pozitív fogadtatásra lelt, és az elmúlt hónapokban olyan sikereket generált, mikről eddig álmodni sem...

Depresszió – Elmarad az őszi turné, október elsején azonban...

Október közepén a Down For Whatever társaságában startolt volna a Depresszió őszi turnéja, de Halász Feriék a járvány újabb hulláma miatt úgy döntöttek, hogy lemondják a koncerteket. Az utolsó két állomást (december 18 - Pécs és december 19 - Budapest) szeretnék megtartani, ezekre továbbra is lehet jegyet venni. A turnét jövőre mindenképpen megtartják. ELMARAD A TURNÉ CSAK 2 KONCERT LESZ / JUBILEUM JÖVŐRE Egy ilyen megpróbáltatásokkal teli év után, már nagyon szerettük...
katatonia 20160909

Katatonia – Klippremier – The Winter Of Our Passing

City Burials címmel április 24-én jelent meg a komor, bánatmetalos svéd Katatonia új stúdióalbuma, a 2016-os The Fall Of Hearts lemez folytatása. A 2016-os korongon mutatkozott be a zenekar új dobosa, a Daniel Liljekvistet váltó Daniel “Mojjo” Moilanen, illetve Roger Öjersson másodgitáros (Tiamat, ex-Kamchatka) is. 2017 végén aztán a Katatonia bejelentette, hogy rövidebb szünetre mennek, amit akkor nem igazán indokoltak bővebben. A kihagyás végül másfél évnyire nyúlt, tavaly tavasszal ismét koncertezni kezdtek és...

Gotthard – Márciusban új album, áprilisban pedig lemezbemutató koncert...

#13 címmel március 13-án lát napvilágot a svájci Gotthard új stúdióalbuma. A svájci hard rockerek tavaly nyáron vették fel az új dalokat, a gyűjtemény pedig a Nuclear Blastnél lát majd napvilágot. Az első szám Missteria címmel már ismert, most a Bad News is meghallgatható. Az új lemez a 2017-es Silver lemezt és a Defrosted 2 válogatást követi a sorban. Jó hír, hogy a banda tavasszal Budapestre is ellátogat a...

28. Gastroblues Fesztivál (december 4-6., online élő)

A huszonnyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő paksi Gastroblues Fesztivál szervezői figyelembe veszik a járványügyi rendelkezéseket, így a július elejéről december első hétvégéjére halasztott fesztivál az új időpontban is rendkívüli körülmények között zajlik. A rendezvény zártkörű lesz, de élő, valós idejű (real time) közvetítések lesznek mindennap 15 és 24 óra között az interneten és a televíziós csatornákon. December 4-én, pénteken Jimi Hendrix és Janis Joplin emlékkoncertekre kerül sor a már örökös részvevőnek...
sportsarock_logo

Nyereményeső volt a SportsaRockban!

Igen, igen, több nyeremény, illetve ajándék talált gazdára tegnap délután a SportsaRock című műsorunkban. Nézzük a részleteket: Vasas-Haladás bajnoki labdarúgó mérkőzésre két belépőt nyert: Ifj. Szádeczky Attila Moby Dick játékunkon Rockvilág.hu pólót nyert: Tajti Vince Forma 1 játékunkon Rockvilág.hu pólót nyert: Szabó Zoltán SportsaRock játékunkon SportsaRock pólót nyert: Farkas Zoltán Minden kedves nyertesünknek szívből gratulálunk, és figyeljétek a SportsaRock facebook oldalát, mert soron következő játékainkon is nyerhettek még...

Először hazánkban a Disturbed!

A több mint két évtizede alakult DISTURBED 2018 októberében egy új albummal (Evolution) örvendeztette meg a rajongókat. 2019-ben pedig turnézni indulnak – a frontember, Draiman szerint ezúttal kevesebb állomással, de ütősebb bulikkal terveznek. Így különösen szívmelengető, hogy végre Budapest is befért a dátumok közé – a DISTURBED először áll színpadra Magyarországon június 25-én a Budapest Parkban! ✚ Küzdőtér ✚ ➝ Early bird: 7999 Ft ➝ Limitált elővét: 8999 Ft ➝ Normál ár: 9999...
cm20100716flyer

Vakáció ide vagy oda, bulizzunk a Crazy Mama Music...

Sokan nyaralnak, ám van, aki nem pihen! Egy újabb nagyszerű hétvége elé néz az „Őrült Hölgy" és közönsége! Az elkövetkezendő pénteken (július 16-án) egy hamisítatlan metal éjszakán szórakozhatnak a Crazy Mama látogatói, amikor is az Éjfény, a Septicmen és az S.M.S. Novara zúz a színpadon. Szombat este sem lesz lazsálás, ugyanis július 17-én a „The Smash és barátai" produkció keretében a „névadó" The Smash, a Bend My Strings és...

2009 utolsó metal hírei

Az év utolsó napján is sok dologról kell beszámolnom. Akikről szó esik: Brutal Truth, Kataklysm, The Dillinger Escape Plan, Symphony X. December 22-én jelent meg a grinder Brutal Truth első live albuma, aminek érdekessége, hogy koncertet hírből sem látott... A Danny Lilker basszer vezette brigád ugyanis egy stúdióban játszotta fel a lemezt, ráadásul egy az egyben a legújabb albumot kenték el. Roppant fantáziadús... A CD...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...