Ma este a tatabányai Roxxyban tartja évzáró buliját a stúdiónkban is járt Dirty Dogs. A szokásos év végi ugatásra két vendégzenekart hívtak, a budapesti Flúgot és a tatabányai Kaucsuk zenekart. Az estén fellép még Preil Tibor (Ideas) is, aki gitáron fog besegíteni. A beugró 500 forint lesz és a koncerten kapható lesz a Dirty Dogs második nagylemeze, a Fekete Mámor is.

“Szeretettel meghívunk titeket a már hagyományosnak mondható évzáró ugatásunkra a Roxxy Music Caféba! November 15., péntek! Vendégünk lesz a budapesti Flúg és a tatabányai Kaucsuk zenekarok, Preil Tibor (Ideas és G Block 23) pedig gitáron fog besegíteni. Lesznek vadonatúj, eddig még sosem játszott Dirty Dogs dalok is, a remek hangulatról tenni fogunk, de TI is kelletek ehhez, mint általában! 🙂 Beugró: 500 Forint, amellyel a zenekarokat támogatjátok! A koncerten kapható lesz a Fekete Mámor lemezünk – limitáltan – vagyis amennyi még maradt belőle, azt mind elvisszük magunkkal! Gyertek és ugassuk meg jól a 2013-as évet! Vaúúú!!! Kutyák.”

A koncert Facebook oldala