Ingyenes a Tankcsapda új dala

  A tavaszi „retroturné” után elkezdődött a Tankcsapda országos fesztiváljárása. A turnékezdet nem kis meglepetéssel indul, a Pesti Est jóvoltából egy exkluzív különszám keretében hozzáférhetővé válik az első új dal a készülő „Minden jót” című albumról.Az ingyenes kiadvány június 26-án lát napvilágot az ország megyeszékhelyein terjesztve. Ebben a „füzetben” exkluzív interjú olvasható a zenekar tagjaival a készülő lemezről, illetve a HÚSZÉVES JUBILEUMI KONCERT (Budapest, Sziget-Nagyszínpad, augusztus 10.) előkészületeiről, valamint...

Romániában szivatták a ‘Csapdát a zsaruk

Hétszázezer forintra büntették a Tankcsapdát Romániában A zenekar a Hegyalja fesztiválról tartott a romániai Tusnádfürdőre, amikor egy közúti ellenőrzés során a helyi rendőrök szabálytalanságot véltek felfedezni a turnébusz papírjaiban. Nagyvárad előtt 3 kilométrerrel állították le a zenekart, a technikai személyzetet és a felszerelést szállító buszt, feltehetően rutinellenőrzés miatt, de a zenekar sajtósa, Bakó Csaba szerint a velük szemben eljáró rendőrök viselkedése enyhén szólva is megkérdőjelezhető volt. ...

Don Gatto – Dobost keres a szekszárdi banda

Miután a Fürgerókalábak zenekar 15 év után annak rendje és módja szerint beleállt a földbe és a Chaos Of Disorder-rel sem volt minden rendben, Weisz Gábor (COD énekes/ basszusgitáros) és Acélos Balázs (FRL gitáros) úgy érezték, hogy eljött a közös zenélés ideje és muszáj lesz összedobniuk egy bunkóhardkór zenekart. Ez lett 2009-ben a szekszárdi Don Gatto! Már csak egy dobost kell találni és mehet a rock! Itt lehet jelentkezni: dongattohc@freemail.hu
M.G.

Metal Lexikon – új műsor a Rocközönben M.G.-vel

Hamarosan új műsoral jelentkezünk itt a Rockozon.com-on. Terveink szerint minden szombaton késő délután kerül adásba a Metal Lexikon nevet kapott produkció. A műsorvezető személyében, egy régi-új ismerőst köszönthetünk mégpedig M.G.-tM.G., ha akadna aki nem ismeri, többek között a Pont FM Partizánbál műsorának "szakaszvezetőjeként" ismert, de ez mellett több műsorban is előfordult. Vezetett blues, illetve metál zenekarokat bemutató műsort is. A heti egy adással jelentkező műsorban egy-egy Metal, illetve esetenként...

Kishírek a nagy(metal)világból

Újabb hírmorzsák a rock és (engem ismerve tudható, hogy inkább a) metal világából. Szeptemberben adja ki ötödik albumát a Shadows Fall. A thrasherek a Retribution címet adták új lemezüknek, amely az első olyan korongjuk lesz, melyet saját kiadójuknál, az Everblack Industries-nél hoznak ki. A Century Media és a Warner után ez a harmadik jelentősebb kiadója a csapatnak. Brian Fair énekes ezt a lépést a zeneipar átalakulásával...

(Extrém) Metal-színesek

Pár kishír a metal világából: A New Jersey-i thrash alapcsapat Whiplash új albumot hoz ki, mely még július vége előtt megjelenik. A lemez címe Unborn Again, és a Pulverised Records gondozza. A valaha a "három Tony bandája"-ként aposztrofált brigádból mára egyedüli őstagként az énekes gitáros Tony Portaro maradt, mellette a régi Kreator-dobos Joe Cangelosi és a Primal Scream-es Rich Day basszer hallható a lemezen. Thrashereknek kötelező!A...

Metal Ladies Night 2009

Szeptember harmadik hétvégéje az énekesnős bandáké lesz Budapesten, a Kék és a Vörös Yuk teljes területén! Összesen 14 csapat lép fel, közük két nemzetközi is, az Edenbridge és a Serenity. A két osztrák zenekar mellett számos hazai énekesnős rock/metal banda is jelen lesz, a program pedig igen változatosnak mondható, hiszen a lightosabb pop-rocktól a legdurvább hörgésig-üvöltésig terjedő széles skálán mozognak a fellépő énekesnők. A szimfonikus power metalt játszó, de dalaikban...

Paganfest 2009

Bizony, lesz idén is Paganfest! Idén a Diesel Klub ad otthont az eseménynek szeptemberben 28-án, egy hétfői napon. Az esemény headliner bandája a Korpiklaani lesz, míg a magyar folk metal színteret a Dalriada képviseli; Tadeuszék ősszel jelentetik meg új, Arany-album című lemezüket. Rajtuk kívül a német lovascsapat, a Die Apokalyptischen Reiter teszi tiszteletét az estén, valamint itt lesz a skót kalóz metal brigád, az Alestorm is, akik módszeresen folytatják...

2-ik ZORALL SÖROLIMPIA…

2009-Augusztus 20-21-22.Megyer.   Csak azoknak akik igazán jól akarják magukat érezni! ! ! ! !   Mercedes Benz w123,Mini Morris és Honda motorok találkozója! Koncertek kifulladásig és sör.sör sör,finom habos sör.Aug-20. JUNKIES,Adams Family,In A Blaze,Steroid,Thirteenth,Cherokee,Rawtribe,BANG-BANG,Feeling,Bizard,Lawmaker,ROCK N ROLL SWINDLE.                          Aug-21.ZORALL,jACKPOT,Nazty Tricks,Tremor,Rögtön Jövök,Gravty,Zaklatás,Scage,Mad Dolls,Előtag,Haszuna,Entaphia,Ördögárok,Singer,Kafebár.                     Aug-22.ZORALL,Partyzán,Pigs Might Fly,Insane,Snake Haert,Harlot,Rockaway Beach,TIRPUNK,Ősszáj,Hedonist Roosters,Invader,Front Line,FadeLife.      A rendezvény és a camping használata ingyenes!!!!!  Bővebb infó a www.zorall.hu hangyaprodukcio@t-online.hu Szállás infó. zoralltabor@freemail.hu Tel-06 20 5608 809 és a 06 30 2888...

Elítélték a Chinese Democracyt szivárogtató bloggert

Kevin Cogillt tavaly nyáron tartóztatta le az FBI, miután feltette az akkor még megjelenés előtt álló új Guns N' Roses-lemezt a blogjára. A bloggert házi őrizetre ítélték, illetve társadalmi munka címén szerepelnie kell egy kampányfilmben. Tavaly írtuk, hogy egy Skwerl fedőnevű Kevin Cogill (ld. illusztrációnkat) kitett kilenc Guns N' Roses-dalt saját honlapjára, az Antiquiet.comra. A számok egy részének korábbi, félkész változata már kiszivárgott azelőtt, de volt köztük három olyan...

Friss hírek

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...

A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik

2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...

Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”

Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...

Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban

Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...

A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre

A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...