Elhunt az egykori Toto énekes, Dennis ‘Fergie’ Fredriksen
Négy év, a májrákkal való küzdelem után tegnap, 62 évesen elhunyt a Toto egykori énekese Dennis ‘Fergie’ Frederiksen. Még 2010-ben jelentette be az énekes, hogy gyógyíthatatlan beteg, s hiába érkeztek azóta megnyugtató híre tőle az állapota felől, szervezete tegnap végleg feladta a küzdelmet a betegséggel szemben. Fergie az „Isolation” című Toto albumon töltötte be a legendás zenekar énekesi pozícióját, így Ő hangjával ismerhettük meg a „Stranger in Town”...
Rockpanoráma – Vendégünk az Eye For I és a...
Az Eye For I zenekarral még az első Pulzus tehetségkutatón való zsűrizésem során figyeltem fel. Már akkor megfogott a 2009-ben alakult bandából áradó energia. A banda első fellépése 2011. április 21-én volt a Rocktogonban. Ezt követte több koncert is, mint augusztusban az A38-on a Blind Myself-el közös buli. Zenei stílusukra többnyire a metalcore jellemző, de a dalaikban más elemek is megtalálhatóak, néhol akár progresszív jellegű témák is. 2012. május 5-én...
Február 14-én KISS Forever Band a Rockházban!
A legutóbbi vérbeli rock- és a punkhétvégék után most egyfajta rock ’n roll szagú nosztalgia várja a rajongókat a budakalászi klubban. Február második péntekén ugyanis hazánk egyik legrégebbi tribute-zenekaráé, a KISS Foreveré lesz a színpad, azaz azé a csapaté, akik ma már világszerte ismertek, és elismertek. Az Európát végigturnézó zenekar február 14-én a Rockház közönségét varázsolja majd el az amerikai hardrock arcfestős fénykorába, a hetvenes évekbe. Műsorukban élethű KISS...
Amon Amarth – Klippremier – Father Of The Wolf
Göteburger című új műsorunkban rendszeresen felbukkannak a svéd Amon Amarth dalai. Velük kapcsolatban akkor írtunk, amikor kiderült, hogy testhezálló szerepet kapott a Northmen – A Viking Saga című kosztümös német történelmi filmben az Amon Amarth énekese Johan Hegg. A frontember egy Valli névre hallgató viking harcost fog játszani. Egy svájci cég, az Ascot Elite Entertainment Group készíti a filmet, de a német Jumping Horse Film és a dél-afrikai Two Oceans Production is részt vesz...
Old Buda néven új rock klub nyílik Óbudán
Végre, valahol valakik, vagy valaki gondolt azon kiérdemesült rock, blues, illetve progresszív muzsikusokra, akik a divattrendek változásai következtében ritkábban jutnak szóhoz, vagyis fellépési lehetőséghez. Török Ádám a különböző Mini-formációk atyja Óbudán exkluzív rock klubot létesített, ahol a Nagy Generáció máig aktív zenészei mellett a fiatal tehetségek is bemutatkozhatnak. És ami cseppet sem mellékes: a rendezvények belépődíjmentesen látogathatók. A jobb híján könnyűnek nevezett zenei műfaj lassan ötvenedik évfordulóját üli. Szándékosan...
Opeth – Idén lesz új lemez
Idén mindenképp új albummal jelentkezik az Opeth, legalábbis a főnök, Mikael Åkerfeldt a Decibel magazinnak adott interjújából erre lehet következtetni. Na meg arra is, hogy a 2011-es Heritage folytatása jóval metalosabb lesz elődjénél. „Nem death metalosan lesz súlyos, hanem hard rockosan, heavy metalosan lesz kemény. Lesz egy csomó progresszív elem is a dalokban, akárcsak akusztikus gitár, de a gonoszabb hangzású riffeket sem felejtjük ki. Hat dalom elkészült, kettő-háromba pedig...
Royal Hunt – Klasszikus rockalbummal érkeznek Budapestre
Pályafutása legjobb szimfonikus lemezével tér vissza Budapestre a Royal Hunt. A dán progresszív metal zenekar március 13-án mutatja be A Life to Die For című albumát a budapesti A38 Hajón. A Royal Hunt hard rock zenéje progresszív és szimfonikus ízeket is tartalmaz, és a heavy metal kedvelőitől sem áll távol. A zenekart eredetileg 1989-ben, Dániában alapította a billentyűs Andre Andersen, akinek meggyőző játéka mindmáig meghatározza zenéjüket. Bár az...
Skull Fist – Február 18-án a Dürerben lép fel...
Tavasszal még arról szóltak a hírek, hogy a torontói heavy/speed metalos Skull Fist frontemberét, a gitáros/énekes Jackie Slaughtert gördeszkázás közben súlyos baleset érte. A fazon rendesen összetörte a képét, ami miatt akkoriban a koncertezést is szüneteltetniük kellett. Slaughter azóta jól van, olyannyira, hogy a bandának Chasing The Dream címmel január 10-én jelent meg a második nagylemeze. A Skull Fist 2012 januárjában a Steelwing vendégeként már játszott hazánkban. Az a koncert a...
Voynich – Filmzenék után kislemezzel mutatkozik be a banda
Reklám- és filmzeneszerzői pályafutása mellett végre személyes hangvételű dalaival is bemutatkozik a közönségnek Vojnits Márton. A tehetséges, fiatal énekes-gitáros-dalszerző és zenekara Voynich néven jelentette meg Lost and Found című EP-jét, amelynek dalaihoz a ’90-es évek rock és grunge hangzásából is ihletet merített. Készülő első nagylemeze négy szerzeményét a Lost and Found című EP-n mutatja be a Voynich. A név és a projekt mögött Vojnits Márton áll, aki évek óta...
The Gathering – Hosszabb szünetet tart a banda
Afterwords címmel még tavaly október 5-én jelent meg a holland/norvég The Gathering új nagylemeze. Ez már a harmadik album a banda életében, amely Anneke utódjával, a Norvégiából importált Silje Wergeland énekesnővel (Octavia Sperati) készült. A címadó tétel érdekessége, hogy a banda eredeti énekese, alapító tagja, Bart Smits hallható benne. A The Gathering november folyamán egy holland / norvég / francia koncertkörútra zavart le. 2001 óta ez volt a csapat első fellépése Norvégiában....


















