Göteburger című új műsorunkban rendszeresen felbukkannak a svéd Amon Amarth dalai. Velük kapcsolatban akkor írtunk, amikor kiderült, hogy testhezálló szerepet kapott a Northmen – A Viking Saga című kosztümös német történelmi filmben az Amon Amarth énekese Johan Hegg. A frontember egy Valli névre hallgató viking harcost fog játszani. Egy svájci cég, az Ascot Elite Entertainment Group készíti a filmet, de a német Jumping Horse Film és a dél-afrikai Two Oceans Production is részt vesz a munkában. A film rendezője Claudio Fäh, és világviszonylatban viszonylag ismeretlen színészek között feltűnik majd a True Bloodból (Inni és élni hagyni) ismert ausztrál Ryan Kwanten és a Trónok harcából is ismert Ed Skrein (Daario Naharis). A fim bemutatója 2014-re várható, és vélhetően DVD-n, illetve kábeltévés hálózatokon kerül majd forgalomba. Ami pedig az Amon Amarth bandáját illeti, a Deceiver Of The Gods címmel tavaly új albummal jelentkező zenekar október 4-étől Oroszországban és Ukrajnában turnézott, majd novembertől Nyugat-Európa nyomultak. Emellett még arra is futotta idejükből, hogy a Father Of The Wolf című dalhoz egy 10 perces epikus minifilmet készítsenek:
Amon Amarth – Klippremier – Father Of The Wolf
0

Friss hírek
Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői
Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...
A brutális deathgrind úttörője, a BRUJERIA Budapestre érkezik
2027. március 17-én az Analog Music Hallban lép fel a mexikói-amerikai extrém metálzenekar. A kartellek, a drogkereskedelem, a rituális gyilkosságok és a mexikói folklór...
Új oldalát mutatja meg A Király Halott. Itt a „Változnék”
Friss dallal jelentkezik A Király Halott. A 2017 óta aktív zenekar a „Változnék” című szerzeményben a korábbiakhoz képest hangsúlyosabb szerepet szán a popzenei elemeknek. A...
Thy Catafalque és Lazarvs a Budapest Parkban
Szeptember 30-án külföldi turnéik után a Thy Catafalque és a Lazarvs közösen lépnek a Budapest Park színpadára A tavaszi Európa-turné után idén utoljára érkezik...
A Motionless In White 2027-ben visszatér Budapestre
A Chris Motionless vezette zenekar 2025-ben már bizonyította a magyar közönség előtt, hogy koncerten is elementáris erővel működik. Június 13-án pedig ismét Budapestre érkeznek,...




