ramones-mania 20140224

Rockpanoráma – Vendégünk a Ramones Mania és a Perfect...

Első óránk vendége lesz az újjáalakult Ramones Mania (New Generation Ramones Cover Band) zenekar. A Riki Church (Junkies, Krell) és Ragadics Csabi (Machine Mouse, Fight Club) vezette Ramones fanatikusokból álló brigád 2013 -ban döntött úgy hogy tovább folytatja a közönség szórakoztatását a klasszikus Ramones dalokkal, amiben segítségükre lett Dan Dalton (Dr.Melancholia) basszusgitáros és Zizzy Pear (Redlight Slipper) gitáros is. A zenekar már a múltból elmondhatja magáról, hogy egy színpadon állhattak...
halestorm 20140223

Halestorm – Klippremier – Mz Hyde

Még tavaly október 14-én jelent meg a Hard Rock/Heavy Metal Előadás kategóriában Grammy-díjat kapott  Halestorm új feldolgozás EP-je, amely a ReAniMate 2.0: The CoVeRs eP címet kapta. A Halestorm korábban már kihozott egy feldolgozás EP-t, rajta Skid Row, Lady Gaga, Temple Of The Dog, Guns N’ Roses, Heart és Beatles átértelmezésekkel, a mostani vállalkozás pedig ennek folytatása.  Az albumon olyan előadók átiratai kaptak helyet, mint a Judas Priest, AC/DC, Daft Punk, Pat Benatar,...
iron-maiden 20140214

Iron Maiden – A szervezők szerint telt ház lesz...

Mint arról korábban már beszámoltunk, Budapesten az Iron Maiden! Úgy látszik a júniusban koncertre vágyóknak, igencsak össze kell kapni magukat anyagiak terén, hiszen már eddig is veretes volt a névsor a hónapra (Megadeth, Rob Zombie, Pokolgép-eredeti felállás), de most már biztossá vált az is, hogy a legendás brit banda, az Iron Maiden is tiszteletét teszi kis hazánkban. A koncertre június 3-án a Papp László Sport Arénában kerül sor. A koncertre február...
darkness 20140223

Darkness – 23 év után új dallal jelentkeztek a...

Tavaly kitörő lelkesedéssel fogadták az old school thrasherek azt a hírt, hogy újjáalakult az esseni Darkness. Az 1984-ben életre keltett banda 1987 és 1989 között három nagylemezt (Death Squad /1987/, Defenders Of Justice /1988/, Conclusion & Revival /1989/) és egy Mucky Pup-pal közös split-albumot adott ki. Arnd Klink gitáros/énekes és Andreas „Lacky" Lackaw dobos 2004-ben alapították az Eure Erben formációt, mely szintén thrash stílusú banda volt (német nyelvű dalszövegekkel). A...
progwars-iii-flyer 20140223

Progression Strikes Back fesztivál a ShowBarlangban

A galaktikus progresszív metal birodalom négy magyar helytartója szövetkezett, hogy március 1-én a budapesti Showbarlangban egy igazán ínyenc kis klubfesztivál keretein belül ismét megmutassák kikkel is van az erő! Az első fellépő a két éve debütált At Night I Fly, akik együtt idáig viszonylag kevés alkalommal mozogtak a színpadon, ellenben külön-külön már mindenki kőprofi, rutinos Jedi mesternek számít a műfajban, olyan zenekarokkal a hátuk mögött, mint a Stonehenge, a...
carnifex 20140215

Carnifex – Dalpremier – Dark Days

Die Without Hope címmel március 7-én jelenteti meg - a 2012 októberében váratlanul visszavonult, majd a feloszlás után nyolc hónappal újjáéledt - amerikai deathcore brigád Carnifex ötödik nagylemezét.  A floridai Audiohammer stúdióban rögzített hangzásért Mark Lewis felelt, aki korábban ugye olyan produkciókkal dolgozott, mint a Whitechapel, a Deicide vagy a The Black Dahlia Murder. A borító (képünkön) pedig Godmachine munkája, aki nem először dolgozik a zenekarral. A Victorytól a Nuclear Blast kiadóhoz átszerződött banda ezen lemezén mutatkozik be a tavaly csatlakozott Jordan Lockrey...
holtak-naploja1 20140223

KépsoRock – Holtak naplója (2007)

George A. Romero rendező 2005-ben készített Holtak Földje című alkotása utólag több olyan savazást kapott, amely szerint a filmje túl giccses, már-már hollywoodi stílusban készült. Talán ennek köszönhetően a mester visszanyúlt a gyökerekhez. A Holtak Naplója minimális költségből készült, szinte no name szereplőkkel, amolyan 70-es évekbeli B-movie utánérzéssel. Azonban nemcsak ebben találunk változásokat. Az előző négy résztől teljesen elkülönített filmet forgatott. A jelenben ugyan, de visszakanyarodott a halottak feltámadásához....
vampire 20140223

Vampire – Dalpremier- The Fen

Március 3-án jelenik meg az old school death metalt játszó svéd Vampire debütáló nagylemeze. A göteborgi csapat 2011-ben alakult, majd egy évre rá,  2012 szeptemberében adta ki első demóját, mellyel meglehetősen nagy hírnevet szerzett underground metal-körökben. Többek között a Darkthrone vezér Fenriz is dicsérte a demót a blogjában, így aztán nem csoda, hogy tavaly januárban, ha kicsit átgyúrva is, de limitált példányos (1400 darab) kislemez verzióban is kiadásra került a...
the-haunted 20140128

The Haunted – Klippremier – My Enemy

2012 februárjában még aggódhattak a svéd The Haunted rajongói, hiszen Peter Dolving énekes lefarolt, majd októberben a gitáros Andreas Björler és a dobos Per Möller Jensen is távozott. Szerencsére Patrik Jensen gitáros és Jonas Björler basszeros nem adta fel. Visszahívták Marco Aro énekest, aki nem ismeretlen a The Haunted tábornak, mivel 1999 és 2003 között már tagja volt a bandának.  A dobok mögé visszacsábították Adrien Erlandsson ütőst, aki még a...
punk-invazio-flyer 20140222

Zúzda Rock Kert – Tavaszköszöntő Punk Invázió

Tavasz közeleg, a szabadba vonz a friss levegő, a rügyező fák és a nyíló virágok illata. Egy-egy esős nap borongós hangulata képes még a képen torzítani, olykor szokás fedett helyre menekülni. Hogy február 28-án milyen időre számíthatunk, az még kérdéses, talán adnak pontos előrejelzést a meteorológusok. De mielőtt a szabadtéri rendezvényekre terelődne a figyelem, a Macskanadrág és társasága úgy döntött, még egy klub-buli belefér előbb! A tervezgetés eredménye hat...

Friss hírek

.. HA tényleg ez volt a búcsú, azt méltón tették-Deep Purple koncerten jártunk

Vannak azok a zenekarok ahol ha nincs is nyíltan kimondva, de sejtjük, hogy most látjuk őket utoljára. A Deep Purple egyike az ilyeneknek akik...

Xandria: gothic girl power este három fellépővel

Ősszel visszatér Budapestre a három évtizede indult német szimfo-metal zenekar, a Xandria. Eclipse című új lemezükkel, és még két női vokalistás szimfonikus metal csapattal...

ROD STEWART THE FINAL ENCORE CÍMŰ TURNÉJÁVAL BÚCSÚZIK A KÖZÖNSÉGTŐL

Budapest – 2026. szeptember 28. – Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb...

Coroner: októberben Budapesten a technikás thrash metal úttörői

Igazi underground zenei szenzációkkal is készült a jubileumi évre az idén 30 éves Concerto Music: október 8-án például a technikás és progresszív thrash metal...