Sonata Arctica – Dalpremier- Cloud Factory
Pariah's Child címmel a Nuclear Blast gondozásában március 28-án jelenik meg a finn Sonata Arctica nyolcadik nagylemeze. Ezen a korongon mutatkozik be Pasi Kauppinen basszusgitáros, (Silent Voices, ex-Requiem, Winterborn), aki Marko Paasikoski helyét foglalta el még tavaly. Ami pedig az új dalokat illeti, zeneileg az album inkább a régi Sonata Arctica-stílus felé hajlik, ami azt jelenti, hogy több power metalos elem hallható a dalokban, na és ezzel együtt újra központi szerepet...
Apokalipszis most – Leukémia Apokalypsis, AMD tavaszi turné
Közös koncertsorozat erejéig fogott össze a nyolcvanas-kilencvenes évek két legelőremutatóbb és legsikeresebb magyar hardcore zenekara, az A.M.D. és a mostanság az első demójuk után Leukémia Apokalypsis néven futó Leukémia. A hétállomásos turné Magyarország szinte összes nagyobb városát érinti, köztük olyan, a hazai hardcore színtéren fontos településeket is, mint Szombathely vagy Eger. A két zenekar története gyakorlatilag már a nyolcvanas években összefonódott, hiszen nemcsak rengeteget koncerteztek közösen, például...
Phrenia – Klippremier – Falling Down
Egy éve létezik a modern metalcore muzsikát elektronikus elemekkel kísérő vajdasági Phrenia zenekar, akik a Falling Down című új dalukhoz klipet készítettek. „Kedves mindenki! Elkészült az első igazi videoklipünk egy teljesen új saját számra, ami készülődő albumunkon is már biztos, hogy rajta lesz. Megragadnánk az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk Kiss Tamásnak (TK:Filmproduktion), a Pro Mediának, a Prison zenekarnak, Basity Zokinak, Nagypál Nicknek (alias NickTolo Gatto), Mester Rékának és Hunyicska...
Rockpanoráma – Vendégünk a The Scarlet és a Lies...
Első óránkban vendégül látjuk az utóbbi időben az idehaza is egyre népszerűbb ír folk punk stílus egyik újabb képviselőjét, a The Scarlet zenekart. Az együttes 2012 őszén alakult, ötfős akusztikus felállásban, majd félév elteltével áttértek rockos alapra, és innentől kezdett kialakulni a zenekar saját hangzása. Sokat számított a fejlődésben, hogy a banda felléphetett a 2013-as Sziget Fesztiválon az Irish Pub Stage-en, azóta pedig megjelent négy házilag készített demószámuk. Azóta...
ReVamp – Szöveges videó a tavalyi Nothing dalhoz
Az egykori After Forever, ma Nightwish énekesnő Floor Jansen 2009-ben szólóprojektként hozta léte a ReVamp zenekart, amelynek első albuma 2010-ben jelent meg. A holland szimfonikus/darkos metal banda debütáló nagylemezét mind a rajongók, mind a szakma kitörő lelkesedéssel fogadta, így aztán nem csoda, hogy a zenekar folytatta a munkát. A folytatás is remek lett, elég csak meghallgatni a tavaly Wild Card címmel megjelent nagylemezt. A korong felvétele Hollandiában zajlott, a rijeni...
Gotthard – Klippremier – Feel What I Feel
A svájci dallamrocker Gotthard zenekarról még karácsony környékén írtunk, amikor is a rajongókat megörvendeztették a Merry Xmas című friss szerzeménnyel. Már akkor tudni lehetett róluk, hogy a saját stúdiójukban, a Yellow House-ban, gőzerővel dolgoznak az új lemezen, amely a második albumuk lesz Nic Maeder énekessel, Steve Lee utódjával. Az április 4-én Bang! címmel megjelenő új anyag keverését Ronald Prent végzi, a produceri munkát pedig a gitáros Leo Leoni mellett Charlie...
Howling Ray – Újra stúdióban a gyöngyösi zenekar
Egyre több feltörekvő zenekar juttatja el hozzánk bemutatkozó írását. Ezt tette a 2009-ben alakult gyöngyösi Howling Ray is. Zenekarunk 2009-ben alakult Gyöngyös városában. Az együttesünk jelenleg 4 tagból áll. Stílusát tekintve Pop-Punk/EasyCore. Alapításunk időpontjától szinte folyamatosan voltak regionális (Heves megyei) és fővárosi meghívásaink, fellépéseink. Alakulásunktól egészen 2013-ig saját szerzemények írásán munkálkodtunk, ebben az évben sikerült elkészítenünk bemutatkozó kislemezünket profi körülmények között a Grenma Stúdióban. Sikereinken felbuzdulva a...
Avatar – A régi tagokkal indul a tavaszi turné
Március 8-tól tavaszi turnéra indul a dallamrocker Avatar. Ennek még nem is lenne akkora hírértéke, azonban a zenekar közleményéből, illetve a Facebook oldalukra feltöltött próbatermi képekből kiderül, hogy a csapatba visszatért az eredeti billentyűs, dalszerző, szövegíró Szepesi Ricsi és az eredeti énekes Moldován „Sazaszkó” György Szabolcs! Úgy néz ki, velünk is megtörténik, hát Veletek is megtörténhet! Azt éreztük, hogy a bandában már nincs meg az a régi...
Glamblokk – Ma 19 órától új műsor a Rockvilágon!
Glamblokk címmel ma 19 órától új műsorral várunk Titeket a hangszórók elé. Mint ahogy a cím is sejteti, két órán keresztül a glam/sleaze világába kalauzol minket új műsorvezető társunk. A hölgy Vuk névre hallgat, több éve a glam szerelmese, életcéljának tartja, hogy Magyarországon is honosítsa ezt a stílust. Vuk talán többeknek ismerős lehet a Magyar Glam Rockerek Közössége oldaláról, de mától szombatonként rádiónkban is hallhatjátok őt, illetve kiváló zenei...
Bury What’s Left – Letölthető a budapesti hardcore banda...
A Bury What's Left zenekart két fehérvári zenész, Csarnai Gergő basszusgitáros és Pencs Tamás (Absent Distance) gitáros, valamint egy budapesti énekes, Kéményes Péter alkotja. A trió There Is No Solace In The End címmel elkészítette öt dalt tartalmazó első EP-jét. A kiadvány borítója Baki Zoltán és Hujber Krisztián munkája. A melodikus hardcore vonalas banda teljes EP-je letölthető innen.

















