Sunset – Klippremier – Szívroham
A modern metalos budapesti Sunset 2007-ben alakult. A banda rögtön aktív koncertezéssel kezdte az ipart, az első EP a 2011-es Photography előtt már 100 bulin voltak túl. Az anyagot a zenekar oldaláról lehet leszedni és egy klip is készült a Breezing nótára. Rövid kényszerszünet és több tagcsere után 2013-as ősz a Depresszió vendégeként ismét aktív turnézással telt. Ezzel párhuzamosan a Szívroham címet viselő kislemezükön is dolgoztak, amelynek címadó dalához klipet is készítettek....
Alcohol – Újra látható a Semmilyen rendszer klipje
Ismét látható a legnagyobb video megosztó portálon az Alcohol „Semmilyen rendszer” című dalára készült, nem éppen politikus barát videoklip. A botránynak kikiáltott, majd több portálról letiltott klip ismét megtekinthető a YouTube-on, a lenti linken. A zenekar április 4-én kezdi országjáró turnéját Érden a Borgödörben, a Crossholder zenekar társaságában. A koncertre látogatók garantáltan az arcukba kapják majd ezt a dalt is a többi Alcohol szerzemény mellett. Addig is lessétek meg...
Sing Sing – Klippremier – Valami más
Tavaly többször is lecsapott rajongóira a felfrissített felállásban új életre kelt Sing Sing zenekar. Váry Marci az újjáalakulás után stúdiónkban is járt, azonban harapófogóval sem tudtuk belőle kihúzni, hogy valaha készül-e még új Sing Sing dal. Nos, úgy látszik a koncertezés frissítette a zenészek alkotói vénáját, ugyanis közel 15 év után Valami más címmel ma debütált a Sing Sing új dala, amelyhez Andrics László hathatós munkájával egyből egy klip...
Linkin Park – Klippremier – Guilty All The Same
Arról már korábban beszámoltunk, hogy új lemezen dolgozik a Linkin Park. A The Hunting Party címre keresztelt lemez június 14-én jelenik majd meg. A korong előfutára a Guilty All The Same című dal, melyhez klipet is készítettek. A klip érdekessége, hogy a kisfilm tulajdonképpen egy játék, amit a rajongók a Microsoft által Xbox One-ra és Windows 8-ra fejlesztett Project Spark platformot használva szabadon változtathatnak, remix-elhetnek a zenével együtt. ...
Eszmélő – A teljes lemez meghallgatható
Egy hete jelent meg az Eszmélő zenekar bemutatkozó lemeze Csaták, dalok címmel, amelyen magyar történelmi témák és versfeldolgozások szerepelnek folk/extrém/néha black (hangszerelés, hangulat tekintetében), azaz keményebb metal formájában népzenei elemekkel és olykor líraibb részekkel. Amennyiben érdeklődtök az ilyesmi iránt, a banda YouTube csatornáján meghallgatható a 40 perces album. Eszmélő a Facebookon
Szeg – Klippremier – Bírom még/Tartsd a szád
A debreceni Szeg zenekarnak még 2012-ben jelent meg a Tartsd a szád című nagylemeze. Március 25-én pedig a címadó dalhoz és a Bírom még nótához is klipet mutatott be a banda. A dupla klippremier érdekessége, hogy a lemezes verziókhoz képest rövidebbre vágták a nótákat és új mastering is készült a kliphez. Emellett sokkal komorabb, szókimondóbb és aktuálisabb, mint a korábbi Szeg klipek. A csapat tagjai úgy gondolják, hogy az aktuális választások előtt az emberek...
Cinema Rock Cafe – Girls In Rock
Főszerepben a lányok: zenészek és énekesnők különböző formációkban, melyhez férfias kíséretnek csatlakozott egy erősebb fémes ízt hozó ötösfogat. Mi hiányozhat még? Egész estés buli, hajnalig karaoke? Nem probléma! Budapest legújabb ’csaj rockbandája’ nem titkolta célját: új pezsgést hozni a zenei életbe. A Hot Dollz (képünkön) néven alakult trió a Föld nevű bolygót készül felrázni. A helyét akusztikus duóként is megálló Renomé a tagok széleskörű zenei tapasztalatára építi műsorát, jó...
Motörhead – Lemmy jobban van, indulhat a turné
Már korábban beszámoltunk arról, hogy a Motörhead 21. stúdióalbuma, az Aftershock tavaly október 21-én a brit Classic Rock magazin mellékleteként jelent meg. A banda ősz-téli Európa-turnéja november 7-én Zürichben startolt volna, azonban Lemmy Kilmister egy közleményben tudatta, hogy betegsége miatt 2014-re halasztják a turnét. Nos, mint kiderült, a cukorbetegsége miatt az orvosok azt tanácsolták neki és a zenekarnak, hogy még korai volna turnéra indulnia. Ezért a csapat a reményteli jövő érdekében, nehéz szívvel ugyan,...
Angertea – Pénteken a GMK-ban játszanak
Az Angertea 1996 őszén alakult Szentesen. A mai felállás 98 óta stabil, és a következő tagokból áll: Peralta Miguel: basszusgitár, Bárkai László: dob, Mihály Gergely: gitár/ének. 97-től aktívan részt veszünk a hazai underground zenei életben. Stílusmeghatározásunk experimentális-grunge-metal. 3 demó után 2002-ben adtuk ki első nagylemezünket „Lélekvágy” címmel. Második, angol nyelvű nagylemezünk, melynek címe „Rushing Towards The Hateline”, 2006-ban jelent meg az Edge Records gondozásában. 2009-ben pedig kihoztuk...
Lukács Peta- Áprilisi lemezbemutató, sztárvendégekkel
Tavaly, november 18-án a Roland Zenegalériában dedikálta első szólóalbumát a Bikiniből és a European Mantrából ismert gitáros- zeneszerző Lukács Peta. A War And Peace címmel megjelent lemezen javarészt instrumentális dalok szerepelnek, azonban öt szerzeményben vendégénekesek is közreműködnek. Így hallhatjuk a korongon Csongor Bálintot (Subscribe), Tóth Gergőt (Blind Myself), Völgyesi Gabit (Unique), de két nótában Peta felesége, Pacziga Linda (ex-Ideas) is vendégeskedik. A War And Pain album felvétele a nyári turnészezonban...

















