Öt év után, március 6-án új albummal kedveskedett a rajongóinak a brit doom metal alapcsapat, a My Dying Bride. A banda immáron 30 éve szolgáltatja a reménytelenség, a melankólia és a bánat hangját. Védjegyükként szolgáló hangzásuk alapozta meg az egész doom metal-színteret. Death metalista hörgésekkel és lágy hegedű-szólamokkal felvértezett dalaik a ’90-es évek eleje óta meghatározó tényezői a műfajnak. Az Andrew Craighan és Aaron Stainthorpe vezette gyászos banda eddig 14 stúdióalbumot adott ki, mindvégig hű maradva önmagához és széleskörű rajongótáborához.
A The Ghost Of Orion előtti időszak minden volt, csak nem csendes. Még a 2015-ös Feel The Misery albumot követően történt, hogy Aaron Stainthorpe énekes 5 éves lányánál rákot diagnosztizáltak, emiatt minden zenekari tevékenységet felfüggesztettek, majd 2018-ban az alapító gitáros, a 2014-ben visszatért Calvin Robertshaw jelentette be távozását. Miután Aaron lánya meggyógyult, a zenekar nekilátott az új album munkálatainak, de Shaun Taylor-Steels dobos is kilépett. Az új gitáros Neil Blanchett lett, az új dobos pedig Jeff Singer (ex-Paradise Lost, ex-Blaze, Kill II This).
Az Eliran Kantor borítójába csomagolt album produkciós teendőit maga Andrew Craighan gitáros látta el, vendégként pedig többek között a norvég Wardrunából ismert Lindy Fay-Hella is felbukkan rajta. Az album To Outlive The Gods című dalához pedig most megérkezett a hivatalos videoklip.
My Dying Bride – The Ghost Of Orion
(Március 06 – Nuclear Blast)
01. Your Broken Shore
02. To Outlive The Gods
03. Tired Of Tears
04. The Solace
05. The Long Black Land
06. The Ghost Of Orion
07. The Old Earth
08. Your Woven Shore