A dunaújvárosi Misfit River zenekar 2013-ban alakult, kezdetben három fővel. Ódor József Szabolcs gitáros, Farkas Ferenc basszusgitáros és Dudás Sándor dobos alkották akkor a bandát. Kis jövés-menés után aztán Varga Róbert gitáros és József Mátyás énekes 2017-es megérkezésével lett teljes a Misfit River. Az énekes poszton József Mátyás, aki a banda Rockmaratonos koncertjén debütált a fronton egyébként a Vendetta Inc. zenekarból pár embernek már ismerős lehet. Szóval ebben a felállásban nyert végleges formát és került felvételre a Dark Waters kislemez. A felvételek otthon készültek 2017 őszétől és 2018 elején jelent meg.

A Dark Waters megjelenése után nem sokkal Varga Róbert gitáros bejelentette, családi okok miatt nem tud a bandában maradni, de 2018. február 10-én a kislemezt bemutató koncerten még ő állt a színpadra. Idén júniusban Farkas Ferenc basszusgitáros is kilépett, helyére Bicskei Csongor érkezett. Már vele készült el a Drill The Vein című nóta, amely egyben az új EP-jük címadó dala is. Az EP még idén megjelenhet.