Tulajdonképpen rejtély, hogy a The Wildhearts miért nem futott be sokkal nagyobb karriert a ’90-es években, mint amilyent, hiszen a hozzájuk hasonló, lendületes, dallamos punk/rock zenekarok (Green Day, Offspring) mind megcsinálták a szerencséjüket. Persze erről ők is tehetnek, mert hol vannak, hol nincsenek.

Ginger aztán 2019-ben összekapta magát és a The Wildherats legerősebb felállását, vagyis Ginger oldalán nemcsak C.J. gitárost és Rich Battersby dobost, hanem Danny McCormack basszusgitárost is ott találjuk. Az 1993-as Earth Vs. The Wildhearts album turnéján és az 1995-ös P.H.U.Q. időszakában, vagyis a csapat csúcsperiódusában aktív négyes utoljára 2005-ben állt együtt színpadon, de akkor is mindössze egyetlen buli erejéig. A négy gazember 2019. május 3-án, Renaissance Men címmel szabadította rá hallójáratainkra a visszatérő dalokat.

A folytatásra szerencsére nem kellett újabb 10 évet várnunk: 21st Century Love Songs címmel szeptember 3-án megjelent az újabb The Wildhearts album. A 21st Century Love Songs lemezbemutató turnéjának első felvonása során a The Wildhearts egy 18 állomásos brit turnét bonyolít le, ami Cardiff-ban vette kezdetét szeptember 3-án, és Southampton-ban ér véget szeptember 25-én. A lemez megjelenése alkalmából most a Splitter című szerzeményhez készült videóklip.

The Wildhearts – 21st Century Love Songs
(Szeptember 03 – Graphite Records)

01. 21st Century Love Songs
02. Remember These Days
03. Splitter
04. Institutional Submission
05. Sleepaway
06. You Do You
07. Sort Your Fucking Shit Out
08. Directions
09. A Physical Exorcism
10. My Head Wants Me Dead