A finn Sonata Arctica elérte azt, mint egykori turnépartnereik, a Nightwish. Világszerte és hazánkban is komoly ismertségnek örvendenek, stabil rajongói bázisuk van. Az utóbbi években nálunk is többször megfordultak, és a bulikat mindig hatalmas érdeklődés kísérte. Szerencsére ez az év sem múlhat el Sonata Arctica koncert nélkül, ezúttal az Epica és a Ride The Sky társaságában látogatnak el a Petőfi Csarnokba.

A Sonata Arctica alapítói 1996­-ban álltak össze Tricky Beans néven, majd 1999­ben alakult meg ténylegesen a Sonata Arctica nevű csapat Tony Kakko (ének és billentyű), Jani Liimatainen (gitár), Janne Kivilahti (basszusgitár) és Tommy Portimo (dob) közreműködésével. Első lemezeik a Spinefarm Records­nál jelentek meg, 1999­ben az Ecliptica, 2001­ben a Silence, 2003­ban pedig a Winterheart´s Guild ért el komoly sikereket. Ez utóbbi lemezen a Stratovarius billentyűse, Jens Johansson is hallható, állandó tagként viszont Henrik Klingenberg csatlakozott billentyűsként. A Sonata­t amúgy is legtöbben a Stratovarius követőjének tartották, valóban sokat merítettek és tanultak Timo Tolkkiék munkásságából, de kialakultak azok a jellegzetes Sonata Arctica jegyek is, amelyeket a sajátjának mondhat a banda. Ilyen például Tony jellegzetes, kiválóan képzett énekhangja, Jani gitárjátéka és a tipikus szintifutamok.

2004­-ben a Reckoning Night már a Nuclear Blast­nél jelent meg, tovább ívelve a banda karrierjét. Ekkortájt az Iron Maiden­nel és a Nightwish­sel turnéztak, ismertségük azonban hamarosan olyan szintre jutott, hogy saját headliner turnékat is megengedhettek maguknak. Ezek során Magyarországra is többször eljutottak. 2006­ban For The Sake Of Revenge néven elkészült a csapat első DVD kiadványa, amelyen a 2004. februári tokyói koncert kapott helyet. A Spinefarm Records pedig a kiadóváltás előtt a The End Of This Chapter című válogatáslemezt jelentette meg.

Idén jött ki a legújabb Sonata Arctica album Unia néven, ami minden bizonnyal fordulópont a csapat történetében, hiszen eddigi legösszetettebb, legprogresszívebb lemezüket hozták világra, amely bár tartalmazza a már megszokott Sonata Arctica jegyeket új irányokba tereli a banda zenei világát. November 20­án ismét tiszteletét teszi nálunk a finn csapat, koncertfelállásuk annyiban módosult, hogy Jani Liimatainen gitárossal nem tudták összeegyeztetni a zenekar működését, így a mostanra már állandó taggá vált Elias Viljanen fog pengetni.

A Sonata Arctica vendégeként fellép még a holland Epica zenekar is. Ez a csapat a power / gothic metal üstököseként robbant a színtérre, legújabb anyaguk, a The Divine Conspiracy óriási sikert aratott. Noha ez már a 4. nagylemezük (a 2005­ös The Score An Epic Journey mondjuk egy filmzenei jellegű album, metal hatások nélkül), a csapat most éli története csúcspontját. Az Epica zenei világára a gyönyörű Simone Simmons jellegzetes lágy hangja, és Mark Jansen gitáros hörgős vokálja jellemző, súlyos power metal és hatásos filmzenés témákkal megtámogatva.

A zenekar nevét a Kamelot Epica című albuma ihlette, és nem véletlen az összefonódás, hiszen Simone Simmons vendégszerepelt két Kamelot dalban, valamint Roy Khan is tiszteletét tette a 2005­ös Consign To Oblivion címet viselő Epica albumon. Az idei nagylemezt már a Nuclear Blast adta ki, ez is bizonyíték arra, hogy a holland csapat a jövő egyik nagy reménysége lehet, hacsak már most nem az…

Az est harmadik fellépő bandája a Helloweenből, Gamma Ray­ből, és Masterplan­ből ismert Uli Kusch új formációja, a Ride The Sky. A New Protection címet viselő debütalbumuk idén jelent meg, zenei világa power metal, hard rock, de még AOR és progresszív elemekből is táplálkozik. Elmondható, hogy a power metal legnagyobb reménységei osztják meg egymással a színpadot november 20­ án, így a dallamos metal kedvelőinek mindenképp ajánlatos a részvétel. A nálunk már jól ismert Sonata Arctica, a legmagasabb szintre törő Epica, és a reményteli Ride The Sky minden bizonnyal felejthetetlen koncertet fognak adni.

2007. 11. 20. 18:00
Petőfi Csarnok
jegyár: 5.000.- / október 1-től 6.000.-

A turné teljes állomása:

November
1 – Rockefeller – Oslo, Norway
3 – Lisebergshallen – Göteborg, Sweden
4 – Mejeriet – Lund, Sweden
5 – Markthalle – Hamburg, Germany
7 – Live Music Hall – Cologne, Germany
8 – LKA-Longhorn – Stuttgart, Germany
9 – Z7 – Pratteln, Switzerland
10 – All Kart Halle – Kaufbeuren, Germany
12 – Carling Academy – London, UK
13 – Elysée Montmartre – Paris, France
14 – Transbordeur – Lyon, France
16 – Heineken – Madrid, Spain
17 – Razzmatazz II – Barcelona, Spain
19 – Alcatraz – Milano, Italy
20 – Petöfi Hall – Budapest, Hungary 
21 – Planet Music – Vienna, Austria
23 – Garage – Saarbrücken, Germany
24 – Hof Ter Lo – Antwerp, Belgium
25 – 013 – Tilburg, The Netherlands