UGRÁLJ! és engedd el magad! Az első alkalommal megrendezett fesztivál egyben az őrült ír zenekar, a Firkin 3. születésnapi bulija is, akik a fesztivál házigazdájaként lépnek színpadra október 1-jén a Gödör Klubban. A fesztivál célja, hogy önfeledt táncba vigyen mindenkit és feledtesse a szürke hétköznapokat, mindezt olyan zenekarokkal, akik saját stílusuk legjobbjainak számítanak. Az 1. PUMP JUMP vendégei a pécsi western-swing fenegyerekei, a Psycho Mutants, és a 20-as évek blues-ait elektronikus alapokkal és effektekkel megbolondító Mississippi Big Beat. A három banda dinamikus zenéjével és előadásmódjával számos klub és fesztivál közönségét perdítette táncra.

 

Fellépők:
Firkin – the crazy Irish band
A 3 év alatt már 7 országban turnézó Firkin zenekar közel 200 koncertet adott klub-koncertektől kezdve a nagyszabású fesztiválokon át egész estés Ír Kocsma Sókig.

A zenekar sikerrel szerepelt a Sziget Fesztiválon, a Hegyalja Fesztiválon, a SZIN Fesztiválon, a Pannónia Fesztiválon, a FEZENen, a Kaláka Fesztiválon, a Savaria Karneválon, valamint számos vidéki és budapesti szabadtéri rendezvényen. Az egyik legnagyobb elismerésként 2010. június 25-én a Művészetek Palotájába kapott felkérést a zenekar egy önálló koncertshow-ra.

Első lemezük ’’Firkinful Of Beer’’ címmel 2009 májusában jelent meg a Universal Music gondozásában és egy év alatt elérte az Aranylemezhez szükséges eladott példányszámot. A zenekart Fonogram Díjra jelölték, valamint a 2010-es Fonogram Díjátadó gálán élőben is fellépett a banda. Egy német válogatásra is felkerült a világ legjobb folk-rock zenekarai közé, a ’’Firkinful Of Beer’’ című dalával, németországi és ausztriai fesztiválokon pedig már világsztárok mellett főzenekarként is szerepelt.

A második nagylemez 2010. november 5-én jelent meg ’’WHUP!’’ címmel, amelynek anyagát Ausztria egyik legjobb stúdiójában rögzítették. A második album megjelenését követően meghívást kaptak Kanadába, Svájcba, Németországba, Csehországba, Szlovákiába, Ausztriába, valamint a hazai fesztiválokon is elengedhetetlen szereplőkké váltak.

www.firkin.hu
www.facebook.com/firkinband

Psycho Mutants – western-swing
A Psycho Mutants 2003-ban alakult pécsi együttes, amely a kezdeti években Psycho Mutants From The Planet Billy néven a maitól jelentősen eltérő stílusú zenét játszott, de a zenekar 2005 őszére kinőtte magát, és megtalálta mostani hangját. 2009 szeptemberében, egy sajtóközleményben tájékoztatják közönségüket a zenekar szüneteltetéséről. 2010 júniusában a Quarton közzéteszik a hírt, hogy folytatják a stúdiómunkákat és a koncerteket. Kiadják be nem fejezett nagylemezüket 2010 őszén, melynek címe “Tango With Me” lett az előre bejelentett “Raw” helyett. A zenekar tagjai mind évtizedes zenei munkát tudhatnak maguk mögött, egymásra találásukkor sajátos hangzást hoztak létre. A zenekar nyitottságára jellemző, hogy néha csellóval, trombitával, vagy hegedűvel gazdagítják a hangzást.

A rock and roll alapérzésből a rockabilly és psychobilly műfajokon keresztül a country-ig sokféle skatulyában megférnek, magukat mégis inkább western swing-ként definiálják. Számos külföldi zenekarral turnéztak együtt, a fesztiválok állandó résztvevői ma már, nem utolsósorban a Szigeten is felléptek.

www.psychomutants.com
www.facebook.com/psychomutants

Mississippi Big Beat – Nu blues beat
Az alkimisták a rap szlengjével, a népzenék nektárjával, a bigbeat ritmusával érkeztek, és jól összekeverték ezeket a blues kormos fazekában, amibe véletlenül beleesett egy kis varázsgomba is!

Gál Csaba Boogie és Oláh Andor az együtt végigmuzsikált több mint tíz éve alatt közelebb hozta a közönség számára a blues nálunk addig még ismeretlen, fekete gyökerű alapjait, és utat nyitott számos hazai fiatal nyomukba lepő bandának, előadónak!

A mostani felállás a régi zenekarban gyűjtött ismeretek és a mai kornak megfelelő, friss hangzásvilág ötvözetét hozza létre, vizuális háttérrel erősítve az összhatást! Az elektronikus zenei háttérről Máté Szabi/Secta Chameleon/ Gyúr effektek, elektromos dob, stb. hivatottak gondoskodni. A blues ősatyjaként és a műfaj megújítójaként tisztelt Robert Johnson születésének századik évfordulóját ünnepeljük ebben az évben. A Mississippi Big Beat folytatja a műfaj modernizálását, a blues alapokat elektronikus effektekkel turbózza fel, és repít az 1920-as években született nóták 2011-es hangzásvilágba! A műsoron belül Andor és Boogie a ’20-as, ’30-as évek dalaival indít és antologikusan építi fel műsorát az akusztikus zenétől a big beatig. A Blues Beat hazai apostolai, akik már nemzetközi vizek Nu blues irányzatának jegyzett bandájának számítanak, nagy sikert könyvelhettek el külhonban is! Ezen az estén hamarosan Angliában és Hollandiában megjelenő lemezük anyagából fognak játszani!

www.myspace.com/mississippibigbeat