Boldog szülinapot Teddy, immár 121 éve őrzöd az álmunk!...
A Söralátét mindig is híres volt a fura eseményeiről, elnevezéseiről, és ez most sem lesz másképpen, hiszen 2023. november 18-án (szombat) az S8 Underground Clubban, a 121 éves Teddy mackó születésnapját ünneplik meg több hasonszőrű zenekarral, mint az Eresz Alá Szorult Uborkával (punk), a Rainbow Puke-kal (ska-punk), és a Paradogsszal (oi! punk).
A zenekar idei koncertszezonja lassan véget ér és arra, hogy egy társadalomkritikában utazó banda miért ünnepli meg A Plüss...
Kex Remake – Lemezbemutató koncert a MOM Kulturális Központban
Az egykori sikercsapat a Kex együttes ma is élő, aktív tagjai közül Kisfaludy András dobos idén tavasszal zenekart szervezett maga köré; egyrészt az összes ismert Kex-zenedarab megfelelő, mai megszólalású hang- és zenei-tartalmi minőségben való rögzítésére, másrészt koncerten történő bemutatásukra. Az átdolgozott, újra gondolt emblematikus dalok 2014. december 5-én 20 órai kezdettel, a mintegy másfél órás koncert keretében szólalnak majd meg a MOM Kulturális Központ színpadán, ahol az aznap megjelenő CD is...
Új Pearl Jam klip
A grunge műfaj egyik utolsó igazi képvoselője, a Pearl Jam kedden jelentette meg Sirens című számát. A dal, a hamarosan érkező Lightning Bolt album előfutára, melyhez most már a klipet is láthatjátok.
Slash, Bonham, Halford – All star karácsony
Hatalmas sztárparádéban volt része azoknak a szerencsés embereknek, akik szerdán este a Los Angelesben található Nokia hotelben jártak, ugyanis világhírő zenészek karácsonyi előadása volt látható a színpadon. Slash, Jason Bonham és Rob Halford más zenészekkel, köztük Steve Lukatherrel kiegészülve játszott pár számot, de ott volt az éjszaka során Richie Sambora, vagy épp a Foreigner is. A következő számokat játszották: 01. Black Dog (feat. Frankie Perez on vocals) 02. Talk...
The Ocean – Moon Of Soul – június 12....
Valamivel több, mint egy évvel ezelőtt járt nálunk a német kollektíva, akkor a Burst, a Bison B.C. és a Medeia társaságában. Ezúttal a WigWam Rock Palace színpadán lépnek majd fel a hazai Moon Of Soul felvezetésével. Júniusban a pár hónapja megjelent 2010-es lemezük dalait hallhatjuk élőben. A Heliocentric című korong folytatása ősszel jelenik majd meg (Anthropocentric), addig pedig lebonyolítanak egy 34 állomásos Európa-turnét, melynek 22. állomása lesz a...
Poison Alley – Szeptember 22-én, a Düreben lesz a...
Az egykori The Idoru énekes, Bödecs András két éve egy új bandába kezdett a New Dead Project-ből és az Am I God-ból is ismert Czifra Mikivel. A Poison Alley néven futó projekt bemutatkozó dala, az All Gone 2015 júliusában debütált. A Poison Alley gondolata közel három éve merült fel Bödecs Andrásban (ex-The Idoru) és Czifra Mikiben (Amigod, Leander Kills), akik korábban már a New Dead Project-ben is együtt zenéltek....
Hazánk közelébe jön a Guns N’ Roses
A hír igazólódni látszik. A Guns N' Roses európai turnéra indul. A csapat a "szomszédokat" megajándékozza egy vérbeli Rock N' Roll bulival, de sajnos hazánkba idén sem adnak koncertet. Az 1986-ban alakult együttes mindössze kétszer járt Magyarországon. 1992-ben, majd tizennégy évvel később, 2006-ban ajándékoztak meg minket egy koncerttel. Az 1992-es felállásból már csak az énekes Axl Rose, és a billentyűs Dizzy Reed maradt...
Külföldi és hazai egyaránt! – Crazy Mama
Pénteken külföldi rock legendák előtt tisztelegnek hazai bandák, míg szombaton „a magyar lányok a legszebbek a világon” jegyében zajlanak az események a Crazy Mama Music Pub színpadán. Az első napon az Up The Irons (Hungarian Iron Maiden Tribute Band), valamint a Tobias Sammet (Edguy & Avantasia) Tribute Band gárdája, szombaton pedig a Soffi és a Sugarpeas szórakoztatja a nagyérdeműt!
2009.07.03. péntek
Ki ne hallott volna a brit heavy metal korszakalkotó zenekaráról,...
Wisdom Of Crowds – Új zenekarával érkezik Budapestre a...
Új projektzenekarával látogat Budapestre a Katatonia énekese, Jonas Renkse és a Pineapple Thief alapítója, Bruce Soord. A formáció idén nyáron Wisdom Of Crowds néven adott ki nagylemezt, melyet a londoni bemutató után egy exkluzív európai turnén is meghallgathatnak a szerencsések: Budapesten a Dürer Kert kistermében játszik majd a zenekar december 13-án, a hazai Kaldera felvezetését követően. Jó évet zár a Katatonia: 2012-ben megjelent kilencedik albumuk, a Dead End...
Fezen második nap- Kanadai Rock és a svéd acél
Második napjához érkeztünk a 2015-ös FEZEN fesztiválnak. A felállás ugyanaz volt, mint az első este. A nagyszínpadon tolták az arcunkba a metált, míg a másik szabadtéri egységben ment a pop és egyéb nem nekünk való műfajok elegye. Persze ott volt még a FEZEN Csarnok is, ahol el lehetett csípni egy-egy olyan bandát, aki még számunkra érdekes lehetett. Ez a nap is szarul kezdődött, már ami az időjárást...
















