Fuck Cancer – Jótékonysági összefogás és koncert Andrisért!
Összetartás.
Egy szó, amely kifejezi, hogy szükségünk van egymás támogatására, együttműködésére, segítségére. Különösen fontos ez a fogalom egy olyan szűk szubkultúra esetében, mint a hazai underground zenei közösség, amely már több esetben bizonyította, hogy össze tud állni egy-egy karitatív ügyért.
Sajnos, most újból szükség van az összetartásra. Az apropó ezúttal Zándoki András, a The Southern Oracle zenekar dobosának daganatos betegsége. A kezdő lépésen túl van, sikeres volt az első műtét, jelenleg kezelések előtt áll.
Ez...
Új dallal és videóval vezeti fel nyáron megjelenő lemezét...
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Thy Catafalque sorban tizenegyedik albumát harangozza most be a Néma vermek című videoklippel, miközben gőzerővel próbálnak már a 2023. május 11-i Budapest Parkos koncertjükre.
A nyárra tervezett, Alföld című lemez a TC zenei megfejtője, Kátai Tamás szerint a legegyenesebb vonalú, legklasszikusabb extrém metal album a zenekar történetében. Úgy fogalmaz, hogy “Ezúttal egy igazi metállemezt szerettem volna, az innováció vagy progresszió igénye nélkül.”
Ezt vezeti fel a...
Hazai előzenekart lát vendégül a Steel Panther: 17-én az...
Megvan a július 17-én esedékes, budapesti Steel Panther koncert hazai előzenekara: a Barba Negra Track színpadán az Atomic Playboyz pörgeti majd fel a közönséget a 18 órás kapunyitás után. A 2013 óta működő csapat jó választásnak tűnik az amerikaiak elé: zenéjük a glam, sleaze és hard rock műfajokhoz áll közel, és a külsőségekben is egyértelmű már az első pillantásra, hogy itt bizony a Mötley Crüe-hoz hasonló, őrült rockkoncertre kell...
Loudness – Ismét csúszik a budapesti koncert, jövő áprilisban...
Japán heavy metal hősei nem tesznek le róla, hogy bemutatkozzanak Budapesten: a Loudness koncert új dátuma 2023. április 16., helyszíne az Analog Music Hall, a turnévendégek is változatlanok, vagyis a Thola és a Grey Attack.
A korábban megváltott jegyek érvényesek.
Jövő áprilisban egy igazi heavy metal legenda érkezik Budapestre, egyenesen a felkelő nap országából: a japán Loudness 1981 óta működik, de még sosem járt Magyarországon. A glam, speed és progresszív metal jellemvonásokat is mutató veterán csapat a szigetország heavy metal...
Koncert Lénárd László, a Hammerworld magazin társalapító főszerkesztője emlékére
Szeptember 22-én a Barba Negra ad helyet a Lénárd László emlékére szervezett koncertnek. Ezen az estén a magyar rock- és metalélet zenekarai tisztelegnek az életének 58. évében, rövid, súlyos betegség után 2022. augusztus 2-án elhunyt Lénárd László zenei újságíró, a HammerWorld rockzenei magazin társalapító főszerkesztője emléke előtt.
Fellépők:
AMD
Beatrice
Beneath The Void
Black-Out (klasszikus felállásban: Kowalsky, Csányi Szabolcs, Csányi Zoltán, Andrics László, vendég: Temesi Bertalan)
Bornholm
Classica
Junkies (vendég: Takács Vilkó)
Kalapács (vendég: Nagyfi László, Nagy Dávid)
Lady Macbeth (kibővített felállással: Balogh László "Cica", Matos Zoltán, Nagy István "Gomba", Szép Tivadar, Lakai...
Halasztásra kerül a Nightwish koncert!
Az egyre romló európai járványhelyzet és a kapcsolódó szigorítások miatt a Nightwish halasztani kényszerül a pár hete még megtarthatónak ítélt idei fellépéseit, így a budapesti koncertet is. Az új időpont 2022. december 20., a helyszín továbbra is a Papp László Budapest Sportaréna. Változik a vendégzenekarok köre: a Sonata Arctica helyett a Beast In Black játszik majd, a Turmion Kätilöt szereplése változatlan.
A megváltozott időpontra a korábban vásárolt jegyek érvényesek maradnak,...
The Sick Unicorn, Overcast, RedLight Slipper-pénteki RnR zúzda a...
Valószínűleg már mindannyiótokhoz eljutott a hír, hogy a Dürer Kert és a Keleti Blokk napjai sajnos meg vannak számlálva. A fennmaradó koncertek már minden zenekarnál a búcsúzásról szólnak. Most pénteken sem lesz ez másképp, amikor is a Dürer kistermében három igen tökös RnR banda húzza majd a talpalávalót és köszöni meg a város legendás szórakozóhelyének, hogy nekik is megannyi lehetőséget és emléket biztosított.
KICKASS ROCK 'N ROLL NIGHT
2020.10.23. Dürer Kisterem
19:00-...
Depeche Mode – Öt év után visszatérnek Budapestre
Öt év szünet után újra turnézni indul a Depeche Mode, melynek részeként Budapestet is érintik: 2023. július 28-án Dave Gahan, Martin Gore és rég bevált koncertzenekaruk, köztük a sajtótájékoztatón is megjelent Peter Gordeno és Christian Eigner a Puskás Arénában lép fel. A harmadik tagját, Andrew Fletchert májusban elvesztett zenekar tavaszra új albumot is megjelentet beszédes címmel: Memento Mori – ami magyarul annyit tesz: „Emlékezz a halálra!” A cím, bár könnyedén Fletch halálához köthető, valójában már hamarabb megvolt: Martin Gore...
Hivatalos. A Rammstein Budapestre jön.
Végre Budapest is részese lesz a RAMMSTEIN turnénak Július 11-én érkezik a Puskás Arénába a világ leghíresebb industrial metál csapata.
A Rammstein fokozva a tempót bejelentette: 2023-ban is visszatérnek az európai stadion turnéjukkal, immár harmadik alkalommal!
Hogy pontosan mit jelent ez a turné, arról már számtalan újság beszámolt idén: akkora színpadot, ami időnként túllóg a stadion tetején is, tűzzel és lánggal bevilágított show-t, tökéletesen hangszerelt zenekart, a Rammstein színpadi humorát és...
Next Door To Heaven (RU) + Eviternity, Lidokain
A 2014-ben létrejött női énekes modern/alternatív metál projektet Eugene Mazunov (zeneszerző, gitár, basszusgitár, vokál) és Daria Mazunova (énekes és szövegíró) testvérpáros alapította Szentpéterváron. Első ’Exit Station’ című kislemezük 2016-ban jelent meg, melyről brit, amerikai és kanadai rádiók is előszeretettel játszották a dalokat. Felléptek már a Grammy-díjra jelölt keresztény-metál RED (USA) zenekar előtt a szülővárosukban, 2018-ban bejelentették első nagylemezüket, melyről az első „Light” című tétel videoklipként debütált.
A zenekar nagyon jól...

![A Farkasverem mélyén – első felvonás – Exkluzív interjú a Powerwolf [GER] zenekarral!! powerwolf1](https://www.rockvilag.hu/wp-content/uploads/2010/05/powerwolf1-324x160.jpg)
















