A European Massacre Tour 2009 keretében három olyan csapat látogat Budapestre, kiknek fellépésénél a stílus kedvelői számára ideálisabb kombinációt nehezen lehetne elképzelni a jelenlegi thrash metal vonal felhozatalából, ugyanis május végén a Trafó Bár egyetlen koncerthelységének miniatűr színpadát három igazi old school thrash-t toló csapat foglalja majd el.

Elsőként a Suicidal Angels játszik majd, akik egy 2001-ben alakult görög csapat, egy EP-vel, egy négy nótás CD-single anyaggal és egy 2007-es debütáló nagylemezzel a hátuk mögött. Saját bevallásuk szerint extrém formában tolják a thrash metal-t, s ezt már nemcsak hazájukban, hanem Európa-szerte számos helyen be is bizonyították, így számíthatunk rá, hogy már a nyitó formáció sem hagyja majd pihenni a Trafó közönségét, biztosra vehető, hogy egy hatalmas mosh-sal fognak indítani!

Semmiféle pihenőre nem számíthatunk, hiszen őket a „Tini Nindzsa Teknőcök zenéjének őrült thrashesített verziójával” taroló, az Exodus egyik alapműnek számító lemezcímét zenekarnévként használó Bonded by Blood követi a színpadon. A kaliforniai retro thrash csapat tavaly nyári nagylemezén (Feed The Beast) egyébként nem más dolgozott, mint az a Michael Rosen, akinek a neve korábban a Death Angel, a Testament vagy a Sadus kapcsán is forgott. Újabb garanciajegy arra vonatkozóan, hogy a Bonded by Blood – ahogyan a többi old school thrash-t toló mai csapat sem – nem visz véghez nagy újításokat a stíluson belül, de amit a hőskor nagyjaitól tanultak, azt mind az öltözködés, mind a lemezborító, mind a fotók, mind a koncertfíling és természetesen a zene tekintetében is tökéletesen reprezentálják.

Az este fő fellépője, a Fueled by Fire az utóbbi évek egyik legeredetibb thrash/mosh formációjaként 2007-ben megérdemelten kerülhetett a Metal Blade Records-hoz, ahol meg is jelent a már korábban egy kisebb kiadónál kiadott Spread the Fire című nagylemezük, s ezzel olyan nyilvánosságot kaptak, amely bebizonyította, hogy ez a fiatal csapat is képes olyan életerővel tolni a fent említett stílusú zenét, mintha a nyolcvanas évek thrash nagyjait hallgatnánk. Korai Metallica, Death Angel, Exodus vagy épp a Flotsam&Jetsam. Ezekkel a csapatokkal jellemezték a Fueled by Fire-t egy korábbi kritikában, s nem is lehetne ennél tökéletesebben összefoglalni a zenéjüket.

Két éve azt lehetett olvasni, hogy az életre keltett old school thrash korszak csak egy gyors lefolyású retró hullám része lesz, de ezek a csapatok még most is jelen vannak a maguk műfajának színterén, így a stílus kedvelői ezen a szerdai estén biztosan nem fognak csalódni abban, amit a Trafóban kapnak majd az arcukba.

Megkezdődött a jegyelővétel a Trafó Bár Tangóban tartandó Fueled By Fire bulira, 1490 Ft-os áron! A helyszínen 1990 Ft lesz a belépő, érdemes tehát időben beszerezni a jegyeket.  Bővült a fellépők névsora is.  A több, mint egy évtizede mély hallgatásba burkolódzott, gyöngyösi thrash csapat, a Beyond kapott lehetőséget a fellépésre. Idén jelent meg új nagylemezük, mely  az egyszerű, de annál sokatmondóbb Thrash címet viseli, s ha valaki semmi mást nem is tud a csapatról, a lemezcímből akkor is kiderül, hogy náluk  megfelelőbb zenekar nem is léphetne fel  ezen az  estén a nemzetközi csapatok  előtt.

2009. május 27., szerda
Helyszín: Trafó Bár Tangó, IX. kerület, Liliom u. 41.
Kapu: 19:00