A floridai Atheist széles körben úgy ismert, mint a technical death metal egyik legkorábbi, legfontosabb zászlóvivője, és hatalmas hatással volt a mai színtér legnagyobb technikásabb extrém zenekarainak zenéjére. Az 1988-ban Steve Flynn és Kelly Shaefer alapította banda hamar a technical és a progressive metal legnagyobbjai lettek, zenéjükben a jazz, fusion, és latin amerikai zenét keverték a jóöreg beton-erős death metallal. Agyafúrt, komplex szerkezetű, komoly technikai tudást igénylő, ugyanakkor ezzel együtt is kifejezetten magas fordulatszámon pörgő, agresszív dalokat írtak; az első aktív korszakukban megjelent három albumuk – Piece of Time (1990), Unquestionable Presence (1991), Elements (1993) – pedig mai napig alapműnek számít a műfaj kedvelői között.

A zenekar 2022 szeptemberében végre visszatér Európába, ráadásul éppen Budapest lesz az első állomás (Barba Negra). Az Enthralled in Europe elnevezésű turnén a legnagyobb közönségkedvencek mellett olyan dalokat is ígérnek, melyeket soha nem játszottak még el élőben.

Ehhez még egy adalék, öt brutál előzenekar is részt vesz majd a körúton. Az estéket a Bay Area thrash, groove, hardcore metal Almost Dead, az amerikai teátrális metal Summoner’s Circle és a szintén amerikai death metal zenekar, az Abysmal Dawn nyitja majd. Őket követi a – már-már haza járó – görög Suicidal Angels és természetesen a fő attrakció, az Atheist.

A koncert Facebook oldala

A H-MUSIC, a ROCK1 és a BARBA NEGRA bemutatja:
ATHEIST – Enthralled in Europe Tour
Vendégek:
Suicidal Angels
Abysmal Dawn
Almost Dead
Summoner’s Circle
+1 TBA
2022.09.06.
BARBA NEGRA
Budapest

❒ JEGYLINKEK / TICKETS:
https://jegy.rock1.hu/atheist_20220906

❒ JEGYÁRAK / PRICES:
5999 Ft – elővételben augusztus 31-ig
6999 Ft – elővételben szeptember 5-ig
7999 Ft – a koncert napján és a helyszínen