Annak, aki esetleg nem ismerné a címben szereplő úriember nevét, egy gyors összefoglaló: Richard Dale Kotzen Jr. született 1970 február 3., Reading, Pennsylvania. Amerikai gitáros-énekes 23 önálló lemezzel, valamint olyan bandákban való szerepléssel, mint a Mr. Big, a Poison vagy a Winnery Dogs. De ennyi elég is a Wikipédiából. Mr. Kotzen egy bő fél éven belül másodjára látogatott el kis hazánkba, viszont a tavaly őszi Winnery Dogs buli után most az önálló dalaival kívánta megörvendeztetni a rajongókat a Dürer Kert nagytermében. Lássuk hogyan is sikerült mindez:
Nagyjából a húsz órás kezdés után 5-6 perccel sikerült beérnem az ekkor még szellős félházzal rendelkező Dürer nagytermébe. Így a bemelegítésért felelős SFV koncertjénél nagyjából a harmadik számától tudtam csatlakozni a bólogatáshoz. A klasszikus 80-as évek béli pörgős rockot játszó banda zeneileg remek választás volt a hangulatkeltésre. Minden kabrióban utazós mixre, kifejezetten ajánlom minimum egy-két számuk felvételét, még úgy is, hogy a technika ördöge nem segítette őket ebben. Hiába próbálkoztam több helyről is hallgatni, sajnos a hangosítás bőven hagyott kívánnivalót maga után. Nyilván nem egyszerű olyan bandát kihangosítani, ahol esetenként egyszerre négy! gitár szólal meg, mégis maradt egy kellemetlen mellékízt attól, hogy a hangszerek nem együtt, hanem egymás ellen szóltak. Ettől függetlenül a nagyjából 40 perces setlist végére szépen felgyarapodó tömeget ez látszólag nem kifejezetten zavarta, így kellően átmozgatva várhatta mindenki a kilenc órát.
El is érkezett a várva várt kezdési idő, aztán elmúlt még tíz perc, és végre-valahára a színpadra robbant sétált Richie Kotzen hogy elinduljon a SHOW.
A nagybetűs showról egy kicsit külön: A koncertlátogatási rutinom, már önmagában nagykorúnak mondható, és mégis egy kezemen meg tudom számolni hány olyan bulin voltam, ahol még a legminimálisabb molinó vagy kivetítés sem volt a fellépő zenekar mögött. Ha leveszem az előzenekarokat, és csak a fő fellépőkre korlátozom ezt a számítást, akkor szerintem pontosan meg is tudom mondani pontosan hányon: Ezen. Ennél egyszerűbb/letisztultabb színpadképet talán egy alföldi falunapon sem talál az ember. Egy dobszett, két mikrofonállvány, és három abszolút profi zenész. Semmi más. Amikor a koncertekre ellátogató emberek már mindenhol hozzá vannak szokva a Rammstein-féle pirotechnikai őrülethez, esetleg a Tool absztrakt ledfalas vetítéseihez, üdítő változatosságként hathat egy olyan fellépés, ahol semmi más nincs befogadható ingernek, csak a zene. Nyilván ennek is megvannak a maga kockázatai, hiszen ha csak a muzsikára figyelünk, könnyebben tűnnek fel olyan apróbb hibák, mint egy rosszul lefogott hang, vagy egy hamiskásan énekelt refrén. Szerencsére itt ilyenről csak elvétve volt szó. Igazából olyan volt az egész koncert, mintha egy live albumot hallgatna végig együtt, a szerintem tizenöt ember híján teltházas Dürer. Ehhez tökéletesen illeszkedett Kotzen úr több mint visszafogott kommunikációja is. Egyszer bemutatta zenésztársait(akinek ha megkínoznak se fogom tudni megmondani a nevét) illetve a koncert végén megköszönte a lehetőséget. Nagyjából ebben ki is merült a „beszélgetés”. Minden más pedig a zenéről szólt. Na de lássuk, hogy az a bizonyos muzsika el tud-e vinni önmagában úgy másfél órát, hogy ne kezdjen el unatkozni az ember…
Igen, sőt kétszer ennyit is tudtam volna hallgatni. A korábbiakban emlegetett hangosítás, bár az első egy-két szám alatt még nem volt tökéletes, de utána szerencsére abszolút magára talált. Nyilván az olyan apróságokba beleköthetnék, hogy Richie Kotzen egy-két számnál a magas hangokat már nem tudja úgy kiénekelni, ahogy ezek eredetileg lettek írva, de aki mond nekem egy énekest, aki harminchét év aktív zenélés után pontosan ugyanazzal a hangtartománnyal rendelkezik, az vendégem egy sörre. Ami pedig az ének terén elmaradt, azt több mint kárpótolták az instrumentális szakaszok. Azzal eddig is tisztában voltam, hogy Kotzen egy remekül képzett gitáros, így azon meg sem lepődtem, hogy az ő játékában belekötnöm nem sikerült(nem is nagyon akartam) mert minden hang akkor és ott volt, ahol lennie kellett. Viszont a Help me alatti basszuszóló teljesen váratlanul ért, ellenben kellemesen leszakította fejem. Ami a setlistet illeti, kaptunk egy friss szerzeményt Cheap shots-t, ezen kívűl pedig egy best of Kotzen válogatást. A teljesség igénye nélkül: War Paint, Fooled Agian, Doin’ What the Devil Says to Do. Illetve elnézegetve a turné többi állomásainak dallistját, vagy a setlist.fm-re lett mindenhol rosszul feltöltve a setlist, vagy olyannyira remek volt a Dürerbe látogatók átélése, hogy egyedül itt játszották le a talán legismertebb You Can’t Save Me-t.
Hatszázkilencvennégy szónak is egy a vége(ami igazából egy mondat): A Richie Kotzen koncert kiemelkedően jó volt, és több bandának kéne ilyen „képtelen” műsorokat csinálnia, mert ez az igazi szintmérője annak, hogy a zene maga mennyire is jó.
Köszönjük a lehetőséget a Livesound-nak!
Fotókért ezer hála Hetessy-Németh Tündinek a Koncertmagazin.hu-tól.
