Tavaly karácsonykor az Iron Maiden producere, Kevin Shirley dobta fel a labdát, azzal az évösszegző Facebook-bejegyzésében, amelyben megemlítette, hogy három hónapot töltött Párizsban egy “meg nem nevezett, de nem is olyan titkos” projekten, amitől rendesen csengett a füle. Itt egyébként a nagy szó az, hogy Shirley befejezettnek minősítette a munkát, tehát az új Iron Maiden-lemez már lassan fél éve készen van.

A kijelentést alátámasztotta, hogy az Iron Maiden összes tagja egy időben tartózkodott Párizsban, akárcsak a producerük, Kevin Shirley. A producer még fotókat is közzétett arról a Guillaume Tell stúdióról, ahol a 2000-es Brave New World és a legutóbbi album, a 2015-ös The Book Of Souls készült, hozzátéve, hogy egy nagyszabású projekt befejezésén dolgozik.

Ráadásul Bruce Dickinson is utalt egy friss anyagra egy tavaly augusztusi koncert közben, így: “Új Iron Maiden dalok – hamarabb, mint gondolnátok”. Ha ezek a pletykák, teóriák valósak, akkor valóban készülhetünk az Iron Maiden 17. stúdióalbumának megjelenésére.

Bár a világjárvány a zenekar terveit is felülírta, így a Maiden is kivárásra játszik, és új, dupla koncertalbummal hidalja át a mostani időszakot. A számos különböző formátumban napvilágot látó Nights Of The Dead, Legacy Of The Beast: Live In Mexico City november 20-án érkezik a BMG gondozásában, és tavaly szeptemberben rögzítették három teltházas koncerten a mexikói fővárosban. A klasszikus Aces High nóta felvétele már meg is hallgatható.




Iron Maiden – Nights Of The Dead, Legacy Of The Beast: Live In Mexico City
(November 20 – Parlophone)

01. Churchill’s Speech
02. Aces High
03. Where Eagles Dare
04. 2 Minutes To Midnight
05. The Clansman
06. The Trooper
07. Revelations
08. For The Greater Good Of God
09. The Wicker Man
10. Sign Of The Cross
11. Flight Of Icarus
12. Fear Of The Dark
13. Iron Maiden
14. The Number Of The Beast
15. The Evil That Men Do
16. Hallowed Be Thy Name
17. Run To The Hills