Neglectia címmel július 10-én jelent meg a thrash metalt egy kíméletlenebb és agyasabb formában játszó győri Inhalator 2 számos új kislemeze. A bandát Macher Zoltán – gitár/ének és Kovács Krisztián – dobok alapította még 2014-ben. Első kiadványuk a “Fájdalom Színház” című EP 2014 decemberében jelent meg. A banda tagjai ettől a ponttól kezdték komolyan venni a zenekart és azon voltak, hogy összehoznak egy stabil, négyes felállást, hogy a színpadon is megmutassák magukat. Első nagylemezük Álmok temetője címmel tavaly júniusban jelent meg, az idei évet azonban egy tagcserével kezdték. Harmath Zoltán basszusgitáros helyét Rákóczi Gergely vette át, így már az ő játéka hallható a két új szerzeményben. A Neglectia EP-nek lesz lemezbemutató koncertje is, mégpedig a július 21-én és 22-én a budapesti Crazy Mamában megrendezendő Crazy Summer Feszten. Az Inhalator 21-én játszik majd – elsőként ott lehet hozzájutni a CD formátumhoz.
A SOEN elementáris érzelmi erővel és zenei precizitással érkezik a színpadra, egyedi hangzásukban ötvözve a progresszív metalt és a post-rock atmoszférát mély dallamaikkal. A...
A nemzetközileg is elismert horvát hard rock/metal zenekar, a Jelusick melegít be a Judas Priest budapesti koncertje előtt, így érdemes lesz időben érkezni szeptember...
Életének 77. évében elhunyt Frank Beard a ZZ Top legendás alapírtója dobosa. Beard korábban a Cellar Dwellers, a Hustlers, a Warlocks és az American Blues zenekarokban...
Augusztus 19-én szerdán ismét a Barba Negrában lép fel a Mudfield, akik Falunap elnevezéssel harmadszorra tartják meg a fővárosban ezt a bulit. Az idei...
Alig 2 hét van hátra az ország legnagyobb nyárzáró rock and roll házibulijáig: augusztus 26-án indul Alsóörsön a TÁBOR Fesztivál. A négynapos rendezvényen szokás...