Július 14-én délután, Floridában, a 75-ös főúton súlyos közúti baleset részese volt az Adrenaline Mob. A közlekedési balesetben elhunyt David Zablidowsky, a zenekar basszusgitárosa. A csapat éppen Floridába tartott a lakóbuszával, de egy defekt miatt az út szélén vesztegeltek, mikor egy kamion lesodródott az útról, és nekik csapódott. A buszban ekkor nyolcan voltak még Zablidowskyn kívül, közülük három személy állapota kritikus, hárman pedig már stabilan fekszenek a kórházban. Könnyebb sérülések miatt még két főt kellett ellátni. Az a két érintett, akit nem kellett kórházba szállítani, szintén egészségügyi ellátásra szorult a helyszínen. A hírek szerint az ütközést követően a kisbusz ki is gyulladt.
Zablidowsky New Yorkban született, 2004-ben vált ismertté, amikor testvérével közös zenekarával a Kiss előzenekaraként szerepelt egy háromhónapos turnén. Mivel az újjáéledt Disturbed elfoglaltságai miatt 2014-ben távozott az Adrenaline Mob tagságából John Moyer basszer, helyére érkezett idén David Zablidowsky. David korábban tagja volt például a Trans-Siberian Orchestrának, illetve Joan Jett és Jeff Scott Soto mellett is zenélt. Nemcsak élőben, a stúdióban is szívesen dolgozott, játéka hallható többek között az egykori Rainbow-énekes Joe Lynn Turner szólólemezén is. Az ő játéka hallható az Adrenaline Mob 2017. június 2-án kiadott We The People című lemezén is. Az Adrenaline Mob éppen egy petersburgi koncertre tartott, amikor a tragikus baleset történt.
A zenekar 2015. március 20-án már részese volt egy halálos tragédiának, amikor is A.J. Pero dobos (Twisted Sister) turné közben kapott szívrohamot, és életét vesztette. A.J. Pero Mike Portnoy kilépése után 2013-ban csatlakozott az Adrenaline Mobhoz.
Nyugodjék békében!