Innerstate címmel hozta ki klippel kísért első dalát az alig egy éve alakult, alternatív metalos budapesti Icenap zenekar. A banda Kádár Róbert gitáros, Farkas Zsombor dobos, Dési Kristóf basszusgitáros és Tóth Martin énekes találkozásából született 2019-ben. Az eddigi időszakot dalszerzéssel töltötték, melyből megszületett az Innerstate című dal.

Rólunk röviden: a 2019-as év nyarán állt össze a zenekar, mikor Kádár Robi gitáros a Dolor nevű hardcore zenekarába keresett újabb tagokat. Farkas Zsombor dobos (Red Swamp), Dési Kristóf basszusgitáros és végül jómagam érdeklődő megjelenése után viszont már a legelső próbák során rá kellett jönnünk, hogy a másabb hangszerelési irány a nu-metal és egyéb hardcoretól inkább a metal felé tolódó hatások miatt is egy új zenekart indokol, így született meg végül az ICENAP.

Az elmúlt bő fél évet dalszerzéssel töltöttük, ennek első nyilvános megjelenési formája az Innerstate az egyik legelső közös dal, melynek kiadásával és videóklipes támogatásával a célunk elhelyezni magunkat a hazai rockzenei térképen. Az év további részében egy EP és a koncertezés megkezdése a rövid távú terv.

Ami a zenei irányt illeti az organikusabb, inkább a kilencvenes évek és a kétezres évek korai időszakára hajazó hangzásokat preferáljuk a modernebb, sterilebb megszólalással szemben. Inspirációink között fellelhető a Slipknot, a korai Deftones-lemezek, a Spineshank, a Staind, a fiatalabb zenekarok közül a While She Sleeps vagy a My Ticket Home, de akár olyan hatások is mint Denzel Curry.