Új dallal és koncerthírekkel jelentkezett a budapesti nu metalos Icenap.

„A See You Never az első olyan dalunk, amelyet szinte teljes egészében saját magunk rögzítettünk, kiegészülve Tarcsai Ádám segítségével, aki a dob- és énekfelvételeknél segédkezett hangmérnöki és produceri igénnyel egyaránt. Az utómunka viszont teljes mértékben dobosunk Farkas Zsombor érdeme. Ez az új munkafolyamat az eddigi leggördülékenyebbnek bizonyult a zenekar számára, így kijelenthető, hogy idén még legalább két hasonló módon elkészített dalt meg fogunk jelentetni az utolsó negyedévben, kislemez formájában. 

Jövőre az Icenap Season eddigi működéséhez képest radikális változásra lehet számítani, egy éra lezárására készülünk. 

A borító külön érdekessége, hogy teljes mértékben mesterséges intelligencia által generált grafikáról van szó, a lázálom-szerű kép a See You Never dalszövegének tételmondatai megadásával jött létre, így az eddigi leginkább a zenére reflektáltatott vizuális anyagunkként tekintünk rá.




Az elmúlt időszakban megjelentettünk több kislemezt (Innerstate, Dispirit, The Singed, Rinse, Overlied, Walls) és olyan zenekarok társaságában volt szerencsénk koncertezni, mint a Watch My Dying, a Shell Beach, az Inhale Me, a Vodka For Kids vagy a Téveszme, plusz a legutóbbi lezárások alatt szerencsésen több élő stúdiókoncertünk is rögzítésre került, megjelenéseinket a hazai zenei sajtón kívül külföldi portálokon is megjelentettük, valamint a Petőfi TV-ben is többször bemutatásra kerültek megmozdulásaink. Legutóbbi nagy büszkeségünk a 2022-es debreceni Fülesbagoly Tehetségkutató WMMD-különdíjának megnyerése, melyet a felhozatal egyetlen zajos metalprodukciójaként külön köszönettel fogadtunk.”

Az Icenap az őszi koncertszezonban főleg a vidéki bulikra helyezi a hangsúlyt, így október 21-én Székesfehérváron a Nyolcas Műhelyben, október 22-én pedig Dunaújvárosban a Kaptárban lesznek láthatók, de mindenképp bejelentésre előtt áll egy október 8-i dátum a veszprémi Teremben is a Project for a Better Dream és Dream of Insomnia zenekarokkal, valamint a 2022-es Icenap Szezon zárásaként egy utolsó fővárosi buli is az évben.