November 25-én új dallal és a hozzá tartozó klippel jelentkezett a 2010. június 4-én alakult gödöllői Helo Zep! lesz a vendégünk. Az akkor még öttagú banda a megalakulás évében rögtön megnyerte a Trafo Club tehetségkutatót, majd 2011 őszén Hangosan, gyorsan, ahogy kell címmel előrukkoltak az első hanghordozójukkal. Ezt követően egymást váltották a különböző fesztiválfellépések, na és persze a tagcserék. 2013 telén már trióban folytatta a zenekar. Az állandó koncertezések mellett azért a stúdió ajtaját is sűrűn nyitogatták a srácok, két EP után (Aludj csak 2013, Nem a szőke herceg 2014) már javában készül az első Helo Zep! nagylemez. Ennek előfutára az Éjszaka című szerzemény: