Aki esetleg korábban nem ismerte az idén a 10. életévét ünneplő Helo Zep! zenekart, az 2017 nyarán mindenképp pótolhatta ezt a hiányosságot, hiszen Fény a sötétben címmel a srácok első lemeze a júniusi Hammerworld Magazin CD mellékleteként látott napvilágot. A zenéjüket modern rockként aposztrofálják, és ezt jelentsen bármit is, a színpadot tuti ledózerolják. Erről meggyőződhetett a Tankcsapda közönsége is, hiszen a trió Lukács Laciékkal járta körbe az országot a körszínpados Aréna-turné keretei között, majd szintén a Tankokkal zárták 2019-et hazai pályán, a gödöllői Sportcsarnokban. Az Itt a Helo Zep! dallal és klippel pedig hivatalosan is megnyitották a zenekar jubileumi évét. Ígéretük szerint alaposan megünneplik majd a szülinapot, lesz új lemez és több más meglepetés is.

Szeretnénk Nektek boldog új évet kívánni, hiszen 2020 egy nagyon jó évnek ígérkezik. A zenekar fennállásának 10. évfordulóját ünnepeljük idén, így az egész év a jubileum jegyében fog telni. Nem is lehetne más nyitánya egy ilyen időszaknak, mint egy új dal és egy új videó. Nézzétek, hallgassátok, osszátok! 😜 Puszi, a Helo Zep!




A gödöllői Helo Zep! 2010. június 4-én alakult. Az akkor még öttagú banda a megalakulás évében rögtön megnyerte a Trafo Club tehetségkutatót, majd 2011 őszén Hangosan, gyorsan, ahogy kell címmel előrukkoltak az első hanghordozójukkal. Ezt követően egymást váltották a különböző fesztiválfellépések, na és persze a tagcserék. 2013 telén már trióban folytatta a zenekar. Az állandó koncertezések mellett azért a stúdió ajtaját is sűrűn nyitogatták a srácok, két EP után (Aludj csak 2013, Nem a szőke herceg 2014) 2017 júniusában Fény a sötétben címmel megjelent az első Helo Zep! nagylemez.