Minimális felvezetéssel jelentette meg december 8-án karrierje első koncertalbumát a pszichedelikus ősrockot okkult szövegekkel vegyítő svéd  Ghost. A Ceremony And Devotion első körben digitális platformokon, az Amazonon és az iTunes-on került forgalomba, január 19-től azonban dupla CD-n és dupla LP-n is kapható lesz. Nem ez lesz ugyanakkor a maszkos banda egyetlen kiadványa 2018-ban, ugyanis amennyiben hihetünk Tobias Forgének, szintén jövőre esedékes a zenekar negyedik nagylemeze is. A napokban a Ghost egy negyedórás mini dokumentumfilmet is közzétett a Popestar turnéról. A The Devil’s Hand című kisfilm lentebb megnézhető.

Meliora címmel 2015. augusztus 21-én jelent meg a pszichedelikus ősrockot okkult szövegekkel vegyítő svéd Ghost harmadik nagylemeze. A Meliora albumból több mint kétszázötvenezer példány fogyott és Amerikában Grammy-díjat is nyert.

A Ghost (vagy ahogy az Egyesült Államokban ismerik: Ghost B.C.) egy 2008-ban alakult svéd heavy metál csapat. 2010-ben jelent meg debütáló albumuk, az Opus Eponymous, amely remek kritikákat kapott és gyorsan népszerűvé vált, olyannyira, hogy a második lemezük, az Infestissumam rögtön a svéd slágerlista élén kezdett és már az egész világon megjelent. A banda könnyen beazonosítható különc színpadi megjelenéséről: az öt zenész csuklyás köpenyt visel, az énekes pedig koponyára emlékeztető sminkjén túl egy démoni anti-pápa jelmezben lép fel. Augusztusban, a svéd P1 rádió Sommar i P1 című műsorában hivatalosan is elismerte Tobias Forge, hogy ő Papa Emeritus, a csapat alapító frontembere. Nem mintha eddig nem tudtuk volna.

Ghost – Ceremony And Devotion
(December 08 – Loma Vista Recordings)

01. Square Hammer
02. From The Pinnacle To The Pit
03. Con Clavi Con Dio
04. Per Aspera Ad Inferi
05. Body And Blood
06. Devil Church
07. Cirice
08. Ghuleh/Zombie Queen
09. Year Zero
10. Spoksonat
11. He Is
12. Mummy Dust
13. Absolution
14. Ritual
15. Monstrance Clock