Mint tegnap a közösségi, médiás platformunkon már megírtuk, súlyos baleset történt az Illinois állam béli Belvidere városában, mikor tornádó miatt az Apollo Színház teteje beszakadt. Az intézményben épp a Morbid Angel játszott a Skeletal Remains és a Revocation társaságában, amikor heves vihar csapott le a környékre. Szemtanúk beszámolója szerint a városban a tornádó jelzés is figyelmeztetett az érkező szélviharra. Azonban az előzetes rendőrségi jelentések alapján a koncerten ezt a hangos zenétől nem hallhatták a bent lévők. A teremben több mint 300 ember tartózkodott amikor a plafon leszakadt.
A tragédiában egy 50 éves férfi életét vesztette, két embert válságos állapotban szállítottak a helyi kórházba, és további 40 embert kellett könnyebb sérülésekkel ellátni a mentőknek a helyszínen, illetve a kórházakban.
Az eset után a Morbid Angel hivatalos közleményében fejezte ki részvétét az elhunyt rajongó barátai és családja felé, és kívánt mielőbbi gyógyulást a sérülteknek.
A másnapi Joliet városában tartandó koncertet pedig egy későbbi időpontra ütemezték át.
Alább olvashatjátok a zenekar teljes közleményét angolul, illetve egy videót is láthattok a helyszínről. A híradóban leadott felvételeken egyébként jól látszik, ahogy a tragédia után percekkel rajongok egy csoportja próbálja a leszakadt tető darabokat eltakarítani és menteni a bent ragadtakat.
A sérülteknek mi is mielőbbi gyógyulást kívánunk, a tragikusan elhunyt rajongó hozzátartózóinak pedig a legőszintébb részvétünket fejezzük most ki.